Megszereztük a Magyar Péter diákhiteles szerződéseiről szóló KEHI-jelentést
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Bár az utóbbi években több büntetőperből is szerencsésen került ki, legalább öt olyan ügyben jelenleg is nyomoznak, amelyek a szélsőjobb önjelölt darutollas ikonjához, Orosz Mihály Zoltánhoz kötődnek. Van ezek közt sikkasztás, hűtlen kezelés, zaklatás, és legalább egy olyan büntetőeljárásról tudunk, amelyik már bírósági szakaszban van.
Előzmények
Bekamerázzuk a médiapatkányt – fenyegették és autókkal üldözték munkatársunkat Érpatakon
Érpataki hazugságbomba: amit az átlátszós patkánymédia elhallgatott!
Helyi forrásaink szerint a szokásosnál is zaklatottabb mostanában Érpatak polgármestere. Az „integrációs szakértő” néhány napja a tiszavasvári képviselőtestületi ülés szünetében rendezett jelentet: ezúttal egy helyi, éppenséggel kormánypárti képviselőnek próbálta meg fejhangon elmagyarázni, hogyan kell helyesen értelmezni a tényeket. A felek elég óvatosan hazugozták egymást, láthatólag mindketten kerülték a per tárgyává tehető markánsabb megfogalmazásokat.
Miközben a polgármester Tiszavasváriban vendégszerepel, vészesen fogy Érpatak számlájáról a pénz, elfogadott zárszámadás és költségvetés híján a település egy-két hónapon belül fizetésképtelenné válhat. Ráadásul a dolgok ezúttal alakulhatnak Orosz számára kevésbé szerencsésen is: a hatóságok mintha a korábbinál kicsit komolyabban vennék a polgármester ügyeit, és ha legalább kettőben elítélik, nem valószínű, hogy megússza letöltendő szabadságvesztés nélkül.
Másodszorra túltolta
Érpatak polgármestere először 2014 júniusában rendezett nyilvános akasztást: a Nyíregyházi Törvényszék épülete előtt bírók és ügyészek bitóra akasztott bábuját lengette a szél, miközben Orosz a nagy nyilvánosság előtt magyarázta, miért tartja törvénytelennek az ügyeiben itt folyó eljárásokat. Az aznap tárgyalt ügyben Orosz személyesen csak közvetve volt érintett, az alperes az önkormányzat volt, mely a mára jogerős ítélet szerint megsértette Szőllősi Gábor jogvédő aktivista és Tódor János újságíró személyhez fűződő jogait.
A jogerős ítélet szerint az önkormányzatnak szórólapon kellett volna bocsánatot kérnie az érintettektől, de sem ez nem történt meg, sem a megítélt 150 ezer forint perköltséget nem térítették meg.
Az akasztós utcaszínházra az ítélethirdetés napján, június 17-én került sor. A performansznak két következménye lett: egyrészt ettől kezdve a Nyíregyházi Törvényszék elfogultságra hivatkozva kizáratta magát minden olyan eljárásból, amelyben Orosz érintett, másrészt a sikeren felbuzdulva a polgármester két hónappal később újra akasztott. Félnivalója láthatólag nem volt, mert bár a nyíregyházi utcaszínház egyértelműen alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, illetve megbotránkozást keltsen, még csak szabálysértési eljárás sem indult ellene.
Ezúttal Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Simon Perez államelnök kerültek az érpataki hobbi hóhér bitójára, Orosz pedig látványosan megtaposott valamit, amiben nem lehetett nem felismerni az izraeli zászlót. A jelenetről persze videót is készített az érpataki közszolgálati tudósító, ami aztán nagyot ment a közösségi oldalakon.
A magyar kormány elítélte ugyan az akciót, de ennyivel meg is elégedett – nyomozás végül az izraeli nagykövetség feljelentése nyomán indult. A Nyíregyházi Városi Ügyészség egy évvel később készült el a vádirattal: Oroszt folytatólagosan elkövetett közösség elleni uszítás bűntettével vádolják – néhány nappal később Bugacon is mondott egy gyújtó hangú beszédet -, és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérik.
A büntetőper első tárgyalási napján, május 18-án Orosz nem jelent meg a hajdúszoboszlói bíróságon, mondván, a csíksomlyói búcsún vesz részt. A bíró június 23-ára tűzött új tárgyalást, de Orosz ezen sem jelent meg. Ezúttal azzal mentette ki magát, hogy ügyvédet váltott, és annak még nem volt ideje felkészülni – a bíróság tudomásul vette, és ismét új tárgyalási napot tűzött ki.
Ügyek nyomozati szakban
Ebben az eljárásban Orosznak ugyan még nem volt szüksége orvosi igazolásra, hogy magát kimentse, de például a kamu doktorija miatt indult közokirat-hamisítási ügyben többször is utólag becsatolt orvosi igazolással mentette ki magát, ahogy sok más ügyében is gyakran tette. Csakhogy az egyik ilyen elhalasztott tárgyalás napján Orosz állítólag nem a betegágyat nyomta, hanem egy nyilvános budapesti rendezvényen vett részt, ahol több fotó is készült róla.
Hogy így van-e, azt majd az ügyben folyó nyomozás kideríti: annyi biztos, hogy nemrég nyomozók jártak az érpataki orvosi rendelőben, és kihallgatták a helyi körorvost és az asszisztensét.
Ugyancsak nyomozás folyik – egyelőre augusztus 6-i határidővel – az Orosz által vezetett Benefícium ingatlanszerzéseinek ügyében. A Nyíregyházi Nyomozó Ügyészség augusztus 6-i határidővel rendelt el nyomozást, ezt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság folytatja le. Egyelőre úgy tűnik, elég visszafogott lendülettel: a nyomozás elrendelése óta eltelt hat hétben a rendőrök néhány tanút hallgattak ki, de információink szerint sem az önkormányzatnál, sem a Benefíciumnál nem történt iratlefoglalás, és eddig Oroszt sem hallgatták ki.
Több érintett érpataki lakos megkeresett viszont minket azzal, hogy a nyomozás elrendelése után a polgármester megjelent náluk, és nyilatkozatot akart velük aláíratni, miszerint a Benefíciumtól térítésmentesen kapták használatra az általuk lakott ingatlant. Az információt természetesen továbbítottuk a nyomozást irányító ügyészségre, hiszen ezek alapján felmerül a gyanú, hogy a polgármester befolyásolni próbálja a tőle függő helyzetben lévő tanúkat. A rendőrség ennek ellenére sem tett semmilyen intézkedést.
Az érpataki ügyekre rálátó forrásaink szerint valaki elunta, hogy Orosz a politikai turnéira évek óta az önkormányzat autóit használja, az ezzel kapcsolatos költségekkel pedig nem hajlandó tételesen elszámolni. Ezért feljelentést tett az ügyben, az ügyészség pedig hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt elrendelte a nyomozást. Információink szerint hamarosan összevonják a két ügyet.
Kevéssé aktívan reagált a rendőrség Móricz Csaba újságíró kollégánk segítségkérésére, mikor Érpatakról távozóban Orosz a csapatával a nyomába eredt – mint emlékezetes, a rendőrök nem az üldözőket, hanem a menekülő újságírót igazoltatták.
Később Orosz a rá jellemző módszerrel szélsőjobboldali Facebook-oldalakon, illetve a saját oldalán tett közzé az újságírót gyalázó, uszító hangú posztokat a róla engedély nélkül készült felvételekkel együtt.
A hatás nem maradt el, a posztok rendes náculást váltottak ki az értő közönség körében. „El kell bánni az ilyenekkel Polgármester Úr.”- kontráz Orosz posztjára Szabó Antal. Vágó János nevű tisztelője pedig konkrét fizikai megtorlásra buzdít: „régen előfordult, hogy 1-2 ember este hazafelé megbotlott, és elesett, és összetörte magát egy kicsit nagyon 🙂 asszem kicsit nosztalgiázni kellene..”
Egy másik felhasználóknak rögtön beugranak a destruktív zsidók, és innét már csak egy lépés, hogy a Vándor László nevű figura azon merengjen, hogy üresek a vagonok. Ezek a kommentek a mai napig olvashatók Orosz falán.
Tegyük hozzá, nagyon hasonló dramaturgia vezetett Szőllősi Gábor, Orosz legelkötelezettebb kritikusának két évvel ezelőtti bántalmazásához. Orosz akkor is kiposztolta Szőllősi arcképét különböző nyilvános fórumokon, hasonló jellegű uszító kommentárok kíséretében. Az ügyből mindenestre feljelentés lett személyes adattal való visszaélés és zaklatás miatt. A becsatolt bizonyítékok alapján a rendőrség ebben az ügyben is nyomoz, információink szerint már tanúkat is meghallgattak.
Ellen-büntetőeljárás
Orosz kitérően, illetve ingerülten szokott reagálni a perei számát firtató újságírói kérdésekre, úgy tűnhet, ebben sem hajlandó korrekt választ adni. A valóság inkább az, hogy valószínűleg tényleg nem tudja ő maga sem, pontosan hány általa kezdeményezett, illetve vele szemben indított eljárás folyik éppen.
Annyit nagy biztonsággal állíthatunk, hogy polgármesteri működésének tíz éve alatt az eljárások száma meghaladta a kétszázat, de a sajtóperekkel együtt simán lehet ennek a duplája is: csak Szőllősi Gábor, helyi jogvédő aktivistával eddig 38 peres ügyük volt, ezek túlnyomó többsége Orosz hivatalos személyként tett feljelentése nyomán indult becsületsértési/rágalmazási ügy, amelyeket eddig egytől-egyig elvesztett a polgármester.
Orosz jellemzően nem a saját kontójára pereskedik, őt szinte mindig polgármesterként sértik meg a becsületében, illetve rágalmazzák. Annak ugyanis nincs semmi akadálya, hogy valahányszor leírják, Orosz Mihály Zoltán szórakozni ját a Pride-ra, és kézzel eszi a töltött káposztát, ne sértődhetne meg a magánszemély helyett a polgármester, aki aztán hivatalos személy ellen elkövetett rágalmazás miatt tesz feljelentést az ügyészségen. Így egyrészt a feljelentés szerinti bűncselekmény „közvádra üldözendő” – magánszemély sértett esetében az ügyészség szinte soha nem jár el, másrészt így nem kell megfizetni a magánvád illetékét.
Ugyanakkor információink szerint Orosz egyre nehezebben talál ügyvédet, aki hajlandó elvállalni a jogi képviseletét, és ennek nem világnézeti vagy ízlésbeli oka van. Feltűnő, hogy a Benefícium Szeretetszolgálat és az „érpataki modell” körüli zavaros ingatlan- és egyéb ügyeket bemutató legutóbbi cikkeink miatt Orosz nem indított egyetlen helyreigazítási pert sem – pedig a cikkben olyan súlyú állítások vannak, amelyek miatt az ügyészség elrendelte a nyomozást.
Néhány napja befutott viszont a VIII. kerületi kapitányság levele, melyben arról értesítették szerkesztőségünket, hogy a „Több tucat érpataki ingatlant szerzett meg az Orosz Mihály Zoltán által vezetett jótékonysági szervezet” című cikkünk alapján eljárás indult rágalmazás vétségének alapos gyanúja miatt.
Még egy büntetőfeljelentés
Az Orosz körüli káoszban van egy kevesebb figyelmet kapó ügy, amely viszont eldöntheti a sorsát: tavaly a Magyar Sziget nevű rendezvényen a NAV ellenőrei a nyugtaadást ellenőrizték, és ennek kapcsán dulakodás alakult ki az ellenőrök és Orosz, meg néhány más szélsőjobboldali résztvevő között. Az atrocitásnak a kihívott rendőrök vetettek véget, a történet Jobbik-közeli hangszerelésben így hangzik:
„A rendőrség közbelépésére azért volt szükség, mert az egyik pénzbehajtó nem engedélyezte, hogy fotózzák őt (…) a fotókat készítő Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere kezéből a fényképezőgépet ki akarta csavarni, elragadva a készüléket. Ekkor a polgármester hívott rendőrt a jogsértés miatt (…) A rablási kísérletet megvalósító pénzbehajtó megpróbálta elhagyni a helyszínt, amit a résztvevők – fizikai atrocitás nélkül, a rendőrök jelenlétében, pusztán élőláncot alkotva -, nem engedtek meg.”
A NAV olvasatában annyi történt, hogy több tucatnyian akadályozták a munkájukat végző adóellenőröket, velük szemben erőszakosan léptek fel, ezért csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt büntetőfeljelentést tettek. Információink szerint az ügyben még nem történt vádemelés, de ha Orosznak nem lesz olyan szerencséje, mint a korábbi büntetőügyeiben, és a most még nyomozati, illetve bírósági szakaszban lévő többi ügye közül bármelyikben elítélik, akkor szinte kizárt, hogy letöltendő szabadságvesztés nélkül megússza.
Becker András
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásEgy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
A kormánymédiánál dolgozó újságíró szerint azok viselkedtek jogellenesen, akik feltörték a Midgård adatbázisát, majd „uszító, de minimum megbélyegző szándékkal” kereshető listát tettek közzé a vásárlókról.
Nem enyhít a közlekedési gondokon, hanem még nagyobb forgalmat generál és újabb ipari parkok létesítését segíti a 31-es út fejlesztése, legalábbis ettől tart a maglódiak egy része.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!