közpénzégetés

Újabb milliárdokat éget el az élelmiszert nem mentő Élelmiszermentő Központ

Megbízhatóan égeti a közpénzt az állami Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft., amelynek célja, hogy a kereskedelmi szektorban csökkentse, illetve megelőzze az élelmiszer-hulladék keletkezését. Most nettó 1,8 milliárdot költenek az informatikai rendszerük üzemeltetésére, amit nettó 2,2 milliárdért építettek ki. A cég ennek ellenére tavaly egy kilogramm élelmiszert sem gyűjtött be, a feladatellátáshoz szükséges logisztikai hálózatra pedig még csak most írtak ki közbeszerzést.

Informatikai kiszolgáló rendszer üzemeltetésére írt ki közbeszerzési eljárást az állami tulajdonú Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) júliusban. Az eredmény a napokban jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben. Ebből kiderül, hogy a nettó 1,8 milliárdos megbízás 1 + 1 éves időtartamra szól. A kiírásra ketten jelentkeztek: az Areus Infokommunikációs Zrt. és az SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. Utóbbi lett a befutó, miután előbbi ajánlata érvénytelen lett. Az SCI összesen 1, 79 milliárd forintért vállalta a munkát.

Hogy miből futja minderre az állami cégnek, nem tudni. (A kérdés persze költői: az adófizetők pénzéből.) Az ÉMK éves forgalma ugyanis tavaly 0 forint volt, és 167 milliós veszteséggel zárta az évet.

Ennél is érdekesebb azonban az a válasz, amit 2022 decemberében kaptunk a cégtől közadatigénylésünkre. Azt szerettük volna megtudni, hogy megalakulásuk óta mennyi élelmiszert gyűjtöttek be, abból mennyit és hány szervezetnek osztottak ki, továbbá milyen koordinációs szerződéseket kötöttek élelmiszer-osztásra. A kft. 45 nap után közölte, hogy: „az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény alapján az ÉMK felé az élelmiszer-kiskereskedők részéről élelmiszer-felajánlás 2022-ben nem történt.”

Vagyis az állami cég egyetlen bolttól sem kapott megmentésre szánt élelmiszert tavaly.

Ami nem csoda annak fényében, hog az ekr.gov.hu-ra feltölött dokumentumok szerint az ÉMK még csak most keres logisztikai partnereket a feladat ellátáshoz.

Az ÉMK aktuális logója

Ahogy azt a felhívásban írják: „Az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) a kiskereskedelmi szektorban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentését tűzte ki célul, oly módon, hogy a felajánlott lejárat közeli termékeket begyűjti és karitatív szervezeteken keresztül a rászorulóknak eljuttatja. Ehhez a feladathoz kíván logisztikai szolgáltató partnert igénybe venni, aki a felajánlott élelmiszeradományokat a kiskereskedelmi egységekből, begyűjti és saját regionális raktárában a karitatív szervezetek által kért módon összekészíti, majd részükre kiszolgáltatja. A begyűjtési pontok becsült száma: 1200.”

Az ajánlattételi határidő szeptember 12-én járt le, de arról egyelőre nincs információ, hogy megtörtént-e a már a bírálat, és találtak-e partner(eke)t a feladatellátáshoz.

A 2022 február óta élő szabályozás szerint minden 100 milliárd forintnál nagyobb éves forgalmat lebonyolító élelmiszer-kereskedelmi láncnak kötelező újraelosztásra felajánlani a 48 órán belül lejáró minőségmegőrzési idejű (de még fogyasztható) élelmiszereket. A maradék élelmiszerek begyűjtésére és újraosztására (vagy legalábbis ennek megszervezésére) hozták létre az állami Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.-t 2022 január elején.

Tehát a cég lassan két éve él, de valójában még a rendszer alapjait sem tették le. Az Élelmiszermentő Központ honlapján a mindennapi működéssel kapcsolatban mindössze annyi szerepel, hogy „az Élelmiszermentő Központ (ÉMK) szeptember 4-én Pest vármegye területén elindította próbaüzemű működését”. A sajtóközleményben ugyan nincs konkrét dátum, de a Vác Online Facebook-bejegyzése szerint a hír idén szeptemberre vonatkozott.

PEST VÁRMEGYÉBEN ELINDULT AZ ÉLELMISZERMENTŐ PROGRAM PRÓBAÜZEME

A program célja, hogy csökkentse a magyarországi…

Posted by Vác Online on Thursday, 14 September 2023

A hírről a Vác Online számolt be a Facebookon

További érdemi munkáról mindössze annyit találtunk még, hogy a cég dolgozói az Eötvös József Technikumban tartottak előadást diákok számára „Élelmiszerhulladékok – Problémák és megoldások az asztalon” címmel.

A civilek már évek óta csinálják

Egyelőre úgy tűnik tehát, hogy pár milliárd forint közpénzt már sikerült elkölteni, de eredménye még nincs az állami programnak. Ráadásul szükség sincs rá igazán: ezt a tevékenységet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület már évek óta végzi.

A civil szervezet honlapja szerint indulása óta összesen 97 100 tonnányi (áruházaktól és gyártóktól átvett) élelmiszert osztott szét az országban, a szállítmányok értéke összességében meghaladta a 62,5 milliárd forintot. Csak tavaly 8651 tonna élelmiszer-adományt juttattak el ingyenesen 239 000 embernek Magyarországon 650 karitatív szervezeten keresztül.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület videója

Érdeklődtünk az állami Élelmiszermentő Központnál, hogy ők idén eddig mennyi élelmiszert gyűjtöttek be a kereskedelemből és mennyit osztottak szét, illetve, hogy mit takar a próbaüzem. A cég azonban cikkünk megjelenéséig nem reagált a megkeresésünkre.

Homályos hátterű cégnél landolnak a közpénz-milliárdok

Aki viszont már biztosan jól járt az állami szervezet létrehozásával, az az SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. A közbeszerzési hatóság oldalát böngészve ugyanis kiderült, hogy

az informatikai rendszer kialakítására már nettó 2,2 milliárd forintot költött el az ÉMK,

és ezt a megbízást is az SCI nyerte. A szerződés eredetileg nettó 1,5 milliárd forintról szólt, de az ár később feljebb kúszott, és a legutóbbi szerződésmódosításban már nettó 2,2 (azaz bruttó 2,8) milliárd forint szerepel.

A tendereket elnyerő informatikai cégről a HVG írt nyáron. A lap szerint az SCI tulajdonosa a Polaris Holding Zrt.-n keresztül a Turigum 2 Magántőke Befektetési Alap. Ennek tulajdonosi hátterét ugyan nem ismerjük, de az alapot kezelő társaság nemzetközi tanácsadói közül ketten is pozíciókat töltöttek be korábban az Orbán-kormányban vagy valamelyik állami szervezetnél.

Az egyikük a lap szerint Szarvas Ferenc, aki többek között az Államadósság-kezelő Központot vezette, de ül(t) a MÁV, majd a Budapesti Városüzemeltetési Központ vezérigazgatói székében és az MVM igazgatótanácsában is. A másik tanácsadó pedig Halasi Tibor, vagyis „a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egykori vagyonpolitikáért felelős államtitkára, aki 2011-ben ugyan elbúcsúzott e tisztségtől, de utána a miniszterelnök tanácsadója lett”.

Az SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. éves forgalma az elmúlt években 2,2 és 6 milliárd forint között mozgott, a nyeresége pedig 50 és 400 millió között – tavaly 158 millió forint lett.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. A címlapkép illusztráció (forrás: piaxabay.com/maabsnco0)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2