Az Átlátszó újságírója, Bodnár Zsuzsa meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol Csécsi Lászlóval és Dévényi Istvánnal, a Magyar Hang újságíróival beszélgetett a hét legfontosabb közéleti eseményeiről. Téma volt többek között az akkumulátor-ipar által sújtott települések civiljeinek összefogása, az idősek biztonságát szolgáló Gondosóra program körüli titkolózás és a kisboltok forgalmának infláció miatti visszaesése is.
A Magyar Hang polgári hetilap évekkel ezelőtt indította el saját közéleti vitaműsorát a Youtube-on, ahol a lap munkatársai mindig egy-egy meghívott újságíróval beszélik át az adott hét legfontosabb közéleti témáit. Az Átlátszó szerzői gyakori vendégei a műsornak, ezúttal Bodnár Zsuzsa volt Csécsi László és Dévényi István beszélgetőpartnere.
A Flaszter november 9-i adásának résztvevői megvitatták a magyar kormány akkumulátorgyártó nagyhatalmi vágyára született legújabb civil reakciót és az érintettek országos összefogásának esélyeit – a civilek szövetkezéséről az Átlátszó és a Magyar Hang is beszámolt korábban.
Szó esett többek közt a korrupció gyanújába keveredett portugál miniszterelnök lemondásáról, majd a magyarországi közbeszerzések rendszerszintű korrupciójáról, melyről az utóbbi időben az Átlátszóntöbbtényfeltáró cikk jelent meg.
Előkerült az adásban a Magyar Rádió bontásra ítélt egykori épületeinek ügye – a budapesti Palotanegyedben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) építene új campust –, melynek kapcsán Pikó András polgármester az érintett épületeket ideiglenesen helyi védettség alá helyezte.
Szó volt még a műsorban a kormányzat 104 milliárdos Gondosóra-programja körüli titkolózásról és a kiskereskedelmi forgalom tizenhatodik hónapja tartó visszaeséséről is. A Magyar Hang eheti Átlátszó-mellékletének több cikkére is felhívta kollégánk a figyelmet: így a CT- és MR-készülékek államosításának következményeit bemutató írásunkra és a Bayer Zsolt felesége által vezetett vérellátó szolgálat szerződéseit feltáró cikkünkre is.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
„A gonosz Soros György azt követeli, hogy Biden és az EU semmisítse meg Magyarországot és Lengyelországot. Ez ellen fel kell lépnünk” – többek között ez a Twitter- (mostanra X) poszt is az amerikai magyar nagykövetség számlájára született, derült ki azokból a dokumentumokból, amiket a magyar kormány washingtoni lobbistája, David Reaboi tett közzé.
Az Átlátszó tavaly február-márciusban cikksorozatban mutatta be, hogyan csalták tőrbe a civileket, megszólaltattuk a sértetteket, és képernyőfotókat közöltünk az elkövetőkről.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!