tudósítás

A morgás ideje lejárt, eljött a tettek ideje

Nagyjából 10000-en tüntettek péntek este az 1-2 fokban és néha szemerkélő esőben a budapesti Operánál. A tüntetést szervező MostMi csoportot Várady Zsolt WiW alapító kezdeményezte, céljuk, hogy változtassanak az elmúlt 25 év problémáin.

A tüntetés felszólalói Orbán és az előző kormányok bűneinek felsorolása mellett az állampolgári aktivitás fontosságát hangsúlyozták. Voltak, akik kifejezetten baloldali jövőképet vázoltak fel, más felszólalók a demokrácia és a szabadság hiányát hangsúlyozták, kevésbé baloldali felhanggal. Mindannyiuk szerint viszont megoldás lehetne a problémáikra, hogy akár tőlünk nagyon különböző emberekkel együttműködve részt vegyünk társadalmi szerveződésekben.

Hogy ezt hogyan képzelik el, alábbi videónkból kiderül.

A tüntetés végén megint sikerült egy kb. 15 fős szélsőjobboldali csoportnak magára vonnia a kamerák figyelmét azzal, hogy a Himnusz alatt egy „NEM” felirattal díszített EU zászlót vettek elő, amire a tüntetők egy része – mekkora meglepetés – agresszívan reagált. Azt sajnos nem láttuk, ki kötött bele elsőként tettlegesen a másikba. A Betyársereges és Hunniás kabátokkal díszített csoport tagjai szerint ők természetesen csak demokratikus jogaikkal akartak élni, de nem hagyták nekik, más azt mondta, látta, hogy egyikük megütött egy idős nénit.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42