Egyéb

„Végre normális bevándorlók” – a szegedi kancellár szexista viccelődése a menekültkrízisről

Devecz Miklós, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja megbotránkoztató, de egyetemi-közéleti szereplését tekintve már kevésbé meglepő posztot osztott meg nyilvánosan a Facebook oldalán. Arról a kancellárról beszélünk ugyanis, aki a szegedi egyetemi szépségversenyen zsűrizte a női hallgatókat a kinézetük alapján, és aki szerint az egyetemi hallgatónak az a dolga, hogy hallgasson és tanuljon.

A kancellár a menekültkérdés egy sajátos megközelítésének adott hangot nyilvános Facebook bejegyzésében. A poszt egy csoport meztelen, fehér nőt ábrázol, lengyel felirattal, amelynek a jelentése az, hogy „végre normális bevándorlók.” A kancellár egy olyan politikai ügygyel viccel, amelynek rengeteg halálos áldozata van már eddig is, továbbá a fehér, meztelen nők tárt karokkal fogadása megalázó a nőkre nézve és az ebbe a kategóriába nem eső, muszlim többségű menekültekre nézve is súlyosan sértő.

A fenti szexista poszttal többek között az a probléma, hogy az nem ártalmatlan viccelődés. Az ilyen típusú megjegyzések normalizálják és táplálják a társadalomban meglévő, nőkkel és ebben az esetben a menekültekkel szembeni ellenséges magatartásokat. Mivel poénba van ágyazva , ezért kevésbé tűnik veszélyesnek a megjegyzés, hiszen amin nevetünk, az kevésbé látszik ártalmasnak. A hétköznapi szexizmus pedig annyira át tudja hatni a társadalmat, hogy az ember figyelme elsiklik a nyilvánvaló igazságtalanságok felett is. Ráadásul a kép alanyai egy súlyos nemzetközi válsághelyzetbe vannak „viccesen,” vidáman és erotikusan ágyazva, amellyel a halálesetek és a körülmények tudatában is ízléstelen humorizálni.

A Szegedi Tudományegyetem jelenleg hatályos Szervezeti és Működési Szabályzata szerint – amelynek elfogadása egyébként a kancellár szerint „jó mulatság, férfi munka volt”-, a kancellár az intézmény elsőszámú működtetője, így a rektor után az egyetem második legbefolyásosabb személye. A kancellár – akinek a profilképe az egyetem hivatalos címere -, nyilvános véleménynyilvánítása nem semleges, így felveti a kérdést, hogy a vezető mennyire képviseli az intézményhez méltó módon annak szakmai működését, előmenetelét és hírnevét.

Frissítés: A kancellár cikkünk megjelenését követően jobbnak látta eltüntetni a bejegyzését a közösségi oldaláról.

Lehotai Orsolya

Unod az olvasást? Támogass minket, hogy még több videót készíthessünk neked! Mire van szükségünk? Egy Sennheiser EW 100 ENG G3-as szettre és egy MD 46 DYNAMIC mikrofonra 206.550 Forint és 63.675 Forint, azaz összesen 270.225 Forint értékben.
PayPalos utaláshoz kattints IDE, ha a hagyományos utalást választod, akkor „atlatszo.hu Nonprofit Kft. 12011265-01424900-00100007”, de fontos, hogy a közlemény rovatban szerepeljen az „Átlátszó Oktatás” megjelölés. Postai csekken keresztül is támogathattok minket, csak írjátok meg a postacímeteket az [email protected], ahová postázhatjuk.
A megcélzott összegen felül beérkező adományokat a szerkesztőség további kiadásainak finanszírozására fordítjuk.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1257 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42