Magántőkealapokba mentett vagyonok és korrupcióval gyanúsított főispán
Heti lapszemlénk.
A II. kerületi Kapás utcai társasház aljában parkol egymás mellett egy 2022-es halványszürke Porsche Taycan GTS, egy idén beszerzett fekete Range Rover, egy 2025-ös szürke Porsche Macan 4, és egy 2024-es fekete Mini Cooper. Az autók összértéke nagyjából 200 millió forint, ami persze Budán nem annyira meglepő. Az autók igazi érdekessége az, hogy a parkolóhelyek a Raw Development Kft.-hez tartoznak, a cég tulajdonosa Somlai Bálint, Matolcsy Ádám barátja.
Somlai és cége pedig azoknak a közpénzes megbízásoknak köszönhetően gazdagodott meg, amelyeket a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) kapott Ádám apja, Matolcsy György elnöksége idején.
„Az elegáns társasház ideális távolságra van a Nagykörút és a Csalogány utca nyüzsgésétől, és néhány perces sétával elérhető a Duna-part, a Millenáris Park, a Budai Várnegyed vagy éppen a Margit-sziget.” – írja a Kapás 21 társasházról az ingatlant felépítő Cordia. Információink szerint itt él vagy élt a közelmúltig a túlárazott MNB-s munkákból megtollasodott Somlai Bálint is.
Ezt az értesülésünket alátámasztja az, hogy Somlai egyik cége, a Raw Development Kft. két parkolóhelyet bérel a Kapás 21 mélygarázsában. A bérleti díj havi 200 euró, vagyis a mostani 360 körüli árfolyammal számolva nagyjából 72 ezer forint havonta. Ezen a két parkolón kívül információink szerint további 3-4 helyet használ a Raw Development ugyanebben a garázsban, és a céghez köthető beállókban folyamatosan különböző drága autók pihennek.
Most, 2026. április végén például
egy Porsche Taycan GTS, egy Porsche Macan 4, egy Range Rover, és egy Mini Cooper
áll a Kapás utcai társasház Somlai Bálinthoz köthető parkolóhelyein.
A vélhetően Somlai felesége által használt Mini Cooper 2024-es gyártmány, és azon a nyáron került be a hazai nyilvántartásba. Ránézésre nincs semmi különlegessége: fekete, benzines. Sturcz Antal autószakértő ezt írta az Átlátszónak erről az autóról:
„A Mini Cooper S egy szórakoztató hot-hatch, vagyis olyan ferdehátú, aminek a motorját, futóművét, kormányzását úgy hangolták, hogy egy kanyargós szerpentinen komoly élményt adjon. Ezzel párhuzamosan viszont megmaradt a kisautó praktikuma is, vagyis kényelmesen elvisz négy embert, és még némi csomagot is. Ebbe a szériába egy kétliteres turbómotor került, hétfokozatú automata váltóval, és hiába csak 204 lóerős, simán felugrik 100-ra 6,6 másodperc alatt, hiszen könnyű. Az ára a 2024-es bemutató idején 11,7 millió forint körül alakult.”
Szóval a Mini Cooper nem nevezhető különösebb luxusnak. A többi viszont igen.
A Range Rover mellett parkoló Porsche Taycan GTS típusú autót 2022-ben gyártották, és annak az évnek novemberében vették nyilvántartásba Magyarországon. Hivatalos adatlapja szerint elektromos meghajtású, 440 kW teljesítményű, színe szürke, de a fotókon inkább fehérnek látszik. A 2022-es eredetiségvizsgálaton készült fénykép a belsejéről is, Sturcz Antal pedig így jellemezte a kocsit az Átlátszónak:
„Akár a sportautókat, akár a nagyobb modelleket nézzük, a GTS a Porsche modelljeinek aranyközépútja. Már adott a teljesítmény és technológia, ami az alapmodellekből hiányzik, de még nem olyan kezelhetetlenül erősek, mint például a Turbo vagy GT modellek. A Taycan esetében ez egy 600 lóerős elektromos szendánt (esetleg kombit) jelent, ami dinamika és vezethetőség szempontjából nagyon hasonlót kínál, mint a gyártó sportmodelljei. 2022-ben, a bemutatás évében 54 millió forintba került az alapmodell, de persze, ha valaki a vásárlás mellett döntött, biztosan az extrákkal sem fukarkodott.”
A magányosan álló Porsche Macan 4 egészen friss darab: 2025-ben gyártották, és tavaly decemberben vették nyilvántartásba hazánkban. Belügyminisztériumi adatlapja szerint ez is tisztán elektromos meghajtású, 285 kW teljesítményű, és szintén szürke színű. A magyarországi eredetiségvizsgán ennek is készült fotó a belsejéről, így bárki beleképzelheti magát. Sturcz Antal az alábbi jellemzést adta róla az Átlátszónak:
„A Porsche Macan elektromos változata komoly vállalás volt a gyártó részéről, hiszen a belsőégésű elődmodell éveken át a gyártó legnépszerűbb modellje volt. A népszerűség nem meglepő: ez egy közepes méretű hobbiterepjáró, ami még a Porsche léptékével szinte megfizethető, a vezetési élménye viszont tökéletesen hozza, amit a Porschétól vár az ember. A 2024-ben bemutatott elektromos változat viszont nem tudott felnőni a belségésű motoros elődhöz, ami több más tényezővel együtt hozzájárul a gyártó nem túl fényes pénzügyi helyzetéhez.”
Ennél is újabb beszerzés a Range Rover, amit 2024-ben gyártottak, de csak 2026. február közepén vették nyilvántartásba Magyarországon. Hivatalos adatlapja szerint 1.542 kilométer volt benne akkor, vagyis nagyon megkímélt állapotban szerezhette be Somlai Bálint. A közel 4.400 köbcentis motorú, 452 kW teljesítményű, hibrid meghajtású autó belsejéről is készült fotó a hazai eredetiségvizsgán. Sturcz a következő leírást adta erről a típusról:
„A Land Rover a Range Roverrel kezdte el a luxusterepjáró műfaját, vagyis, hogy egy luxusautó kényelmét adják meg, csak összkerékhajtással, emelt hasmagassággal, terepképességekkel. A koncepció a hetvenes évek óta nem sokat változott, csak mostanra alumínium kaszniba csomagolják a végtelen fényűzést, modern, csendes, takarékos motorokkal szerelik, és a dizájn talán a legerősebb a hasonló kategóriájú autók között. Mintha egy hatalmas, finom csiszolóval kimunkált monolit lenne, véletlen sem bunkó, inkább hűvös, mondjuk talán, hogy rendes brit. A csúcsváltozatért akár 100 milliót is elkérhetnek.”
Ugyanezeken a Kapás utcai parkolóhelyeken korábban más drága autók sorakoztak. Azok többségén vagy nem látható rendszám a képeken, vagy a rajtuk levő rendszámra nem ad találatot a hivatalos adatbázis, így a beazonosításukhoz Sturcz Antal segítségét kértük.
Itt állt például egy fekete Porsche 911 Carrera lenyitható vászontetős, tehát kabrió kivitelben. A fotó alapján az autó Sturcz szerint 2020 környéki évjárat lehet, és az ára akkor kb. 60 millió forint volt. Mellette egy benzines Porsche Macan parkolt, ami a fotót megszakértő Sturcz szerint akár GTS is lehet(ett), de ez nem biztos. Ami igen, hogy ennek a típusnak az alapára nagyjából 30 millió körül van/volt.
Volt olyan is, hogy a Somlai Bálinthoz köthető Kapás utcai parkolóhelyeken egy 100 millió forintról induló fekete Mercedes-Maybach és egy hasonló árkategóriájú, 80-130 millió forint közötti szürke Ferrari GTC4 Lusso állt egymás mellett. A Maybach típust már bemutattuk részletesen, amikor két éve megírtuk, hogy Rákay Philip fideszes megmondóembernek is van egy ilyen autója – nyakfűtéssel és ezüstözött pezsgőspoharakkal felszerelve.
Az is előfordult, hogy egy elektromos Porsche Taycan és egy Audi RS e-tron GT állt egymás mellett a Somlaihoz köthető parkolóhelyeken. Mindkettő ára 50 millió forint körül van, és Sturcz szerint műszakilag nagyjából meg is egyezik a két autó.
Olyan is volt, hogy egy Porsche 911 GT3 és egy elektromos G-Mercedes parkolt a Kapás utcai garázsban. Sturcz elmondása szerint a 60-70 millió forintról induló elektromos G-Mercedes egy luxus kategóriájú terepjáró, a 90-100 millió forintos alapárról induló Porsche 911 GT3 pedig a legjobb, leggyorsabb sportautó a világon.
Voltak azonban ennél is drágább autók a Somlai Bálinthoz köthető garázsban. Előfordult, hogy két Ferrari parkolt egymás mellett, és egyik sem a fentebb bemutatott, 80-130 millió forint körüli összegbe kerülő szürke GTC4 Lusso volt.
Az elefántcsontszínű autó az a Ferrari SF90 Stradale volt, amit 2022-ben a Direkt36 mutatott be: a hibrid, ezer lóerős járgánnyal Somlai Bálint Milánóban és Tihanyban is járt, majd 2023-ban 179 millió forintért piacra dobta. A Kapás utcai garázsban egy időben mellette állt egy zöld Ferrari Superfast 812, amelynek az ára szintén hasonló nagyságrendben, 120-170 millió forint között mozog. A parkolós képeken nem tűnik annyira extrának egyik kocsi sem, de a Superfast 2021-es hazai eredetiségvizsgálatán készült fotókon jól látszik, mit kap a vevője ennyi pénzért.
A Ferrari Superfast hivatalos adatlapján az áll, hogy „forgalmi állapota: kérelemre átmenetileg kivonva”, és a műszakija csak 2023 májusáig volt érvényes. Azóta bárhol lehet: egy másik garázs mélyén, vagy akár Dubajban, ahova állítólag konténerekben hordják a Matolcsy-család vagyontárgyait. Sturcz Antal egyik videója szerint ez egyébként nem is annyira drága és bonyolult, mint amilyennek tűnik.
Azt a kérdést nagyon könnyű megválaszolni, hogy a Somlai Bálinthoz köthető luxusautók miért a Kapás 21 garázsában parkolnak/tak. A férfi ugyanis 2019 nyarán feleségével közösen megvette a társasház nyolcadik emeletén lévő egyik lakást az építettőtől. Az ingatlanra a vásárlással egyidőben holtig tartó haszonélvezeti jogot jegyeztek be Somlai apja és apósa részére, valamint egy majdnem 184 milliós jelzálogot az OTP javára egy hitel fejében.
A 147 négyzetméteres, 4 szobás ingatlan Somlai Bálint és felesége tulajdonában volt egészen 2025. március 27-ig, ám akkor Somlai a saját 50 százalékos tulajdonrészét a feleségének ajándékozta. Két héttel később, 2025. április 15-én a közel 184 milliós jelzálogbejegyzést is törölték az ingatlan tulajdoni lapjáról, vagyis vélhetően visszafizették a hitelt az OTP-nek.
Mindez alig néhány nappal azután történt, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közzétette a jelentését a Magyar Nemzeti Banknál folyó ügyletekről Matolcsy György elnöksége idején. Az ÁSZ-jelentésben pedig többször is szerepel Somlai neve, és abszolút nem pozitív kontextusban, így Matolcsy Ádám barátja
talán a további vizsgálatoktól tartva ajándékozta feleségének a budai lakásban lévő tulajdonrészét.
Azt például külön kiemeli az ÁSZ az anyagban, hogy az MNB-s ingatlanfelújítások és -fejlesztések 80-90 százalékát ugyanaz az üzleti kör, Matolcsy György fiának, Ádám barátainak a cégei végezték. Az anyag szerint a Somlai Invest Zrt., a RAW Development Kft. és a Raw Facility Kft., vagyis Somlai Bálint cégeinek bevétele 2018-2022 között 70-95 százalékban az MNB-től vagy annak valamelyik szervezetétől származott. A Raw Development Kft. végezte az MNB székházának felújítását is, amely 55 milliárd forintról indult, de végül 100 milliárd forint fölé emelkedett, vagyis közel megduplázódott.
Erdélyi Katalin
Címlapkép: Somlai Bálint autói a Kapás 21 garázsában (fotó: Átlátszó)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Heti lapszemlénk.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem belső vizsgálata szerint bár jogilag szabályosan jártak el, jóval többet tehettek volna azért a hallgatóért, akit 2022-ben egy kollégiumi társa erőszakolt meg.
Magyar Péter megszünteti, de ellenünk még fellebbezett a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
Hivatalosan a „vevő igényeinek megváltozása” miatt, valójában azonban a nem megfelelő műszaki tartalom lehetett az ok.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!