
30-40 milliárd forintba kerülhet és 3-4 évbe is telhet a hévízi tófürdő helyreállítása
A pandémiás időszak óta nem állt helyre a hévízi vállalkozók forgalma, amire idén még egy lapáttal rátett a gyógyfürdő főépületének lezárása.
A 2019-ben létrehozott Adria Port Zrt. eddig minden évben 300-400 millió forint közötti veszteséget termelt. Tavaly 353 milliós mínuszt sikerült összehozniuk, de azért decemberben támogatási szerződést kötöttek egy amatőr olasz focicsapattal, a Trieszt melletti kisvárosban működő ASD Muggia 1967-tel.
2020-ban vett meg a magyar kormány két olasz céget, amelyek Trieszt partjainál egy elhagyott olajfinomító területét birtokolják. Abból akar a kormány teherkikötőt varázsolni, de a munkálatok csak idén februárban kezdődtek el. Korábban 2026-ra jósolták, most pedig 2028-ra ígérik a kikötő megnyitását.
2020 végén a magyar kormány két olasz cég megvásárlásával területet és üzemeltetési jogot vett Trieszt tengerpartján nagyjából 10 milliárd forintért. Bár a kormány kikötőnek hívja a megvásárolt ingatlant, valójában egy volt olajfinomítóról van szó, amiből konténerhajók fogadására alkalmas teherkikötőt akarnak varázsolni.
Az adásvétel óta nagy volt a csend a projekt körül: a tervezett beruházásról leginkább csak az olasz sajtó híreiből értesülhettek a magyar olvasók. 2022 őszén például a Trieste News írta meg, hogy a kikötőt összesen 200 millió euró értékben fejlesztik. Az összegből pedig csak 45 millió eurót fizetnek az olaszok (az Európai Uniótól kapott helyreállítási alapból), tehát a fennmaradó 155 millió eurót (kb. 64,8 milliárd forintot) feltételezhetően a magyar kormány fogja állni.
A munkavégzés viszont csak idén, közel 4 évvel az adásvétel után kezdődött el. Magyar Levente, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Szijjártó Péter helyettese 2025. február 20-án járt egy delegációval a helyszínen, ahol megtekintettek néhány munkagépet, amelyek megkezdték a terület kitakarítását.
107 évvel a magyar kikötő, Fiume elvesztése után hazánknak újra lesz saját tulajdonú tengeri kijárata – megkezdődött …
Közzétette: Magyar Levente – 2025. február 20., csütörtök
A kikötő átadását ekkor Magyar 2028-ra ígérte, és ugyanerről beszélt főnöke, Szijjártó Péter külügyminiszter is pár héttel később – holott Szijjártó 2022-ben még 2026-os megnyitóval kecsegtette a választópolgárokat.
Idén márciusban viszont a külügyminiszter új információkat is megosztott a projektről. A kormányzati portálon olvasható beszámoló szerint „arra is kitért, hogy
a mintegy 80 milliárd forint értékű beruházáshoz az olasz kormány is támogatást biztosít.
»Ennek a pénzügyi támogatásnak egy részét már meg is kaptuk, s most arról állapodtunk meg, hogy a további pénzügyi támogatást a jövő esztendőben az olasz kormány biztosítani fogja« – tudatta” Szijjártó.
A kikötőprojektre létrehozott állami cég, az Adria Port Zrt. közel hat éve, 2019 vége óta működik. Ez a vállalat vette meg a két olasz céget és azokon keresztül az olaszországi területet, valamint az arra 2074-ig érvényes kikötői koncessziót.
Az Adria Portnak a trieszti terület bérbeadásából 2021 óta minden évben van bevétele, ez azonban minimális: 2021-ben kb 850 ezer forint volt, 2022-ben 5,6 millió forint, 2023-ban 6,4 millió, 2024-ben pedig 9,2 millió forint. A cég kiadásai viszont ennek sokszorosát teszik ki, például csak irodabérlésre a bevételük sokszorosát költik – fenntartanak egyet Budapesten és egyet Triesztben is.
Mindezek fényében nem csoda, hogy a Külügyminisztérium alá tartozó cég a megalapítása óta masszívan veszteséges: 2019-ben 24,9 millió, 2020-ban 374,5 millió, 2021-ben 354,6 millió, 2022-ben 424,4 millió, 2023-ban 375,8 millió, 2024-ben pedig 353,2 milliós mínuszt hozott össze.
Vagyis az Adria Port Zrt. eddig közel 2 milliárd forint veszteséget termelt.
A veszteséges cég alkalmazotti létszáma viszont egyre nő: 2019-ben csak 1 ember (az igazgató), majd 3, később 7, 2022-ben 9, 2023-ban és 2024-ben pedig már összesen (az igazgatóval együtt) 12 fő munkavállalója volt. A dolgozók bérköltségére, járulékaira és egyéb személyi jellegű kifizetésekre, valamint a négytagú felügyelőbizottság tiszteletdíjára az Adria Port tavaly már 231 millió forintnál is többet költött, tehát a vállalat teljes bevételének 25-szöröse ment el erre.
forrás: Adria Port Zrt./Linkedin
Takarékoskodásról ezek szerint szó sincs az állami cégnél, amit az is jól mutat, hogy tavaly
decemberben támogatási szerződést írtak alá az ASD Muggia 1967 nevű amatőr focicsapattal.
A magyar kormány által megvásárolt trieszti terület mellett fekvő 13 ezer lakosú Muggia település csapata nagy örömmel számolt be a partnerségről, amelyet a helyi városházán (olaszul municipio) írtak alá az Adria Port Zrt.-vel. A magyar állami cég szintén büszkén jelentette be a szponzorációt, melynek értelmében az amatőr olasz focicsapat mezén és a meccsein kitett molinókon azóta az Adria Port logója szerepel.
A bal felső sarokban a kormány által megvett terület, a jobb alsóban a támogatott focicsapat pályája (forrás: Google Maps)
Arról viszont még mindig nem közöltek semmit az illetékesek, hogy pontosan milyen konkrét terveik vannak az egykori olajfinomító területével. Csak annyit tudni, hogy tavaly májusban az Adria Port Zrt. vezérigazgatója egy szakmai eseményen reklámozta egy prezentációban a leendő/tervezett kikötőt, és az anyagban a magyarországi akkugyárakat is kiemelte, mint hazánk egyik erősségét.
Pontos terveket és számokat azonban még nem hoztak nyilvánosságra, csak azt mondogatják, hogy nagyon jó lesz a kikötő. Az Adria Port Zrt. három és fél évvel ezelőtt, de már az olaszországi terület megvásárlása után, 2021 januárjában írt ki közbeszerzést a trieszti kikötő megvalósíthatósági tanulmányára. A tendert a PwC Magyarország Kft. nyerte nettó 445 ezer eurós (akkori árfolyamon 160,2 millió forintos) ajánlattal. A cég feladata az volt, hogy „egy műszakilag megvalósítható és kereskedelmi szempontból előnyös fejlesztési tervet és üzleti modellt” mutasson be.
2023-ban közadatigénylésben kértük ki az elkészült megvalósíthatósági tanulmányt, de az Adria Port nem adta ki, arra hivatkozva, hogy döntéselőkészítő anyag, és üzleti titok. Ezt az érvelést nem találtuk jogosnak, ezért bejelentést tettünk a a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH). A hatóság vizsgálata nyomán, 2024 novemberében aztán az Adria Port Zrt. mégis megküldte a trieszti kikötő hatástanulmányát. Viszont a nagy részét kisatírozták feketével.
Erdélyi Katalin
A céginformációkat az Opten Kft. szolgáltatta. A címlapkép Átlátszó-montázs: Magyar Levente és küldöttsége 2025. február 20-án a trieszti magyar kikötő területén (forrás: Magyar/Facebook)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSA pandémiás időszak óta nem állt helyre a hévízi vállalkozók forgalma, amire idén még egy lapáttal rátett a gyógyfürdő főépületének lezárása.
A kormányhivatal megbüntette a kínai autóóriás Szeged mellett épülő üzemét, de sem a hivatal, sem a BYD nem árulja el, hogy miért.
Az Országos Bírósági Hivataltól kapott hibajegyzék szerint a nettó 3,2 milliárd forintból felhúzott épületben visszatérő probléma volt az ázás.
„Az orosz dezinformációs csatornák blokkolása önmagában nem alakítja jelentősen a közvéleményt, de nem is ilyen keretekben gondolkodunk. Mivel háborúban állunk Oroszországgal, azokat a műveleteket célozzuk, amikre Oroszország erőforrásokat fordít", mondta az Átlátszónak a Break the Fake ukrán civil projekt vezetője.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!