2016 itthon és európai szinten is fontos információszabadság-párti döntéseket hozott, amelyek közül többnek a megszületésében közreműködhetett az Átlátszó jogi stábja. Ugyanakkor hiába ad bizakodásra okot a strasbourgi bíróság kiemelkedő elvi jelentőségű döntése a Helsinki kontra Magyarország ügyben, és több idei alkotmánybírósági döntés is, a költségtérítéses mizériától az immár megszokott nyilvánosságkorlátozó törvényeken át az OGP-kilépésig számos olyan történetet láttunk, ami azt jelzi hogy Magyarországon a közügyek és a közpénzek nyilvánossága továbbra sem magától értetődő, hanem csak annyira érvényesül, amennyit az állammal szemben kiharcolnak belőle.
Az érdem elsősorban az akkor még kis jelentőségűnek tűnő, a rendőrkapitányságok által kirendelt védőkre vonatkozó adatkéréseket a magyar bírósági rendszeren végiggörgető, majd a strasbourgi panaszokat még 2009-ben benyújtó helsinkis jogászoké, de így is eddigi legfontosabb szakmai sikerünknek tartjuk a sikeres képviseletet és a Nagykamara érvelésünkre sok kérdésben hagyatkozó döntését.
Az eljárás fő tétje az volt, hogy a Bíróság fenntartja-e azt a gyakorlatát, amely a véleménynyilvánítás szabadsága alapján információszabadsági ügyeket, egyedi adatigénylések megtagadását bizonyos esetekben az európai emberi jogi egyezmény megsértésének tekint.
A döntés nemcsak megerősítette ezt a gyakorlatot, hanem egy szűk, de fontos körre ki is terjesztette a korábban megállapított követelményt: mostantól nem csak a jogvédő szervezetek, a tudományos kutatók és az újságírók, hanem a bloggerek és a közösségi média felhasználói adatigényléseinek elutasítása is megalapozhat strasbourgi panaszt.
Ez ugyan továbbra sem jelenti azt, hogy bármely megtagadást érdemes elvinni Strasbourgig, de a közhatalom ellenőrzésével kapcsolatos kérdésekkel összefüggő legfontosabb, más forrásból hozzá nem férhető információk esetében a siker reményében nyújthatnak be panaszt az európai adatkérők.
A döntés másik, Magyarországon különösen fontos következménye, hogy rendet tett a közérdekből nyilvános személyes adatok jogi megítélésében: a Nagykamara egyértelművé tette, hogy a közügyek vitelével szorosan összefüggő, a magánélethez nem köthető személyes adatok esetében az adatvédelmi szempontokat nem érvényesíti.
Bár a bíróság a két alapjog érvényesülésévvel kapcsolatos elvi elemzéssel adós maradt (hiszen eleve a nyilvánosságra tartozónak tekintette a kirendelt védőknek az ellátott közfeladathoz kapcsolódó személyes adatát, azaz jelen esetben a nevét), de így sokat segíthet a döntés a magánszemély közpénzhasználók adatainak nyilvánosságától a közhivatalnokok önéletrajzával kapcsolatos ügyekig számos olyan kérdésben, ahol eddig a magyar bíróságok a személyes adatok védelmét tekintették elsődlegesnek.
Továbbra is várunk egy másik összeurópai ügyünkben a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságra, ahová a többi 26 tagállam egy-egy civil szervezetével társulva az Európai Parlament képviselői költségelszámolásával kapcsolatban elutasított uniós adatigénylésünknek az Európai Parlament általi elutasítása után fordultunk.
A luxembourgi bíróság idén nem döntött az ügyben, ez jövőre várható. Mi közben megkérdeztük a 21 magyar EP-képviselőtől, hogy mire költik a havi 4320 eurós költségtérítésüket. Balczó Zoltán, Jávor Benedek, Meszerics Tamás, és Ujhelyi István érdemben reagáltak, Molnár Csaba és Niedermüller Péter cinikusan, a többiek pedig semmit nem válaszoltak. Szanyi Tibor pedig tumblr-bejegyzésben közölte, szerinte az csak cirkusz, hogy az Átlátszó a havi 4320 eurós költségtérítése után érdeklődik.
Ezt követően a NAIH-hoz fordultunk, de a hatóság úgy foglalt állást, hogy az uniós szabályok alapján uniós forrásból nyújtott forrásokkal kapcsolatban nincs joghatósága, így nem tudja vizsgálni az ügyet. Itthon nem fog kiderülni, mire megy az évi 1.083.600 euró, nagyságrendileg 335 millió forint.
Így aztán különösen fontos lenne, hogy a nyilvánosságban hagyományosan a tagállamok mögött járó (gyakorlatukkal a legkevésbé nyilvánosságpárti tagállamok szempontjait követő) uniós intézmények lépjenek.
Szintén uniós ügyhöz kapcsolódik, hogy a Paks II. beruházás titkosításával kapcsolatos törvényi szabályozásból azután kényszerült visszavenni az Országgyűlés, hogy Jávor Benedek EP-képviselőnek az érvelésünket tartalmazó beadványára az Európai Bizottság eljárást indított a nyilvánossági követelmények megsértése miatt.
Alkotmánybírósági ügyek
Az idei tavasz hazai slágere egyértelműen a Magyar Nemzeti Bank és csatolt részei működésének nyilvánossága volt. A jegybanki alapítványok létrehozásával kapcsolatos jegybanki döntéseket márciusban egy általunk nyert per eredményeként ismerhette meg más igazgatótanácsi határozatokkal együtt a nyilvánosság.
A jegybanki cégek és alapítványok adatait a „közpénzjelleg elvesztésére” hivatkozva az Infotörvény alól kivonni igyekvő, Áder János által megvétózott törvény alaptörvény-ellenességének megállapításához vezető alkotmánybírósági eljárásban pedig amicus curiae-vel igyekeztünk segíteni az alkotmánybírákat.
Az eredmény ismert: az AB március végén nem csak azt mondta ki, hogy közpénzjelleg az olyan, hogy nem vész el, hanem a közpénzek és a közvagyon nyilvánosságával kapcsolatos korábbi döntéseit megerősítette, köztük a közpénzt kezelő magánszervezetek perelhetőségét megnyitó döntést, valamint azt is egyértelművé tette, hogy a többségi köztulajdonban álló cégek gazdálkodására vonatkozó információk nyilvánosságát biztosítani kell.
A tavaly eldöntött ügyekből kiemelkedik a hosszú vitára pontot tevő, a KEHI-jelentések nyilvánosságát kimondó alkotmánybírósági határozat is, ahol Lengyel Szilvia volt LMP-s országgyűlési képviselőnek írtunk AB-indítványt. A döntés megdöntötte a KEHI – minden abszurditása ellenére a bíróságok előtt hosszú ideje sikeres – érvelését, amely szerint ők belső kormányzati ellenőrző szervként még csak adatkezelőnek sem minősülnek a saját maguk által készített jelentések tekintetében.
Notórius titkolózók
Minden rendelkezésre álló jogi eszközzel igyekeztünk idén is a jó útra téríteni azokat az adatkezelőket, amelyek felette érzik magukat az Infotörvény rendelkezéseinek.
Bár a közmédia milliárdjait kezelő MTVA a jelenlegi menedzsment alatt már nem tartozik ezek közé, de csak 2016 év elején fejeződött be két és fél év után az a büntetőeljárás, amelynek eredményeként az MTVA volt sajtófőnöke kapott a jogerős ítéletekben kiadni rendelt adatok eltitkolása miatt ügyészi megrovást.
A sok szempontból tanulságos büntetőeljárásról a nyomozati iratok alapján részletesen beszámoltunk, és elsősorban nem a büntetés kiszabásának elmaradását, hanem azt sérelmeztük, hogy a teljes titkolózást nyilvánvalóan nem egymaga végrehajtó sajtófőnöknek egyedül kellett elvinnie a balhét.
Bár a törvény becsülete az adatkérők és a jogalkalmazók munkájának köszönhetően növekszik, de idén is ki tudtuk adni a legpofátlanabb adatkezelőnek járó elismerést, ezúttal a gazdálkodására vonatkozó adatkéréseket élből elutasító, Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítványnak.
Megtagadásaikat a jegybankban is írhatták volna, így csak a hazai fórumrendszer sebességéből fakadó körülmény, hogy egyelőre a titkolózás annyiban mindenképpen sikeres, hogy nincs még a kezünkben a Közalapítvánnyal szemben végrehajtható adatperes döntés.
További perek és NAIH-ok: a Habony-festmények és a nemzeti konzultáció
Bíróságra idén is ritkábban jártunk adatperekben, mint az Átlátszó sajtópereiben. Utóbbiak közül elvi jelentőségű ügyünk a képmásvédelmi bírói gyakorlat már nagyon esedékes rendberakása kapcsán lenne, egészen pontosan az, hogy a képmáshoz való jog bírói értelmezése ne akadályozza a közügyekről és a közhatalom gyakorlásáról szóló tájékoztatást.
A rendőrképmásos ügyekben az AB és a bíróságok között kialakult nyílt konfliktus csak az egyik front ebben a kérdésben, mi éppen egy Facebook-on nyilvánosan közzétett közszereplésről szóló fotó engedély nélküli közlése miatt az Átlátszót elmarasztaló bírósági döntés ügyében várjuk a Kúria felülvizsgálatát.
A viszonylag kevés átlátszós adatper oka egyébként továbbra is az, hogy jelenleg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) gyors, és minden fél számára költséghatékony és kiszámítható alternatívát jelent a fellebbezés esetén másfél-két évig húzódó peres eljárásokkal szemben, és mi az adatkéréseinkkel elsősorban adatot szeretnénk minél gyorsabban szerezni.
Ezért szinte kizárólag azokban az esetekben megyünk bíróságra, amikor a NAIH felhívása ellenére sem kapunk adatot (mint legutóbb a bírósági végrehajtói kar esetében) vagy ha az ügy eddig bíróságok által el nem bírált jogkérdést vet fel.
A legnagyobb visszhangot keltett idei adatperünket a Szépművészeti Múzeummal szemben nyertük, amely a jogerős ítélet után adta ki végre azt az adatot, hogy tíz értékes antik festményét bizony nem máshova, mint a Szerb utca 9-be kölcsönözte ki. A nagy port kavart per után – miután a Szépművészeti elállt irreális költségtérítési igényeitől – végül mód nyílt a múzeum kölcsönzési gyakorlatának átfogó vizsgálatára is.
Többtucatnyi NAIH-beadványunk összefoglalására most kísérletet sem teszünk, de – érzékelve, hogy azok most már komoly segítséget jelenthetnek az adatkérők és az adatkezelők számára is – az újév első napjaiban elindítjuk a peres ügyeink ügyregiszterének mintájára a NAIH-os panaszainkat és azok eredményét naprakészen közlő új nyilvántartásunkat.
Állami adatbázisok kutathatósága és felhasználhatósága
A nagy állami adatbázisok minél egyszerűbb hozzáférhetősége is fontos területe lenne az információszabadságnak, de a kormány ezen a területen sem halad fejvesztve előre, hiába virít az Alaptörvényben, hogy „az állam – a működésének hatékonysága, a közszolgáltatások színvonalának emelése, a közügyek jobb átláthatósága és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében – törekszik az új műszaki megoldásoknak és a tudomány eredményeinek az alkalmazására”.
Mi e törekvés részeként ingyenesen lekérhető és – legalább a céges és a nem lakáscélú magáningatlanokra kiterjedően – tulajdonos szerint is kereshető ingatlannyilvántartást javasoltunk. Ettől ugyan nagyon messze van, de helyeselhető lépés, hogy 2017-től a decemberi pénzügyi salátatörvény egyik „állami rezsicsökkentő” módosítása eredményeként évi két nem hiteles tulajdoni lapot ingyen kérhet majd le mindenki.
Ettől persze nem lesz sokkal olcsóbb a földpályázaton megnyert felcsúti földek feltérképezéséhez hasonló projektjeink végrehajtása, viszont legalább a magánszemélyek ügyletei esetében erősödik valamit a nyilvántartás valós közhitelességi szerepe.
Ha nem kell a nyilvánosság előtt elszámolni azzal, hogy melyik gazdasági szereplő mit kapott, akkor nem csodálkozhatunk, ha a kedvezményezett hálája nem ismer korlátokat. Némi reményt jelenthet, hogy a törvényt az ellenzéki pártok megtámadták az Alkotmánybíróságon.
Némi meglepetésre egy kifejezetten közadat-újrahasznosítás-barát kormányzati dokumentum is született idén a Fehér Könyv a nemzeti adatpolitikáról címmel, ami egyebek közt az állami adatvagyon ingyenes vagy határköltségen való szabad újrahasznosítását tűzte ki célul. A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács anyagának egyeztetését azonban sem a kormány jóváhagyásának bejelentése, sem konkrét intézkedés nem követte.
Ez annyiban nem is meglepő, hogy a kieső állami bevételek pótlására költségvetési forrás kell, és még az is lehet, hogy az érintettek szerint több, mint a Fehér Könyv szerzői által becsült 10-20 milliárdos (két MTK-stadionnyi) egyszeri kiadás. Márpedig ha az érintett szervek számolják ki, hogy mennyit vesztenek az ingyenes újrahasznosítással, akkor abból olyasmi lesz, mint az Igazságügyi Minisztérium, újrahasznosítási perében előterjesztett közlönyoldalankénti 1.007 forint + ÁFÁ-s költségigénye.
2016 tehát ezen a területen sem lett az áttörés éve, ráadásul még abból a Nyílt Kormányzati Együttműködésből is kilépett a kormány az év végére, amelynek egyik célja éppen a nyílt adatpolitika, az újrafelhasználhatóság növelése volt.
Jogi tanácsadás adatigénylőknek
Bár az egyes ügyek jelentősége sokszor csekélynek tűnik, de továbbra is számos megkeresést kapunk és várunk is olyan adatigénylőktől, akik akár a Kimittudon, akár más módon benyújtott közérdekűadat-igényléseikkel kapcsolatban ütköznek – sokszor egyébként valós, még gyakrabban az adatkezelők által kreált – jogi akadályokba.
Az idei év legfontosabb történése ezen a területen sajnos a nyíltan alkotmánysértő költségtérítéses kormányrendelet, illetve az annak nyomán felbátorodó adatkezelői gyakorlat, amelynek eredményeként immár heti rendszerességgel keresnek meg minket adatigénylők irreális, nyilvánvalóan az adat megismerésének megakadályozását célzó költségtérítési igényekkel.
Rendet szokás szerint az Alkotmánybíróság – a tavaszi döntések alapján úgy tűnik, még meglévő – nyilvánosságpárti többsége, illetve a NAIH tehetne, addig pedig annyit tudunk tenni, hogy az alkotmánysértő adatkezelői gyakorlatokkal szemben szakmányban gyártjuk a jogorvoslati kérelmeket.
Jogi ismeretterjesztés, képzések – adatkezelőknek is
Idén is számos alkalommal vettünk részt az információszabadsággal kapcsolatos követelményeket megismertető programokban, elsősorban továbbra is a tájékozott adatigényléshez szükséges ismeretek társadalmasítását célzó Átlátszónet projekt keretében. Ennek részeként új tematikát dolgoztunk ki egy kifejezetten az adatkezelők számára tartott képzésre, amelynek segédanyagai innen érhetőek el.
Sepsi Tibor – M. Tóth Balázs
Már megint itt van az év vége. Most itt a lehetőség, hogy úgy támogasd a munkánkat, hogy ezzel egy karácsonyi ajándékra is szert teszel. Ha előfizetsz egy évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.
Első fokon pert nyertünk a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.-vel szemben, miután megtagadták az útjavításokkal kapcsolatos közadatok kiadását.
