A Margitszigeten még nagyban folyik a Casino átépítése, és a Battyhány téri ugrótoronynál, valamint a Városligeti tónál is dolgoznak a munkások. Sok helyen szemét és építési törmelék hever a létesítmények mellett.
Július 8-án bejártuk a július 14-én kezdődő vizes világbajnokság budapesti helyszíneit.
A legelőrehaladottabb állapotban a Duna Aréna van, ott a munkások már csak kókadt növényeket pakoltak a fal mellé, az épületen már nem dolgoztak. A média- és vip-parkoló is késznek tűnt, az elején lévő konténereket pedig az úszópalotát építő Market molinói díszítik, melyeken a nemzetközi sporteseményre való tekintettel a cég szlogene („Építeni szeretünk”) főként angolul („We love to build”) jelenik meg.
A Dagály-sétány pont olyan, ahogy már beszámolt róla a magyar sajtó: némi színes térkő és néhány köztük aszalódó növény, semmi extra. Pont olyan, mint egy átlag magyar falu EU-s pénzből felújított főtere.
A Városligeti tóban felállított medencében épp úsztak néhányan szombat délelőtt, a lelátók körül pedig munkások és teherautók sürgölődtek. A létesítmény környéke meglehetősen igénytelenül nézett ki, többfelé szemét és törmelék volt a kordonok mellett. A tó Jégcsarnok előtti részén az üres tómederben egy biztonsági őr sétált a pocsolyákat kerülgetve.
A lezárt Batthyány téren gőzerővel folyt a munka, néhányan a lelátókat szerelték össze, de többen szorgoskodtak még az ugrótoronynál is. Sikerült felvételt készítenünk a munkások által már letesztelt medencéről, amibe a versenyzők csobbannak majd. Laikus szemmel, és pláne a gigantikus toronyhoz képest meglepően aprónak tűnik a kör alakú medence, de minden bizonnyal megfelel a FINA-szabványoknak.
A Margitszigeten befejeződött a csatornázás és útépítés, így viszonylag rendezett képet mutat. A Császár-Komjádi uszoda mellett ugyan még voltak munkások és gépek, de inkább már csak pakolgattak, minden késznek tűnt. Viszont a régi Casino épületénél számtalan ember dolgozott, ment a markoló és a betonkeverő is. Az ingatlanban elvileg a vizes vb-t szervező Bp2017 Kft. székhelyét alakítják ki nettó 935 millió forintért, de kizártnak tűnik, hogy elkészüljenek vele a hátralévő néhány nap alatt.
Összességében valamennyi helyszínen a kapkodás és a trehányság látszik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
November 11-én került fel a YouTube-ra egy 24 perces videó, amely a koronavírusos betegeket ellátó Székelyudvarhelyi Városi Kórház egy napját mutatja...
Áprilisban kezdődtek a kormányellenes tüntetések, amelyeknek már 300-nál több halálos áldozata van. Daniel Ortega, a 2007 óta hatalmon lévő nicaraguai...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!