Állami Számvevőszék: jogsértő módon épült fel a milliárdos Szabolcsi Alma Centrum
A Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította, hogy a cég nem írt ki közbeszerzési eljárást az építkezésre, ezért összesen 42 millió forint bírságot szabott ki.
Első nekifutásra még nem nyerte el Mészáros és Mészáros Zrt. a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. tenderét, másodszorra azonban nem hibázott. A felcsúti milliárdos érdekeltsége – a Pintér Művek Kft.-vel kiegészülve – egyedüli ajánlattevőként lett befutó, így ők végezhetik a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának újabb bővítését.
Ahogy arról szeptember végén beszámoltunk, a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT) III. ütem 4. fázis létesítése kapcsán kiírt közbeszerzési eljárást első körben nem nyerte meg a Mészáros és Mészáros Zrt., miután határidőre nem létesített munkaviszonyt egy bizonyos szakemberrel. Emiatt a cég nem felelt meg a részvételi jelentkezés feltételeinek, és kizárták az eljárásból. Nagy szerencséjükre azonban más nem jelentkezett, így a tender eredménytelenül zárult.
A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. (RHK) ezután új, hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárást írt ki, ahol Mészárosék már nem hibáztak: egyedüli indulóként elnyerték a megbízást. Az EKR-be feltöltött dokumentumok szerint ezúttal egy „alkalmas és érvényes részvételi jelentkezést benyújtó” jelentkező volt, akit fel is kértek ajánlattételre. Ez pedig nem volt más, mint a felcsúti Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. és a Pintér Művek Kft. párosa.
Mészárosék 46 745 859 504 forintos ajánlatot tettek.
Az RHK a bírálati összegzésben nyertesként hirdette ki a 2 céget, így, ha senki nem támadja meg az eljárást, hamarosan meg is kötik velük a szerződést.
Az, hogy nem hemzsegtek az ajánlattevők, egyébként nem volt meglepetés, hiszen olyan referenciákat vártak el a jelentkezőktől, amelyeknek együtt csak nagyon kevés cég tud megfelelni Magyarországon.

A Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója. Fotó: RHK
A Mészáros és Mészáros Zrt. feladata lesz az üzemelő nukleáris létesítmény bővítése egy ötkamrás, MVDS (Modular Dry Vault Storage) rendszerű, kiégett üzemanyag kazetták átmeneti tárolására alkalmas, technológiát kiszolgáló épülettel, továbbá a meglévő technológiai rendszerek átalakítása, bővítése, új nukleáris rendszerelemek gyártása, szerelés és az érintett rendszerek üzembe helyezése.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó társaság végezte a KKÁT III. ütem 3. fázisát is, amely során szintén egy MVDS tárolót kellett építeni a VVER 440 típusú reaktorok kiégett fűtőelem kazettáinak átmeneti tárolására. Annak a beruházásnak az ára (pótmunkákkal együtt) nettó 22 milliárd forint volt.
Az atomerőművek működésének egyik következménye, hogy elhasznált (kiégett) fűtőelemek is keletkeznek, amelyek kezeléséről és elhelyezéséről gondoskodni kell. Az RHK leírás szerint, miután eltávolítják a Paksi Atomerőmű reaktorából a kiégett üzemanyagot, bizonyos ideig az atomerőműben lévő vizes, úgynevezett pihentető medencében helyezik el.

Ábra a KKAT működéséről. Fotó: RHK
Ekkor már nem folyik bennük nukleáris láncreakció, csupán a radioaktív bomlások eredményeznek hőfejlődést. A tárolási idő korlátját a pihentető medence kapacitása szabja meg. A 3-5 éves pihentetési időszak leteltével a kazettákat átszállítják a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójába (KKÁT).
A KKÁT telephelye a Paksi Atomerőmű üzemi területe mellett, annak déli részéhez csatlakozva helyezkedik el.
A KKÁT egy moduláris, kamrás típusú létesítmény, amely a kiégett fűtőelem-kazetták száraz tárolását biztosítja. A tároló földfelszíni épület, ahol a kazettákat egyenként, az átrakógép segítségével hermetikusan zárt acélcsövekben helyezik el. A tárolócsövek vasbetonfalakkal körülvett kamrákban sorakoznak, függőleges helyzetben. A tárolócsövek körül majdnem 2 méter vastag vasbetonkamra van, ami a radioaktív sugárzás ellen biztosít árnyékolást.

A tárolócsövek. Fotó: RHK
A tárolás száraz körülmények között történik, a termelődő maradék hőt pedig a levegő természetes huzathatásán alapuló hűtési rendszer szállítja el. A hűtőlevegő a tárolócsövek között áramlik, ezért a kazettákkal közvetlenül nem érintkezhet. A tárolócsövekben semleges gázkörnyezetet (nitrogén) biztosítanak, amelynek a nyomását folyamatosan ellenőrzik.
2024 végén a telephelyen 10 957 darab kiégett fűtőelemet tároltak.
A nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges tárolása ugyanakkor jelenleg nem megoldott, egyelőre kutatások folynak arról, hogy hol és hogyan lehetne biztonságosan elhelyezni a kiégett fűtőelemeket.
Katus Eszter
Nyitókép: Mészáros Lőrinc és a KKÁT. Fotó: Átlátszó montázs
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította, hogy a cég nem írt ki közbeszerzési eljárást az építkezésre, ezért összesen 42 millió forint bírságot szabott ki.
A félbemaradt felújítás után egy évvel újra megnéztük az utat, és közben a hídépítéssel kapcsolatban új dolgokat is hallottunk. Videóriport.
A férfinek több perköltséget kell fizetnie Soltésznak, mint amennyiért az államtitkár korábban megvette a háza melletti útszakaszt az önkormányzattól.
Jogszerűen vonta vissza a Tudásfa működési engedélyét a Pest Vármegyei Kormányhivatal. A fenntartóra perek sora várhat még.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!