Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Az idei angol érettségin az egyik szövegértési feladat a diákok szerint nagyon nehezen érthető volt. Megoldották a feladatot felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők is: szerintük is különösen nehéz volt ez a feladat.
Négy tanár töltette ki a különböző osztályokban az érettségi hallgatási tesztjeit a saját diákjaival. Összesen 49-en oldották meg, mind nyelvvizsga-közeli állapotban voltak (vagy előtte álltak, vagy már van nyelvvizsgájuk). Az első feladaton (amire azt mondják, hogy hibás volt) átlagosan 3,9, míg a másik kettőn 6,8 és 6,4 pontot szereztek a diákok.
Még a felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező diákok is átlagosan két ponttal rosszabbul teljesítettek az első feladaton. (Mind a három feladat tíz pontos volt.) Ez azért különösen furcsa, mert az érettségi középfokú nyelvvizsgát ad, tehát elvileg sokkal könnyebb, mint a felsőfokú nyelvvizsga. A felsőfokús diákok így is csak átlagosan 6 pontot szereztek.
Az eredményeket közzé tevő blog szerint ezek az eredmények is alátámasztják, hogy az idei angol érettségi miatt panaszkodó diákok jogosan háborodtak fel: nehezebb volt ez a hallgatási feladat, mint az elmúlt években megszokott. Hétfőn adatigénylést küldtünk az EMMI-nek az Átlátszó.hu Ki Mit Tud? rendszerén keresztül, a három szövegértési feladat átlagpontszámaira kérdeztünk rá.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásNégymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!