Egyéb

Közösségi konyhát hoz létre az SZTE EHÖK

menza.png

300 forintért juthatnának meleg ebédhez a Szegedi Tudományegyetem hallgatói, ha megvalósul a hallgatói önkormányzat kezdeményezése. Csak az alapanyagok árát kellene fizetni, a legrászorultabbak pedig ingyen étkezhetnének. Az általunk megkérdezett vállalkozó szerint ez több kérdést is felvet.

Az SZTE EHÖK nemrég azzal kereste meg a szociális ösztöndíjrendszer alapján legrászorultabbnak minősülő hallgatókat, hogy felmérjék, igénybe vennék-e a kedvezményes étkezési lehetőséget. Varga Tamás Ottó, a hallgatói önkormányzat juttatási és térítési referense arról tájékoztatott bennünket, hogy velük próbálnák ki, hogy hogyan működik ez a támogatási forma, majd minden hallgató számára nyitottá tennék. A lebonyolítás előfizetéses rendszerben történne, és minden tizenhetedik befizetés után egy rászoruló hallgató ingyenes étkezésben részesülhetne.

A tájékoztatás alapján a pedagógusképző kar főépületében, a Tamási Áron Klubban szolgálnák ki a hallgatókat, naponta 11 és 15 óra között. Varga Tamás Ottó elmondta, hogy az étkeztetésben most is aktív piaci szereplőkkel dolgoznak együtt. Arról is beszámolt, hogy tapasztalataik alapján a hallgatók nagy részének gondot jelent a mindennapi meleg ételhez jutás, ezt szeretnék megoldani.

Megkérdeztünk több, egyetemisták által is látogatott éttermet működtető vállalkozást, de megkeresésünkre csak egyikük reagált, névtelenséget kérve. Elmondta, hogy amellett, hogy elismeri a szociálisan rászorulók támogatásának szükségességét, a kezdeményezés piactorzító hatású lehet. Hozzátette, ahhoz, hogy a kezdeményezés megvalósuljon, a kijelölt helyet alkalmassá kell tenni, tálalókonyhát kialakítani, biztosítani az egészségügyi ellenőrzést, az előírásoknak megfelelést. Mint fogalmazott, „szegénykonyha” létrehozása helyett korrektebbnek és a hallgatók számára is barátságosabb megoldásnak tartaná, ha a már működő éttermek vehetnének részt a programban, úgy, hogy vállalják, hogy meghatározott áron biztosítanak menüt, amiért az egyetemisták önköltségi árat fizetnek, a fennmaradó összeget pedig az EHÖK-kel számolják el.

Szegeden a legolcsóbb helyeken egyébként 600 forint körüli áron lehet menühöz jutni.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2