Az érpataki Rambó

Bekamerázzuk a médiapatkányt – fenyegették és autókkal üldözték munkatársunkat Érpatakon

A nagyobb hírek takarásában valami készülődik Érpatakon. Míg a polgármester a hozzá köthető gyanús ügyletekről írott cikkünk után helyreigazítási kérelmekkel árasztotta el a komplett magyar sajtót, múlt pénteken a képviselő-testület sokadszor futott neki a tavalyi zárszámadás megtárgyalásának. Az ülést nem sikerült megtartani, Orosz Mihály Zoltán polgármester ugyanis a várható kínos kérdések megválaszolása helyett Móricz Csabát, az Átlátszó helyszíni tudósítóját szidalmazta, majd a meghiúsított ülés után híveit kollégánkra uszította, akik Újfehértóig üldözték autókkal az újságírót.

 

tamogatoi_800_450

 

Egy héttel ezelőtt a hat tagú érpataki képviselőtestület négy tagja írásban kezdeményezte a polgármesternél, hogy hívjon össze rendkívüli testületi ülést, amely megtárgyalja az  alábbi határozati javaslatot:

„Érpatak Község Képviselőtestülete Orosz Mihály Zoltánt, mint a település polgármesterét kötelezi, hogy a törvényben és a szerződésekben vállalt előírásoknak megfelelően a közmunkaprogramban, közalkalmazottként vagy bármilyen más szerződés alapján dolgozó személyek bérét a munkavállalók részére hiánytalanul, határidőben megfizeti.”

A kissé szokatlan határozati javaslat indoklásából kiderül, a képviselő-testület többsége szerint mostanra az önkormányzat gyakorlatilag működésképtelenné vált. A másik napirendi pont a meghívó szerint a képviselő-testület feloszlatása lett volna.

Az elmúlt hetekben ugyanis ötször ült össze Érpatak képviselő-testülete, hogy megtárgyalja és elfogadja a tavalyi évi gazdálkodásról készült zárszámadást. Tegnap újra nekigyürkőztek, de az eredmény ugyanaz lett. A zárszámadás megléte feltétele az idei költségvetés elfogadásának, amíg viszont nincs költségvetés, addig az államkincstár sem folyósítja az önkormányzatnak járó központi forrásokat – ezek híján pedig egy idő után a napi működés is ellehetetlenül. Nagyjából ez következett be mostanra a képviselő-testület tagjai szerint.

Érpataknak az előző évről még volt mintegy 20 millió forint tartaléka, de ez mára lényegében elfogyott. Orosz polgármester láthatóan egyre idegesebb, láthatólag nem kis részt az általa vezetett Benefícium Szeretetszolgálat körüli zavaros ügyek miatt: korábbi cikkünk alapján az ügyben nyomozást rendelt el a megyei főügyészség.

Előzmények

Több tucat érpataki ingatlant szerzett meg az Orosz Mihály Zoltán által vezetett “jótékonysági szervezet”

Közmunkásként fizetett holdudvar, hiányzó elszámolások és átláthatatlan pénzügyek: ez az érpataki üzleti modell

Érpataki hazugságbomba: amit az átlátszós patkánymédia elhallgatott!

Információink szerint Orosz a Benefícium bérleti ügyeit bemutató írásunk megjelenése után több benefíciumos ingatlanban is felbukkant, hogy az ott lakókkal nyilatkozatot írasson alá, miszerint ingyen lakják a „szeretetszolgálat” ingatlanát.

De feltehetőleg azt sem lesz könnyű megmagyarázni, miképp lehetettek Érpatakon közfoglalkoztatottak azok a fiatalok, akik Orosz politikai projektjében, az „Érpataki Modell Országos Hálózata” nevű szervezetben dolgoztak. Ezekre az ügyekre, illetve az ügyekkel kapcsolatos kérdésekre a képviselő-testület tagjai is szeretnének választ kapni, eddig hiába. A zárszámadás dolgában viszont megmakacsolta magát a testület, és addig nem hajlandó azt elfogadni, míg a polgármester nem tisztáz bizonyos ügyeket.

Ráadásul úgy tűnik, meggyengült Orosz politikai védelme, vége van Érpatak „területen kívüliségének”: az ügyészség többek között hivatali visszaélés miatt nyomoz az önkormányzati autók politikai turnékra történő használata ügyében.

Megvárjuk a kamerásokat

Ilyen előzmények után ült össze múlt pénteken a testület. A nyilvános ülésen megjelent Móricz Csaba külső munkatársunk – tegyük hozzá, a polgármestert Móricz Csabához rendkívül erős személyes érzelmek fűzik, ha valahol találkoznak, Orosz gondolkodás nélkül gyalázkodni kezd.

Pontosan így történt ezúttal is: a Móricz által készített hangfelvétel szerint a polgármester jól hallhatóan teljesen megfeledkezik arról, hogy önkormányzati ülésre jött, kizárólag az újságíróval foglalkozik, és a jegyző, illetve a képviselők sürgetésére annyival reagál, hogy meg kell várni a kamerásokat.

 

 

A hangnem, amit Orosz itt használ, már ekkor is meglehetősen fenyegető, később kifejezetten támadóvá válik. Különös, hogy közben a képviselők élcelődéseire, például a doktorátusán való viccelődésre Orosz egyáltalán nem reagál, minden figyelmét az újságíró köti le. Miután megérkeznek Orosz emberei, a fenyegetés két hangon folytatódik: „Meg fog lökni, Móricz úr?” – kérdezi az egyik.

A helyiek által Ricsinek nevezett fiatalembert korábban Fügedi Richárdként azonosítottuk. „Ricsi” Orosz egyik, Érpatakon közmunkásként foglalkoztatott politikai munkatársa, nem mellesleg mezőkövesdi jobbikos önkormányzati képviselő. Jellemző mozzanat, hogy a kaotikus jelenet közben az egyik képviselő azt próbálja megtudni Orosztól, van-e még pénze Érpataknak, de Orosz nem is válaszol, monomániásan üvölt tovább.

A humoros jelleg akkor kezdett elveszni a jelenetből, mikor a sikertelen testületi ülés után a polgármester Móricz után indult, és mintegy erre utasította az embereit is. „Gyerünk utána” – hallotta az egyik képviselő Orosz utasítását, majd rögtön fel is hívta az újságírót, hogy vigyázzon. Ő kisvártatva észre is vette, hogy az autóját három kocsival követik, ebből kettő az érpataki önkormányzat szolgálati autója volt.

Ekkor döntött úgy, hogy felhívja a rendőrséget, nem kockáztat. Félelme nem mondható éppen alaptalannak: Szőllősi Gábor helyi jogvédő aktivistát, Orosz egyik közismert ellenfelét néhány éve ismeretlenek támadták meg, és súlyosan bántalmazták; másik ellenlábasának a portája lobbant lángra két évvel ezelőtt – a tetteseket egyik esetben sem találta meg a rendőrség.

Újfehértóig jutott a „konvoj”, amikor szembe jött egy rendőrautó. Móricz a rendőrök elé kanyarodott, kiszállt, és rendőri intézkedést kért. Az őt követő autókból négyen vagy öten kerültek elő, köztük Orosz, Fügedi és Zagyva György Gyula, volt jobbikos országgyűlési képviselő. Orosz kompániájából ketten is kamerával rögzítették, amint a rendőrök igazoltatják – nem Oroszékat, hanem a védelmet kérő újságírót.

 

feljelent

Részlet Móricz Csaba feljelentéséből

 

Móricz eközben hiába kérte, hogy tiltsák meg a felvételkészítést, mialatt az ő személyes adatait tartalmazó okiratokat ellenőrzik, a rendőrök nem intézkedtek – igaz, később Oroszt is igazoltatták, de a többieket nem, noha továbbra is kórusban inzultálták az újságírót. Az intézkedés végén a rendőrök távozni akartak, de Móricz ragaszkodott hozzá, hogy kísérjék el a legközelebbi településig. Ekkor Oroszék visszafordultak.

Elhúzódó végjáték

E hét keddjére aztán újabb testületi ülést hívott össze a polgármester – a kialakult káoszt mutatja, hogy senki nem tudta, rendes vagy rendkívüli ülés lesz. Nem lett semmilyen: az ülésteremben megjelent néhány helybeli közfoglalkoztatott, mert híre ment, hogy elfogyott a pénz a település számlájáról, és nem lesz bérfizetés. A polgármester persze cáfolta a híresztelést, de az ülés végül minden eredmény nélkül, másfél óra zűrzavar után véget ért. Péntek délután újra lesz képviselő-testületi ülés Érpatakon.

Becker András

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás