felsőoktatás

A Képzőművészeti Egyetem saját jelentése szerint sem tett meg mindent a megerőszakolt hallgató ügyében

Hiába járt el elvileg szabályosan a Magyar Képzőművészeti Egyetem vezetése, a saját belső vizsgálatuk szerint is jóval többet tehettek volna a 2022-ben a kollégiumban megerőszakolt hallgató, R. ügyében – áll az erről szóló jelentésben.

Hozzáteszik, hogy bőven lett volna mozgásterük, amivel nem éltek, és ami a közösség védelmét és az áldozat támogatását segítette volna. 2025 decemberében, az elkövetőt felmentő elsőfokú ítélet után nemcsak hazai, de berlini és bécsi egyetemek előtt is tíz perces néma csenddel álltak ki a hallgatók R. mellett.

„Igen, egy intoleráns fasz voltam veled akkor, és nem ezt érdemelted, és senki sem érdemli meg, hogy semmibe vegyék a saját akaratát!”

Ezt az üzenetet küldte másnap R.-nek az a férfi, aki 2022 augusztusában a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) kollégiumában benyitott a félálomban lévő lány szobájába, és órákon keresztül úgy létesített vele szexuális kapcsolatot, hogy a síró lány többször is kérte, hogy hagyja abba, kiabált, hogy fájdalmai vannak, és próbálta letolni magáról.

A férfi kinevette, ránehezedett, lefogta, és semmibe vette az ellenkezést. Másnap üzenetben gyakorlatilag beismerte, hogy erőszakot követett el, de olyat is írt R.-nek, hogy

„ha tudom, hogy ennyire kivagy, akkor lehet, hogy nem pöcsrészegen kezdek betoppanni hozzád, hanem másnap reggel lenyugodva.”

A tavaly novemberi elsőfokú ítélet szerint nem történt szexuális erőszak, de még kényszerítés sem, mert

R. „nem tiltakozott elég egyértelműen”.

Az elkövető az egyetemen maradt, Erasmusra ment, lediplomázott. Az áldozat kiköltözött a kollégiumból.

Magyar Kepzomuveszeti Egyetem

A Képzőművészeti Egyetem (fotó: Wikipedia)

A felmentő döntés után beindultak a tiltakozások: az ügyről elsőként beszámoló Mérő Vera feminista aktivista Lex R. néven petíciót indított a beleegyezésről szóló jogszabályok megváltoztatásáért, a hallgatók fórumokon kérték számon az egyetem vezetését – akik rendre csak azt ismételgették, hogy jogilag helyesen cselekedtek –, véres lepedős gerillakiállítással, az intézményen belüli molesztálásról és zaklatásról szóló anonim történetek kiaggatásával és a Bura Galériában külön kiállítás keretében is foglalkoztak a hatalmi egyenlőtlenségekkel és a szexuális zaklatással.

Az ügy annyira felkavarta a közvéleményt, hogy még a nők elleni erőszakról tizenhat évig mélyen hallgató Fidesz is szükségét érezte reagálni: Király Nóra parlamenti képviselő és miniszteri biztos „Csak az igen az igen” felütéssel posztolt a témában.

Gaslighting mesterfokon

A megmozdulások végül arra kényszerítették az MKE vezetését, hogy átfogó belső vizsgálatot indítson.

Az Átlátszóhoz eljutott jelentés megállapítja, hogy bár az egyetem azonnal megtette a kötelező lépéseket – például feljelentést tett a rendőrségen –, nem vetette be azokat az intézményi eszközöket, amik a saját szabályzata szerint egyébként rendelkezésre álltak volna. Ilyen lehetőség lett volna az olyan ideiglenes intézkedések bevezetése, mint az érintett hallgató kitiltása az órákról és az egyetemi terekből.

A dokumentum szerint az egyetem vezetősége azzal érvelt, hogy mivel büntetőeljárás van folyamatban a férfi ellen, vele szemben nem lehet etikai eljárást indítani az egyetemen – bár azt külön kiemelik, hogy fegyelmi eljárást azért indíthattak volna, még ha azt a büntetőeljárás miatt fel is kellett volna függeszteni, a felfüggesztés ideje alatt is hozhattak volna ezzel kapcsolatos intézkedéseket. Ráadásul úgy gondolták, hogy az „ártatlanság vélelme” miatt nem is diszkriminálhatták volna az erőszaktevőt: a férfit az órájáról kitiltó tanárt még figyelmeztették is, hogy muszáj lesz beengednie a diákot.

Arról, hogy az egyetem miért csak három év elteltével, a széleskörű felháborodást megvárva indított vizsgálatot, és annak eredményeit miért egy hónappal később hozták nyilvánosságra – a jelentés márciusban készült, de a hallgatókhoz és a sajtóhoz csak most, április végén jutott el –, Dóczi Gergely kancellár a 444-nek azt mondta: „Ennek adminisztratív okai vannak”, amiért „személyesen vállalja a felelősséget”.

Dóczi szerint ha ők „abban az időpillanatban szembesülnek ezekkel az érzésekkel (a hallgatók jogos felháborodásával – a szerk.), akkor lehet, hogy más döntéseket hoztak volna”, de „nehéz visszamenőlegesen számon kérni rajtuk”, ha a diákok csak „három évvel később adnak hangot az érzéseiknek”. A jelentésben szerepel egy időrendi áttekintés, ami szerint az egyetem már 2022 szeptemberében tudott az esetről, és ekkor megtette a rendőrségi feljelentést, de a belső kommunikációban az ártatlanság vélelme volt a hangsúlyos.

A dokumentum szerint az ügy nyomon követése nem volt megfelelően dokumentálva, több kulcsfontosságú döntésnél is elmaradt az újraértékelés – például a 2023-as vádemelés után –,

az egyetemnek nem volt átlátható protokollja a szexuális visszaélések kezelésére,

nem volt olyan bizalmas csatorna, amin keresztül a hallgatók jelezhették volna a visszaéléseket, sőt, egy időszakban még etikai bizottság sem állt rendelkezésre.

A jelentés szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatók nem bíztak az intézményben – amit az is jelez, hogy a vizsgált időszakban egyáltalán nem érkezett hivatalos bejelentés szexuális visszaélésről.

Most kezdődik

A hallgatói tiltakozások hatására az egyetem végül több lépést is tett: létrehozták a November 25. Bizottságot, és módosították az Etikai Kódexet, például az etikai vétségek bejelentési határidejét meghosszabbították kilencven napról egy évre.

A vizsgálat szerint viszont mindezt túl későn történt, és nem helyettesíti a rendszerszintű változtatásokat.

Dóczi a 444-nek azzal érvelt, hogy csak azután „tört fel az indulat a hallgatókban, hogy a férfit a bíróság felmentette. Mindaddig senkiben semmilyen igény nem fogalmazódott meg, hogy bármin változtatniuk kéne, amíg esély mutatkozott arra, hogy a bíróság elítéli. És ha elítélte volna, akkor jó eséllyel nem történt volna semmi”. Szerinte bár nem értenek egyet a jelentés összes megállapításával, sokat tanultak az esetből, és biztos van, amit ma már máshogy csinálnának. Már dolgoznak azon, hogy mi az, amit be tudnak építeni az egyetem szabályzatába.

Arra a kérdésre, hogy ki az ügy személyi felelőse, a kancellár azt mondta, „ha valakinek le kell mondani vagy fel kéne ajánlani a lemondását, az nyilvánvalóan ő”, de változatlanul úgy gondolja, hogy jogszerűen jártak el.

A lap felemlegeti a botrány kitörése utáni első, november végi fórumot is (erről kapta a nevét a November 25. Bizottság is), ahol a hallgatók sérelmezték, hogy a kancellár „eljogászkodja”, azaz kizárólag jogi terepen értelmezi a kérdést. Dóczi erről azt mondja, hogy „volt néhány nagyon szerencsétlen kijelentése, amit ma már biztosan máshogyan fogalmazna meg”, de, mint mondta, amiatt próbált jogi szempontból közelíteni az ügyhöz, mert

úgy érezte, a fórumon megtámadják őket, ezért védekezni kényszerült,

illetve „sok tekintetben félreértés történt”. Ugyanakkor szerinte nincs miért felelőssé tenni embereket, mivel a vezetőség részéről nem történt jogsértés.

Miután a nemi erőszakot elkövető hallgatót 2025 novemberében felmentették, az ügyészség nem érezte szükségesnek a fellebbezést. A sajtó megkeresésére azt írták, megállapíthatónak tartják a szexuális erőszak bűntettét, ami azért is fontos előrelépés, mert 2023-ban még szexuális kényszerítés miatt emeltek vádat a férfi ellen. A Kúria egyelőre nem tárgyalta a felülvizsgálati indítványt, amit a Fővárosi Főügyészség az év elején nyújtott be – ha ez megtörténik, az ügy újra bíróság elé kerülhet.

A valódi feladat viszont csak most kezdődik: nemcsak a szabályokat kell átírni, hanem a működést és a szemléletet is. A jelentés egyértelmű kultúraváltást sürget, világos határokkal, aktív vezetői felelősséggel, érzékenyítéssel és megelőzéssel.

Kérdéseket küldtünk Dóczi Gergelynek. Arra voltunk kíváncsiak, hogy miért nem éltek azokkal az intézményi lehetőségekkel, amik a közösség védelmét szolgálhatták volna, mely döntéseket látja ma már hibásnak, és pontosan milyen változtatásokat terveznek a jövőben. Rákérdeztünk arra is, hogy szerinte ki a személyi felelőse az ügynek, várhatók-e lemondások az MKE-n. Az ügyészségtől azt kérdeztük, mi indokolta, hogy a felmentő ítélet után nem fellebbeztek, majd később mégis felülvizsgálati indítványt nyújtottak be, miben változott azóta az ügy megítélése, és látnak-e esélyt egy új eljárásra. Ha válaszokat kapunk, frissítjük a cikket.

Solti Hanna

Címlapképünk illusztráció (fotó: Jas Rolyn / Unsplash)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42