Egyéb

A MIÉP tagja és képviselőjelöltje volt a KEHI norvégügyi főnyomozója

A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) nemzeti radikális párt színeiben indult 1998-ban az önkormányzati, 2002-ben pedig az országgyűlési választásokon Mabda Gábor, aki ma a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal főosztályvezető-helyetteseként a Norvég Civil Támogatási Alap pályázatainak lebonyolítói és támogatottjai után nyomoz a magyar kormány megbízásából.

mabda2

Mabda Gábor (Forrás: valasztas.hu)

Dr. Mabda Gábor – a választás.hu-n közzétett 2002-es önéletrajza és a Linkedin közösségi portálon közzétett publikus profilja tanúsága szerint – 1977-ben született Budapesten, 2000-ben vállalkozásmenedzsment szakon végzett a győri egyetemen, majd 2003-ban a Pázmányon szerzett jogi diplomát.

A MIÉP-be 1998-ban lépett be, és ebben az évben a nemzeti radikális párt egyéni képviselőjelöltje és polgármesterjelöltje volt Érden. Mindkét kategóriában a negyedik helyen végzett, ezután a Városfejlesztési és Műszaki Bizottság külső tagja lett.

2002-ben az országgyűlési választásokon is képviselőjelölt volt a MIÉP Pest megyei listáján. A MIÉP-en kívül Mabda tagja, vagy tagja volt az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés igazságtalan voltát kutató és propagáló Trianon Társaságnak is.

2003-2005 között jogászként dolgozott a Belügyminisztériumban, majd 2005-2006-ban a Nemzeti Nyomozó Irodánál, 2006 és 2008 között pedig a Vám és Pénzügyőrségnél dolgozott pénzügyi nyomozóként, szakterületeként az adócsalást, a pénzmosást és a csődbüntettet jelöli meg.

2008 és 2012 között a Kereskedelmi és Hitelbank, majd a CIB Bank compliance, illetve biztonsági szakértője, 2012 áprilisa óta pedig a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) állományát erősíti.

A KEHI-nél főosztályvezető-helyettesi beosztásban Mabda Gábor jelenleg a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) pályázatainak lebonyolítói és támogatottjai után nyomoz a kormány megbízásából.

Előzmények

Itt az Átlátszó–KEHI-episztola: adnak, kapunk

Gyakran Ismételt Kérdések a KEHI norvégalapozásáról

Mennyiért vegzálja a KEHI a norvég pénzt felhasználó civileket?

Itt az Ernst & Young jelentése a Norvég Civil Alap átvilágításáról

Az Asimov Alapítvány és az atlatszo.hu nem működik együtt a KEHI-vel

Nem kell Norvégia pénze, ha nem Lázár János oszthatja

Hogyan lettünk jugoszláv békaemberek, és mi köze van ehhez Putyinnak

Mabda személyesen is ott volt a Demnet Alapítványnál és az Ökotárs Alapítványnál, amikor razziával indult a norvég pénzekből részesülő civilek KEHI-vizsgálata, és azóta is intenzív levelezésben áll a csuklóztatott szervezetekkel, újabb és újabb kívánságokkal áll elő azoknál, akik együttműködnek vele és a kormányzat minden törvényes alapot nélkülöző vizsgálatával.

Élesedik az osztályharc

A KEHI-vizsgálatnak alávetett civil szervezetek illetékesei szerint nő a nyomás a hivatalon és a norvég projekten dolgozó ellenőrein, a személyes találkozók során egyre erősebben érezhető hogy lassan „produkálniuk kell valamit” a politikai megbízásra indult nyomozás eredményeképpen. Sérelmezik azt is, hogy míg hivatalosan még semmi eredménye nincs a vizsgálódásnak, a kormánypárti sajtó feltűnően jól informált a témában. „A KEHI-vel tárgyalni olyan, mintha az ÁVH-val szeretnénk megértetni, csúnya dolog, amit csinálnak. Több jel is arra mutat, hogy a legfelsőbb szintről eredményeket várnak tőlük.” – írta egy érintett szervezet vezetője a kormányzati támadást elszenvedni kénytelen civilek levelezőlistáján.

Lázár János kancelláriaminiszter azzal az indokkal küldte a Norvég Civil Támogatási Alapra a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, hogy

„…a civil társadalom fejlesztésére szánt forrásokat egy olyan szervezet kezeli, amely több szállal is kötődik egy politikai párthoz.”

A jelek szerint az Orbán-kormány akkor már nem ennyire finnyás, ha a norvégos civilek ellenőrzésével megbízott közszolgáknak vannak pártkötődéseik, ráadásul egy olyan párthoz kötődnek, amelynek értékrendje deklaráltan és radikálisan szembenáll mindennel, amit a norvég donor képvisel.

Mabda Gábortól szerettük volna megtudni, mi a pontos szerepe és feladata a norvégügyi KEHI-vizsgálatban, mely szervezeteket vizsgálja személyesen,  irányít-e beosztottakat a vizsgálat során, illetve hogy jelenleg tagja-e pártnak vagy civil szervezetnek? A KEHI főosztályvezető-helyettese emailben elküldött kérdéseinkre nem válaszolt, telefonon pedig nem értük el.

Bodoky Tamás

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás