
Több családot is kilakoltatott a MÁV az arab befektetők kedvéért Rákosrendezőről
A kilakoltatás jobban megy a MÁV-nak, mint egy nyilvános vécé rendben tartása. Videóriport.
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium elé „Ne rúgjátok ki a tanárainkat!” címmel szervezett tüntetést hétfő reggelre a Tanítanék és a noÁr mozgalom, hogy az intézmény tanárainak elbocsátása ellen tiltakozzanak, és egyúttal kifejezzék szolidaritásukat a pedagógusokkal. A felszólalók elmondták: a tanárok kirúgása mindenkit érint, és azért jöttek el a tüntetésre, mert mélyen elítélik a tankerület döntését, aminek intézkedései pont az oktatás érdekeivel ellentétesek. Videóriport.
A tüntetés előzménye, hogy szeptember 30-án a tankerület rendkívüli felmondással több tanárnak is megszüntette a munkaviszonyát a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Köztük van az iskola egyetlen kémia szakos tanára is.
A pedagógusok sztrájkjogát korlátozó törvénymódosítást májusban írta alá Novák Katalin államfő. A rendelet azután született, hogy január végén 2016 óta először sztrájkoltak országszerte a pedagógusok. A Fővárosi Ítélőtábla februárban kimondta, hogy jogellenes volt a sztrájk. Azóta polgári engedetlenségi akciók szerveződtek az ország számos pontján, a pedagógusok bérének emelését és az oktatás színvonalának javítását követelve. Szeptember elején a tankerületek levélben fenyegették meg a részt vevő tanárokat, amelyben azt írták, a tanárok jogosulatlanul maradtak távol a munkától, és ez „alapot ad a munkáltatói rendkívüli felmentésre.”
A felmondás oka a tankerület indoklása szerint az volt, hogy az érintett tanárok „a közalkalmazotti jogviszonyból eredő alapvető kötelezettségeket szegték meg”, amikor polgári engedetlenségi akciókba kezdtek.
A kirúgás hírét követően szeptember 30-án, pénteken este is tüntetés szerveződött az iskolához. A következő tüntetésre október harmadikán, hétfő reggel fél 8-kor került sor. A helyszínen több százan gyűltek össze: diákok, szülők, és tanárok egyaránt.
Minden valószínűség szerint a kirúgott oktatók között van a Tanítanék Mozgalomból ismert Törley Katalin is, aki azonban a pénteki napon nem volt bent az iskolában. Törley kijelentette a hétfő reggeli tüntetésen, hogy még nem kapta meg a felmondólevelet, ezért bemegy tanítani.
„Állíthatom, hogy mi tanárok vagyunk, és tanárok is maradunk, mert ezt nem lehet tőlünk elvenni. Az állásunkat talán igen.”
A tüntetés során diákokkal és tanárokkal beszélgettünk arról, hogyan látják az oktatás helyzetét, és miért jöttek el kiállni a kirúgott pedagógusokért.
Hétfő délután a tüntetők a Belügyminisztériumhoz mentek, ahol felolvasták a Kölcsey Ferenc Gimnázium 43 tanárának a nyilatkozatát, és átadták a tanárok kirúgása ellen tiltakozó petíciót. Ezzel egy időben online petíció is indult a kirúgott tanárok visszahelyezésére, ami jelenleg tízezer aláírásnál tart.
Nem ez az első eset egyébként, hogy retorzió vár a tiltakozó pedagógusokra: a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét még szeptember elején mentették fel pozíciójából, mert részt vett a polgári engedetlenségben.
A pedagógusok megbecsüléséért, az oktatási rendszer javításáért folytatott tiltakozási hullám pedig nem áll meg: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos munkabeszüntetést hirdetett október 5-re, az oktatás világnapjára. Délután pedig gimnáziumi diákok a Margit hídra szerveznek hídfoglaló tüntetést.
Fotók és videó: Balogh Dénes – Szöveg: Szopkó Zita
Címlapkép: Tüntetők a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt október 3-án (Fotó és montázs: Balogh Dénes)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A kilakoltatás jobban megy a MÁV-nak, mint egy nyilvános vécé rendben tartása. Videóriport.
Lázár Jánosnak érdemes lenne pénzügyi tanácsokat adnia másoknak, hiszen 3 év alatt az éves jövedelmének a 2,5-szeresét költötte el csak földvásárlásra, az állam pedig millliárdokért újította fel az ingatlanhoz vezető utat. Videóriport.
Összedőlő, kihagyott és rosszul tervezett állomások szegélyezik a horribilis összegből épülő Budapest-Belgrád vasútvonal vágányait. Videóriport.
"Szép épület, minden rendbe' van..... el tudja az ember képzelni, csak nem tudod megközelíteni” – foglalja össze egyik riportalanyunk a tényeket.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!