hulladékkezelés

600 tonna akkumulátort raktároztak tűzvédelem nélkül Salgótarjánban, majd kitették a szabadba

Veszélyezteti az életet, a testi épséget és a vagyonvédelmet a tűzvédelmi berendezések hiánya az Éltex Kft. salgótarjáni hulladék-telepén – állapította meg februárban a katasztrófavédelmi hatóság, amely egymillió forintra büntette a céget. A helyszíni ellenőrzésre azután került sor, hogy Salgótarján belvárosában kigyulladt egy, a telepre lítium-ionos akkumulátorokat szállító 21 tonnás kamion, melynek oltása közel 10 órán tartott. A telephelyen – ahol az engedély szerint csak nem-veszélyes hulladék gyűjthető – a szabadban tárolják ezeket az akkukat, derült ki a cég által szervezett lakossági bejáráson.

A katasztrófavédelmi és a környezetvédelmi hatóság is jogszabály-sértéseket állapított meg a salgótarjáni, az Éltex Kft. által működtetett hulladéktelep ügyében, ahol kizárólag használt autó-akkumulátort tárolnak nagy mennyiségben. A cég az elmúlt hónapokban több bejárást is szervezett a lakosság és a helyi sajtó számára, hogy megnyugtassa a veszélyesnek tartott tevékenység ellen tiltakozó lakosokat és cáfolja a sajtóban megjelent „rémhíreket.”

Áprilisban írtunk arról, hogy Salgótarjánban, az egykori Acélárugyár területén nyitott új, 36 hektáros telephelyet a hulladékgazdálkodási ágazat egyik nagyágyúja, az Éltex Kft. Beszámoltunk arról is, hogy városban többen aggódnak, sőt tiltakoznak a beszállított rengeteg akkumulátor és a lakóövezet közelében folytatott hulladékgazdálkodási tevékenység miatt; a bizalmatlanságot fokozza az egyik akkukat szállító kamion tavaly decemberben történt kigyulladása is.   

Cikkünk megjelenése óta a cég több bejárást szervezett a salgótarjáni telephelyre, hogy tájékoztassa és megnyugtassa a lakosságot. Mi viszont megkaptuk azokat a korábbi közadatigénylésekben kikért határozatokat, melyek alapján nehezen tudnánk megnyugtatónak nevezni a telepen eddig folyt tevékenységet. 

Amiért az egyik hatóság büntetett, azt a másik hatóság előírta

A 21 tonna akkumulátort szállító kamion kigyulladását követően az Éltex hulladéktelepén egy „több hatóságot érintő, összehangolt hatósági ellenőrzés” történt. Ennek nyomán több büntető határozat született.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal 1,3 millió forintos bírságot szabott ki, mert a szabadban, „mindenféle védelem nélkül” tároltak 32 tonna össztömegű lítium-ionos akkumulátort. A telep üzemeltetője erről úgy nyilatkozott, hogy csak „tévedés” történt, mivel beszállításkor a termékek „túl nedvesek” voltak a csarnokban való elhelyezésre.

De megbírságolta a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is  1 millió forintra a céget, sőt, 45 napra megtiltotta a hulladékgazdálkodási tevékenység folytatását a telephelyen. A hatósági határozat szerint ugyanis az egykori Acélárugyár két ipari csarnokában 

közel 600 tonna – egész pontosan 594 702 kg – lítium-ionos akkumulátort tárolnak, viszont számos tűzvédelmi berendezés nincs kiépítve vagy nem használható

A határozat kimondja, hogy bár az Éltex Kft. 2022. március 30-a óta végez tevékenységet a telepen, a tűzvédelmi berendezések állapotát sem a tevékenység megkezdése előtt, sem azóta nem állította helyre. „A jogellenes magatartással veszélyezteti az életet, a testi épséget és a vagyonbiztonságot” – olvasható a szövegben. A bírság kiszabásánál súlyosbító körülményként vették figyelembe, hogy a céget már korábban, 2022 májusában is megbüntették 100 ezer forintra a tűzvédelmi hiányosságok miatt, ám továbbra is hiányoznak vagy nem működnek a fali tűzcsapok, a vízhálózat, az oltóvízrendszer, és nem biztosított az épületek hő- és füstelvezetése sem.  

Részlet a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által kiadott, 2023. február 6-án indult hatósági eljárást lezáró határozatból (Forrás: határozat)

Ezek a bírságok viszonylag csekély összegűek, mert a telepen tárolt, egyenként kb. 500-700 kilogrammos használt autó-akkuk nem veszélyes hulladékok a hatóságok szerint. A telephelynek valóban nincs is veszélyes hulladékok gyűjtésére engedélye – a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal által kiadott hulladékgazdálkodási engedély a sok egyéb gyűjthető és tárolható anyag között csak a 16 06 05 kódszámú, „egyéb elem és akkumulátor”,  és a 20 01 34 kódszámú „elemek és akkumulátorok, amelyek különböznek a 20 01 33-tól” besorolású fémtartalmú hulladékokat említi, amik nem számítanak veszélyesnek. Hogy a lítium-ionos autóakkuk miért ebbe a kategóriába tartoznak, az nem világos. 

De van más érthetetlen dolog is: a szövegben az szerepel, hogy az engedélyt kérő cég évente 1490 tonna fémhulladékot kíván gyűjteni, s mivel ennek a tevékenységnek a hatóság szerint nincs jelentős környezeti hatása, emiatt környezetvédelmi engedélyre nincs szükség. A több száz tonna akkumulátort nem említi a határozat, miközben kizárólag ezt tároltak a telephelyen. A Kormányhivatalnak az sem tűnt fel 2022 novemberében – az engedély kiadásakor –, hogy a raktárcsarnokok semmilyen tűzvédelemmel nem rendelkeznek. Igaz, ez utóbbi ellenőrzése a katasztrófavédelmi hatóság feladata – de az engedélyező hatóságok ezek szerint nem is kommunikálnak egymással.

Salgótarjániak tiltakoznak egy veszélyesnek tartott hulladékkezelő telep ellen | atlatszo.hu

Salgótarjánban is megjelentek a magyarországi akkugyárak használt akkumulátorai, aggodalmat és elégedetlenséget keltve sok helyi lakosban. A salgótarjáni telephelyet a hazai hulladékfeldolgozó szektor egyik legnagyobb szereplője, az Éltex Kft. működteti. S bár a kiadott engedély csak nem veszélyes anyagok gyűjtését és előkezelését engedélyezi, a helyszínen akkuk szétszerelése is folyik.

Ám az engedély kiadása után egy hónappal kigyulladt a „nem-veszélyes” akkukat szállító kamion. Úgy tűnik, ez a tűzeset kellett ahhoz, hogy a hatóságok egy „összehangolt ellenőrzés” keretében végre hajlandók legyenek körülnézni az Éltex salgótarjáni telephelyén, és megbüntessék a céget a közel egy éve tartó, életet veszélyeztető állapot miatt.

Nagy szigorúságtól persze így sem kell tartania a cégnek. A tűzvédelmi berendezések és az elektromos hálózat működésének igazolására például a 2023. március 31-i, illetve az április 30-i határidőt szabták ki számára, de ezeket a határidőket sem sikerült teljesítenie.  

Az Éltex által szervezett áprilisi és májusi telepbejárások idején a raktárcsarnokok tűzvédelmi hiányosságainak pótlására ugyanis még nem került sor. A közvélemény megnyugtatására a cég két 25-30 fős lakossági bejárást szervezett, majd az alaptalan „rémhírek” eloszlatására a helyi sajtó számára is szervezett teleplátogatást. A nool.hu megyei hírportál írta meg, hogy a cég szerkesztőségüktől kért segítséget a lakosság „hiteles tájékoztatása” érdekében.

Az Átlátszótól viszont nem kértek segítséget, sőt, nem válaszoltak többszöri írásos és telefonos megkeresésünkre sem. Ennek híján a Salgótarjáni Városi Televízió videójából igyekeztünk információhoz jutni. Ebből az derül ki, hogy a hulladék-telepen

jelenleg a szabadban tárolják a több mint ezer darab használt autó-akkumulátort, a katasztrófavédelem utasítására.

Vass Zoltán ügyvezető igazgató a felvételen elmondja, hogy az egykori Acélárugyár után maradt „áldatlan állapotok” felszámolásán és a tűzvédelmi hiányosságok pótlásán dolgoznak. Az akkumulátorokról az hangzik el, hogy ezek forgalomból kivont autókból származnak, s ezeket nem szerelik szét, csak felülvizsgálják, majd a jó állapotú akkukat ezután termékként értékesítik, a rosszakat pedig újrahasznosító telepre szállítják. A szabadban tárolás magyarázataként az ügyvezető elmondja, hogy a bedobozolt akkukat a katasztrófavédelem által előírt módon, egymástól megfelelő távolságban helyezték el, de egy hónap múlva már szeretnék visszavinni ezeket zárt helyre, mert „az az igazán biztonságos”. 

Az akku-hulladékok a bejáráson még a szabadban voltak (Forrás: Salgótarjáni Városi Televízió / YouTube)

Kíváncsiak voltunk, hogy jelenleg van-e engedélye a kft.-nek a telep működtetésére és az akkuk szabadban való tárolására, ezért a megyei katasztrófavédelmi hatósághoz fordultunk. Levelünkben megkérdeztük azt is: miért kötelezték egy határozatukban a céget arra, hogy munkavállalóik veszélyes anyagok szállítására való jogosultságát dokumentumokkal igazolja, ha a telephelyre veszélyes anyagot nem is lehet szállítani. A Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól viszont csupán azt az abszurd választ kaptuk, hogy „A hulladékgazdálkodási engedélyekkel kapcsolatos kérdések nem tartoznak a hivatásos katasztrófavédelmi szerv hatáskörébe.” 

A megyei katasztrófavédelem megtagadta az adatigénylésünk teljesítését a tavaly decemberi havaria esemény ügyében is, arra hivatkozva, hogy nem adatgazdák az ügyben. Telefonos megkeresésünkre Seres Tibor tűzoltó ezredes annyit mondott, hogy az akkukat szállító kamion kigyulladása ügyében még tart a vizsgálat, melyet egy másik hatóság folytat. Mivel nem árulták el, melyik szervről van szó, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak is benyújtottunk az ügyben egy adatigénylést.

A kistarcsai telephelyen is bejárással „cáfolták” a sajtóhíreket

Úgy tűnik, a helyiek megnyugtatására az Éltex Kft. a legalkalmasabb eszköznek a telephelyeire szervezett csoportos bejárásokat tartja. Ugyanis a Kistarcsán lévő hulladékfeldolgozójukban is szerveztek egy ilyen lakossági bejárást, ahol szintén elhangzott, hogy a sajtóban megjelent „valótlan” hírek megcáfolása az egyik céljuk. 

A kistarcsai telephely kapcsán az korábban megírtuk, hogy a komáromi akkumulátorgyárból származó, a hulladék-nyilvántartás szerint Kistarcsára, majd onnan Mocsára szállított fémhulladék a szállítás során „elvesztette veszélyes jellegét”. Cikkünk miatt a cég helyreigazítást követelt, majd mivel ennek nem tettünk eleget, beperelte az Átlátszót. A pert azonban – első fokon – megnyertük és a bíróság kimondta: joggal állítottuk a céget megbírságoló határozat alapján, hogy a mocsai telephelyen szabálytalanul tárolt 83 tonna nehézfémtartalmú, toxikus hulladék besorolási kódját meghamisították.

A komáromi akkugyárból származó 83 tonna veszélyes hulladék besorolását hamisították meg a mocsai feldolgozóban | atlatszo.hu

A nyilvántartási adatok szerint a CB Engineering az Éltex számára annak kistarcsai telepén adta át a szállítmányokat. Kistarcsa Budapesttől keletre, Gödöllő mellett, Komáromtól több mint 100 kilométerre található. Majd ezt a 83 tonna veszélyes anyagot „raktárközi átadás” címén Kistarcsáról az Éltex mocsai telephelyére vitték át „bértárolásra”, s ennek során „kódváltás” is történt: a szállítmány új kódot, nem-veszélyes besorolást (19 12 03) kapott.

A kistarcsai telephely bemutatásáról készült videófelvételen az ügyvezető elmondja: akkumulátorok is kerülnek a telepre, melyekből ők terméket készítenek. Ugyanakkor „jó hírként” közli, hogy ezeket az akkukat ők nem „feldolgozzák”, hanem csupán egységekre bontják, majd újraépítik. „Nem történik meg az, hogy mi a benne lévő nyersanyagot hasznosítanánk, hanem önmagában mint egységeket hasznosítjuk az akkumulátorokat”– hangzik el.

A kissé talányos tájékoztatás mellé érdemes odatenni, mire is kapott pontosan engedélyt a cég. A telephely tevékenységét módosító legutóbbi határozat szerint a kistarcsai feldolgozóban a nehézfémtartalmú akkumulátor-hulladék egy részét válogatás, aprítás után ledarálják. A folyamat végterméke pedig egy 0,4 mm alatti szemcseméretű „fekete por”, mely az akkumulátorgyártás alapanyagaként használt NMC (lítium-nikkel-mangán-kobalt) és grafit keveréke. Hogy ez a tevékenység miért nevezhető akkumulátorok egységekre bontásának és újraépítésének, az teljességgel érthetetlen. 

Tavaly is jó évet zárt a Tiborczhoz köthető Éltex Kft.

Az éves cégbeszámoló adatai alapján tavaly is hasított a hulladékgazdálkodással foglalkozó Éltex Kft.: a cég nettó árbevétele 2022-ben 34 milliárd forint volt, ami több mint 12 milliárdos növekedés a 2021-es évi, 21,7 milliárd forintos árbevételhez képest. A nyereséget is sikerült az előző évhez képest 1,4 milliárddal feltornázni: míg 2021-ben 2 milliárd forint, tavaly 3,4 milliárd forint profitot produkáltak.

Korábban a Válasz Online írta meg, hogy a cégben 2022-ben többségi tulajdont szerző Global Refuse Holding Zrt. révén – mely a Central European Opportunity Magántőkealap (CEOM) érdekeltségébe tartozik – az Éltex is Tiborcz István köréhez lett köthető.

Bodnár Zsuzsa

Címlapkép: az Éltex Kft. salgótarjáni hulladék-telepe 2023. április 23-án (fotó: Átlátszó / Bodoky Bence)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42