Szombat délután több százan tiltakoztak a Fidesz XI. kerületi irodája előtt, mert a 444 újságíróját az újbudai Fidesz egyik tagja bántalmazta csütörtökön egy konzultációs fórumon.
A 444 péntek délután számolt be róla, hogy munkatársuk, Halász Júlia csütörtökön elment a a Fidesz konzultácós országjárásának egyik fórumára a XI. kerületi Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumba, ott azonban Szabó László, az újbudai Fidesz tagja, az önkormányzat kabinetvezető-helyettese elvette a telefonját, lökdöste, majd a karjánál fogva lerángatta az emeletről.
A Fidesz péntek esti közleményében rágalomnak minősítette Halász Júlia beszámolóját, és provokációval vádolta meg az újságírónőt. A 444 főszerkesztője szerint a közlemény hazugság.
A bántalmazott újságírónő mellett szombaton 17 órára szervezett tüntetést a „Nem maradunk csendben” nevet viselő csoport az újbudai Fidesz-iroda elé, mert – mint írták – :
„Az elmúlt időszakban a kormánypárti média és politikusok folyamatos verbális támadás alá vették a tőlük független, velük egyet nem értő sajtó munkatársait. Hazugságokat terjesztenek róluk, elszabotálják munkájukat, felvásárolják a kormánytól független médiatermékeket. Nem válhat normává az újságírók megfélemlítése, bántalmazása.”
Az esemény előtt Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt nyilatkozta, hogy a valódi újságírókat szívesen látják a párt lakossági fórumain, de a 444 munkatársait nem tartja valódi újságíróknak, mert ők szerinte provokálnak és ügynöki tevékenységet folytatnak.
A demonstráción több százan vettek részt, akik közül néhányan üzeneteket ragasztottak a Fidesz-irodára. Beszédet mondott Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársa is.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Recep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtöki budapesti látogatásával egyidőben tüntetők blokád alá vonták a belvárost, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a...
Néhány gyűlölködő próbálta megzavarni a békésen és vidáman vonuló tömeget, de a felvonulást nagy erőkkel biztosító rendőrség villámgyorsan körbekordonozta az...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!