A helység kalapácsa

Egy hét alatt 12 millió forintot gyűjtöttek levegő- és vízmérésre az akkumulátorgyár ellen tiltakozó győrszentivániak

Újabb akcióval igazolták Győrszentiván lakosai, hogy képesek az életminőségük védelméért közösen kiállni. Az általuk jelentős mértékűnek és zavaró hatásúnak tartott, 400 hektáros ipari beruházás elleni tiltakozás mellett levegő- és talajvízvizsgálatokra indítottak eredményes gyűjtést. A győri ipari park környezetében élő lakosok körében ugyanis az utóbbi években aggasztóan megnőtt a légúti, daganatos és egyéb megbetegedések száma.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, szeptember 19-én békés demonstrációt, majd 20-án lakossági fórumot szervezett a győri ipari park bővítése és a terület zavaró hatású ipari övezetté való minősítése ellen fellépő Szívügyünk Szentiván civil mozgalom

A lakossági fórumon a helyi háziorvosok aggasztó adatokat osztottak meg a légúti, daganatos és egyéb megbetegedések számának növekedéséről. Válaszul Sik Sándor képviselő megnyugtatónak szánt mérési eredményeket olvasott fel a hallgatóságnak; ezekről azonban kiderült, hogy valójában évekkel ezelőtti légszennyezettségi adatokat ismertetett. Nem aratott sikert a hallgatóság körében a képviselőnek az a véleménye sem, hogy mivel Győrszentivánba sokan költöztek az ország különböző részeiből – akár Ózdról is –, a betegek számának növekedését ez is okozhatta.

Dr. Kovács Györgyi Beáta háziorvos a győrszentiváni lakossági fórumon 2022. szeptember 20-án arról beszélt, hogy az utóbbi 7 évben 20 %-kal nőtt a daganatos megbetegedések száma. Fotó: Balogh Dénes

Dr. Dézsi Csaba András, Győr város fideszes polgármestere ugyan nem jelent meg a lakossági fórumon, de a civilek összefogásának és petíciójának köszönhetően bejelentette: két győrszentiváni helyszínen, 2×2 hetes időtartamban a város légszennyezettséget fog méretni. A polgármester ígérete szerint az ipari park bővítése révén befolyó iparűzési adóból később egy telepített mérőkonténert is vásárolnának, amely folyamatos mérést tenne lehetővé.       

Csakhogy a beharangozott mérések részleteivel kapcsolatban hiába nyújtottak be a civilek közérdekű adatigénylést, érdemi választ ebben a témában éppúgy nem kaptak, mint a többi adatigénylésükre, vagy a lakossági fórumon feltett kérdéseikre.               

Ezért a Szívügyünk Szentiván civil mozgalom tagjai úgy döntöttek, saját kezükbe veszik a sorsukat. Minden évszakban 2-2 hetes mérést és laborvizsgálatot szeretnének megrendelni független, akkreditált cégtől, olyan komponenseket is vizsgálva, amelyeket egy általános mérés nem tartalmaz. Ez a hosszadalmasabb és összetettebb folyamat jelentős költséget jelent, ezért adománygyűjtésbe kezdtek.     

  

A Szentiváni Öko Szeglet Egyesület tájékoztatása szerint a cél minimum 10 millió forint összegyűjtése volt. A lakossági fórumon támogatást kértek az ott megjelent ezer főnyi résztvevőtől, s ennek nyomán meg is indultak a közzétett bankszámlaszámra az átutalások. Szeptember 24-re pedig adománygyűjtő családi napot is szerveztek, önkéntesek segítségével. A programban szerepelt egy kerékpártúra a tervezett ipari beruházással érintett terület körül, emellett  lehetett lovas kocsin utazni, tűzoltóautót kipróbálni, előadásokat hallgatni. Mindenki a tudása legjavát adta hozzá a rendezvény sikeréhez. Ennek egyértelmű jele volt, hogy négy nappal a meghirdetés után már közel 5 millió forint volt a számlán, mára pedig az összeg meghaladta a 12 millió forintot.

A terület átminősítése és a lakóövezet közelébe tervezett ipari beruházás elleni tiltakozásnak egyre több támogatója van. A civilek nemcsak a helyi háziorvosoknak, de dr. Szijjártó Lászlónak, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete elnökének a saját facebook-oldalán közzétett magánvéleményét is a tiltakozások mellett tudhatják.

Szijjártó László keményen fogalmaz: szerinte a helyi és országos döntéshozók megszegik hivatali esküjüket, ha a lakossági tiltakozást figyelmen kívül hagyva támogatják a területátminősítést Győrszentivánban. Azt követeli, hogy a lakosságot érő környezeti károk miatt az ipari beruházás csak a győrszentiváni városrésztől jóval távolabb kaphasson engedélyt. 

Tiltakoznak az akkumulátorgyár terve ellen, kifütyülték a kormánytisztviselőket a győrszentiváni polgárok | atlatszo.hu

A győrszentiváni fórum viszont azt mutatta meg, hogy ami a hivatali apparátus tagjai szerint teljesen evidens, az elfogadhatatlan az érintett lakosok számára. Utóbbiak ugyanis nem tartják „természetesnek”, hogy eltitkolják előlük, milyen döntést hoztak a fejük felett – a tisztségviselők viszont akkor is végrehajtják a kormányrendelet utasításait, ha a rendelkezés tartalmáról fogalmuk sincs.

Dézsi Csaba András, Győr város fideszes polgármestere azonban nem tartja jogosnak a győrszentivániak viselkedését. Dézsi ma reggel a GyőrPlusz rádió műsorában élő adásban provokátornak nevezte a civileket: az Ugytudjuk.hu tudósítása szerint a polgármester azt mondta, hogy a szentiváni civil csoport vezetői szerinte provokátorok, akik „ebből élnek meg, azért kapják a fizetésüket, hogy izgassák a lakosságot”. A polgármester azt is sérelmezte, hogy a környezetüket és egészségüket féltő civilek saját maguk is méréseket fognak végezni, erre pénzt gyűjtöttek, és nem bíznak az önkormányzati mérésben.

A műsorba aztán betelefonált egy szentiváni férfi, aki magára aggódó apukaként hivatkozott, és azt kérdezte a polgármestertől, hogy a szentiváni civileket miért a médián keresztül pocskondiázza, miért nem ment el inkább a lakossági fórumra. Erre Dézsi őt is leprovokátorozta.

Bodnár Zsuzsa 

Címlapkép: Adománygyűjtés 2022. szeptember 24-én Győrszentivánban (forrás: Szívügyünk Szentiván / Facebook)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42