ELTE

Rasszista gyalázkodás miatt is előveszi az ELTE G. Fodort

Az egyetemen is oktató főszerkesztő eltartott kisujjal kért elnézést Tóbiás és családja gyalázásáért, de egyéb vállalhatatlan tartalmak is vannak a számláján. Vélemény.

Ha a kommunikációs, kulturális és egyéb távolságot nem tudjuk áthidalni, ha nem tudjuk vonzóvá tenni a fiatalok számára a mindennapi nacionalizmust, és nem valami rendezetlen, rossz szájszagú, radikális tempóban, amitől az embert kiveri a hideg igazából, tehát ha ettől különböző, friss és fiatalos nyelven nem tudjuk megtenni, akkor ezt a csatát nem mi fogjuk megnyerni.

Ezt Orbán Viktor mondta még tavaly szeptemberben, néhány héttel azelőtt, hogy elindult az az internetes oldal, melynek főszerkesztője G. Fodor Gábor, az ELTE Politikatudományi Intézetének oktatója lett, működtetője pedig az a Modern Média Group Zrt., melynek egyik tulajdonosa Habony Árpád, a miniszterelnök árnyéktanácsadója.

Hogy az új oldal inkább egy „rossz szájszagú” provokatív hecclap lesz, mintsem egy magában megálló színvonalas oldal, már az is sejteni engedte, hogy nevében is a jobboldalon démonizált 444-re reflektált. És tartalomban is: míg a kritikus hangvételű sajtó a kormányoldal hatalomgyakorlását, túlkapásait, átláthatatlanságát bírálja időnként szarkasztikus stílusban, G. Fodorék úgy érezték, ennek ellenpólusa az olcsó, erőltetett személyeskedés lehet.

Felfigyeltem az egyetemen néhány fiatal, tehetséges gyerekekre, akik még nem kész újságírók – bár van közöttük az is. Én azt mondtam ezeknek a srácoknak nyáron, hogy azon dolgozom, hogy ez egy szexi történet legyen, ők pedig megkapják azt a lehetőséget, hogy megcsinálják magukat, ikonokká válhatnak. Tiszta piszkos tizenkettő.

Kérdés, mire gondolt G. Fodor Gábor azzal, hogy „szexi történetnek” nevezte új oldalát az induláskor adott interjúban, a szexiségről legalábbis nem az jut az ember eszébe, hogy a menőnek szánt oldal hemzseg a „csöcskontenttől”, vagy névtelen cikkben fenyegetnek meg újságírókat, hogy ha „baszakodnak a hatalommal”, magukra vessenek. Egy bunkósbot ritkán szexi, névtelen fenyegetések írásával pedig igen nehéz ikonná válni, az viszont már bajosabb lehet, ha egy egyetemi oktató politikai nézeteik alapján juttatja a hallgatóit kivételezett lehetőségekhez. Lehetséges ugyanis, hogy akadtak G. Fodor Gábor hallgatói között tehetségesebbek is, mint akikkel elindította az oldalt, csak sem az ízlésükkel, sem világnézetükkel nem egyezik, hogy ebben a feladatban részt vegyenek.

Miután G. Fodorék nem tudták, vagy nem is akarták színvonalas és fogyasztható tartalmakkal magukhoz csábítani az olvasókat (bizonyára nem véletlenül nem szerepel az oldal hiteles látogatottságmérési rendszerekben), egyre lejjebb adták a színvonalat, melynek kicsúcsosodása nem is az MSZP-elnök családjának gyalázása, hanem az egy héttel korábban megjelent „Migráns csöcskontent” című bejegyzés volt. Az írás színtiszta rasszista felütéssel indul: a szilveszteri kölni erőszakbűncselekmények miatt G. Fodorék szerint az a korrekt, ha „mi is gyönyörködhetünk a Közel-Kelet szépségeiben”. Ezzel egy csapásra sikerült bagatellizálni a Kölnben történteket, egy kalap alá hozni az összes közel-keleti embert a támadókkal, kollektíven lemigránsozni minden közel-keletit és olyan sötét törzsi felfogásról tenni tanúbizonyságot, ami szerint bosszút lehet állni a másik csoport nőtagjain. Ha ez nem lenne elég, még megfejelik egy ízléstelen kegyeletsértéssel, amikor a tengerparton fekvő félmeztelen nőhöz odaírják, hogy „a görög partoknál találtak rá”.

Bocsánatkérés eltartott kisujjal

A szegedi egyetemen a kancellár székébe került egy hasonló megnyilvánulás, pedig ott Devecz Miklós még próbált is elhatárolódni és előadni, hogy igazából nem is ő tett közzé a saját Facebook-oldalán egy csónaknyi meztelen nőt „Végre normális bevándorlók” felirattal ábrázoló képet. G. Fodorék viszont eleve az ilyen megnyilvánulásukra építik az oldalukat.

Kíváncsiak voltunk, hogy az ELTE-nek belefér-e, hogy oktatójuk – aki ráadásul hallgatóit vonta be ebbe a tevékenységbe – egy rasszista, szexista, kegyeletsértő megnyilvánulásoktól hemzsegő oldalt működtet, illetve oktatói munkáját is hasonló szellemiségben végzi-e. Mire kérdéseinket megfogalmaztuk az egyetem felé, kitört az újabb, nagyobb vihart kavaró botrány, melyben Tóbiás Józsefnek és családjának mentek neki alpári, személyeskedő stílusban.

G. Fodor határozottan kiállt a gyalázkodó cikk mellett, konzervatív újságírói értéknek nevezve a szélsőjobboldali heccportálokat is állva hagyó stílust, az ELTE rektora viszont etikai eljárást kezdeményezett, mert a megjelent „szexista, rasszista, mások személyiségi jogait, emberi méltóságát sértő tartalmak teljes mértékben összeegyeztethetetlenek az Egyetem által vallott értékekkel”.

Talán az ELTE fellépésének, talán a szerdai kormányülésnek köszönhetően G. Fodor Gábor csütörtökön nyilatkozatot tett közzé, melyben azt írta, „hibát követtem el, mert megengedtem, hogy a politikai viták hevében megsértsünk egy embert és a családját”, „elnézést” kért és hozzátette, hogy nem fogja engedni, hogy még egyszer ilyen előfordulhasson. Emellett nem mulasztotta el az önfényezést sem:

Én az édesapámtól azt tanultam, hogy meg kell próbálni minden helyzetben embernek maradni. Képesnek kell lennünk arra, hogy ha hibáztunk, legyen erőnk férfiasan elnézést kérni. Mindig ezen a ponton dől el, hogy végső soron ki az erős és ki a gyenge. Ezen dől el, hogy a végső elszámolásnál mit is tartsunk majd magunkról.

Egyelőre azonban az ELTE-re vár a feladat, hogy vizsgálja és eldöntse: milyen szerepe volt G. Fodor Gábornak a rasszista és szexista heccelésben, amiért csak nagyon messzire eltartott kisujjal, és kis részben sikerült elnézést kérnie.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42