![Facan Ovi](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2021/11/facan-ovi-300x180.png)
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A 2010-es országgyűlési választások után jelent meg az Orbán Viktor kampányának utolsó heteit bemutató album Burger Barna fotóival. A könyvet kiadó Demax Műveknek egyértelműen bejött a nemzeti együttműködés, ugyanis a kormányváltás óta 2,5-szer több közbeszerzést nyertek, mint korábban. A legnagyobb falat az ELTE 480 milliós tendere volt eddig, de leesett némi apró a MÁV-tól, múzeumoktól, és az Állami Autópályakezelő Zrt.-től is, valamint becsúszott 1-1 megbízás a Századvég Alapítványtól és a Németh „Rezsicsökkentő” Szilárd által vezetett csepeli önkormányzattól is.
A 2010-es országgyűlési választások után nem sokkal jelent meg az „Egy kampány krónikája – Orbán Viktor 2010” című album, amely a kampány utolsó heteiben Burger Barna (aki később a miniszterelnök hivatalos fotósa lett) által készített fotókat tartalmaz. A kötet kiadója a Miklóssy János és Tábori Szabolcs tulajdonában lévő Demax Művek volt, munkájukat Orbán ezekkel a szavakkal méltatta a könyvbemutatón: „Hiába jó a fotó, ha a nyomda ördöge elbánik vele, ez azonban jelen esetben nem áll fenn”.
A főként céges reklámkiadványokat nyomtató Demaxnak szemmel láthatóan bejött a nemzeti együttműködés, a kormányváltás óta ugyanis 2,5-szer több közbeszerzést nyertek, mint előtte. 2010.májusig 8, 2010. május óta 20 alkalommal találtatott az ő ajánlatuk a legjobbnak egy-egy állami tulajdonú intézmény vagy cég tenderén, így mára az általuk elnyert közbeszerzések értéke is több mint duplájára nőtt a második Fidesz-kormány előttiekhez képest: 292,2 millióról 686,8 millió forintra. Átlapoztuk a Közbeszerzési Értesítőt.
Még 2009-ben nyerte el a Demax a Printing Solutions Nyomdával közösen a Hungarofest a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa-projekthez kapcsolódó 162 milliós tenderét, és egy 53 milliósat a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságától. 2010 első négy hónapjában már több, összesen hat megbízást nyertek el, a kiírók között pedig a Fővárosi Vízművek és a Budapesti Történeti Múzeum is szerepel. 2010 májusától pedig következett újabb 5 megbízás, többek között a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségétől és a Ludwig Múzeumtól; 2011-ben sikerült elnyernie a Demaxnak az ELTE 480 milliós közbeszerzését, de szerződött velük a MÁV és a józsefvárosi önkormányzat is. Ugyanebben az évben elnyerték az erősen fideszközelinek számító Századvég Alapítvány egy 8,2 milliós tenderét, és ők adták ki a Németh Szilárd vezette új csepeli önkormányzat leleplező könyvét az előző, szocialista városvezetés viselt dolgairól, bár annál nem volt közbeszerzés. 2012-ben az Állami Autópályakezelő Zrt., a Szépművészeti Múzeum, és a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) egy kisebb tenderén nyertek; 2013-ban pedig eddig a NAKVI 12,8 milliós, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 33,3 milliós, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. 49 milliós, az ÁAK Zrt. 24,9 milliós, és a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 8,6 milliós közbeszerzésén lettek győztesek.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!