közbeszerzés

Mindkét versenytársát kizárták, így a Mészáros-cég adhatja az autókat a Nemzeti Sportügynökségnek is

Lassan már megszámolni sem tudjuk, hányadik olyan tenderét nyeri el a Mészáros M1 Kft., amely során valakit kizárnak előle vagy épp az illető saját magát zárja ki a versenyből, és így a Mészáros-cég „ölébe hullik” a győzelem. Most épp a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. közel félmilliárdos megbízását kapták meg így.

Személy-, kishaszongépjármű és haszongépjármű tartós bérletére írt ki közbeszerzési eljárást a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. idén februárban. A közpénzből működő társaság 30 db középvezetői kombi személygépjárművet, 1 db SUV-ot, 3 db áruszállító elektromos kishaszongépjárművet és 2 db áruszállító haszongépjárművet szeretett volna lízingelni.

Az árajánlatokat 36 hónap futamidőre és 90 000 km/36 hónap futásteljesítményre kellett elkészíteni, annak fényében, hogy a megajánlott összegnek tartalmaznia kellett különböző flottakezelési szolgáltatásokat is, így többek között a biztosításokat, a szervizelést és a téli-nyári gumicseréket is.

A felhívásra összesen három cég jelentkezett: a Mészáros M1 Autókereskedő Kft. 414 662 400 forintos, a DUNA AUTÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 463 038 624 forintos, míg a Porsche Lízing és Szolgáltató Kft. 338 528 232 forintos ajánlatot adott. Ezúttal azonban nem a legolcsóbb ajánlat nyert, mivel a Porschét aránytalanul alacsony ellenszolgáltatásra (is) hivatkozva kizárták. De kiesett a DUNA AUTÓ is, miután „az előírt határidőre nem teljesítette a hiánypótlási felhívásban előírt kötelezettségét”.

Így egyedül a Mészáros M1 Kft. maradt versenyben, amely el is nyerte a 414 millió forintos megbízást.

Ahogy arról lapunk többször is beszámolt, a Mészáros M1 Kft. gyakran lesz befutó hasonló körülmények között a flottatendereken. Az ajánlattevők néha amatőr hibát vétenek (pl. rossz autót ajánlanak meg), látszólag oda-vissza adják „a szívességeket”, vagy épp saját nyerési esélyeiket szabotálják el (ld.: nem adnak be hiánypótlást, hiába az ő ajánlatuk a legkedvezőbb).

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó autókereskedő cégnek mindenesetre jól megy: legfrissebb beszámolójuk szerint tavaly 18,4 milliárdos forgalmat bonyolítottak, és 1,1 milliárdos eredményt értek el.

Katus Eszter

Nyitókép: A Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) megalapításának egyéves évfordulója alkalmából rendezett budapesti gála. Forrás: NSÜ

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42