Egyre kevesebb a menekült az ukrán határon, de a segítők a maximumot nyújtják

Egyre kevesebb menekült érkezik Magyarországra Ukrajna felől, a határ mellett mégis rendületlenül dolgoznak a civil szervezetek és állami szervek munkatársai.  Ha kell, féltucat emberrel is elindul az önkormányzati kisbusz, és pár embernek is készítenek útravaló szendvicset a Máltai Szeretetszolgálat dolgozói. A kezdeti fejetlenségnek már nyoma sincsen. A menekültek útját segítő szervezetek helyzetszülte együttműködése mára megszokott, mindennapi folyamattá kristályosodott. 

A Máltai Szeretetszolgálat ukrán határ menti konténertáborában éjszaka is van ügyelet. Sosem lehet tudni, hogy a nap melyik szakában gördül a bejárathoz egy bőröndökkel megpakolt kocsi. Aznap csak heten jöttek: egy sovány, lehorgasztott fejű férfi és egy népesebb család. Őket a nagy konténerben szállásolták el, hogy kényelmesen elférjenek.

86%

Év végéig még

14 672 646 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az ügyeletes dolgozók halkan beszélgetnek a konténerek elé kipakolt fehér műanyag székeken. Nincs hideg, csak szúnyogok vannak.

Éjféltájt, mint szinte mindig, a határőrök is beugranak egy kávéra. A büfének kinevezett konténerben ilyenkor eldobható műanyag pohárba öntik ki nekik a forró italt, ami kezdetben égeti a kezet, de kifejezetten finom. Itt már szinte mindenki névről ismeri egymást. A legtöbben a háború kitörése óta segítik a menekültek útját.

A Máltai Szeretetszolgálat munkatársa fogadja az éjszaka érkezett menekültet (forrás: Átlátszó)

A háború kitörésének első heteiben meglehetősen nagy fejetlenség uralkodott az ukrán-magyar határszakaszon. Az első napokban még átengedték a férfiakat, de már tudni lehetett, hogy nemsokára lezárják a határokat előttük. Az emberek kétségbe voltak esve. Siettek. A legtöbben pár nappal korábban még nem hitték volna, hogy az oroszok valóban megtámadják az országot. A rendőrség adatai szerint a háború első három napjában közel 80 ezer ember jutott át Magyarországra.

A leggyorsabban a civilek és a segélyszervezetek reagáltak: párnákat, takarókat, tartós élelmiszert gyűjtöttek, tájékoztatást próbáltak nyújtani, lakhatást biztosítani. Sokan akár Budapestről vezettek a határig, hogy magánautójukkal szállítsák a menekülőket. A helyi önkormányzatok ideiglenes szálláshelyeket alakítottak ki az önkormányzati épületekben. A szükséges eszközök – matracok, vízforraló, bébiétel – egy pillanat alatt összegyűltek lakossági adakozásból.

A menekültek segítése most már sokkal szervezettebben zajlik. Az ad hoc együttműködésből megszokott, mindennapi művelet lett. 

Mostanra már minden szervezetnek külön feladatköre van. A beregsurányi átkelőnél például rögtön a Máltai Szeretetszolgálatot hívják a határőrök, ha valaki menekültnek vallja magát és segítséget kér. A Máltai Szeretetszolgálat ezután az önkormányzati busz vezetőjét hívja, aki a határra siet a menekülőkért, hogy a szeretetszolgálat segítségpontjába szállítsa őket. A segítségpont legfőbb feladata az utazásban való segítségnyújtás, igény szerint azonban meleg ételt, tisztálkodási lehetőséget és ideiglenes szállást is tudnak biztosítani az Ukrajnából menekülők számára.

Ukrajnai menekültek érkeznek a Máltai Szeretetszolgálat segítségpontjára (forrás: Átlátszó)

Innen az önkormányzati busz a záhonyi vasútállomásra szállítja őket. Egy óra az út, de van légkondi. Az érkezőket a vasútállomáson önkormányzati dolgozók és nemzetközi szervezetek – az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) – kékmellényes munkatársai fogadják. Segítenek jegyet venni, és további információval látják el a menekülőket.

Az idősek városa Egy nagy, kék bőröndöt cipelő ukrán nő könnytől csillogó szemmel mutatja nekünk a szétbombázott Kijevről készített fotókat a telefonján. Hazament, hogy meglátogassa az édesanyját. Amikor az ukrán fővárosba ért, döbbenten tapasztalta, hogy szinte az összes fiatal elhagyta a várost. „Nincs egy gyerek sem az utcán, mindenki elköltözött. Csak az öregek maradtak. Kijev az idősek városává vált” – meséli. Az ő házukat is érte találat, de nem súlyos.

Ukrán nő mutatja a szétbombázott Kijevről készült fotókat (forrás: Átlátszó)

Csak csendre vágynak

A Máltai Szeretetszolgálat sátrait és konténereit a beregsurányi önkormányzat épülete mellett állították fel. Az L alakba rendezett 7-8 konténer egy része ideiglenes szálláshelyként funkcionál – a kisebb konténerekben négy, a nagyobbakban akár egy tucat ágy is elfér – de az iroda, az élelmiszerraktár és az illemhely is konténerekben kapott helyet. A melegételt az önkormányzat épületében szolgálják fel. A nagyobb szobát hálóteremmé alakították át. A konténerek mögötti nagy kék sátrakban takarók, paplanok, törölközők sorakoznak.

A nagy konténerben akár egy tucat ágy is elfér (forrás: Átlátszó)

Habár láthatóan a menekültek minden alapvető szükségletének kielégítésére lehetőség van a segítségponton, a dolgozók szerint a tárgyi segítségnyújtás csak másodlagos – a lelki támogatást sokkal fontosabbnak érzik.

„A menekülteket sokszor nógatni kell, hogy egyenek. Nincsenek olyan lelkiállapotban, hogy ez fontos legyen”

– mesélik. „Nekik elég az, hogy csend van, nyugalom van, le akarnak pihenni, mert régóta nem aludtak rendesen.”

„Mindig kerítünk sort arra, hogy beszélgetni tudjunk azokkal a menekültekkel, akik hozzánk érkeznek” – mondják a világ legnagyobb természetességével.

A Máltai Szeretetszolgálat dolgozói lelkesen mesélik az elmúlt hónapok apró örömeit (forrás: Átlátszó)

„Van, hogy hetek óta pincében élik az életüket. Ilyenkor nagyon nehéz beszélgetést kezdeményezni. De mindig megvan annak a módja egy kis idő elteltével, hogy beszélgetni tudjunk. Látjuk, hogy ez nekik nagyon sokat segít.”

Megriadnak, ha hangosan szól a telefon „Valamelyik nap volt itt egy család kisgyerekkel. A gyerekek éppen kint játszottak, amikor megszólalt mellettük valakinek a telefonja. A hangos csörgésre a kisebbik gyerek azt hitte, hogy légiriadó, és bebújt az asztal alá” – meséli a Máltai Szeretetszolgálat egyik munkatársa. A sokat tapasztalt tolmács elfordul és hangosan fújja az orrát. „A tolmácsoknak sokkal nehezebb lehet lelkileg ez az egész, mint nekünk” – magyarázza kollégája. „A gesztikulációkon és a hangsúlyokon keresztül, ők sokkal inkább bevonódnak a történetekbe, mint mi.”

Nagy számok, üres bőröndök 

Noha az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adatai alapján még mindig naponta közel 10 ezren lépik át az ukrán-magyar határt, a Máltai Szeretetszolgálat határmenti segítségpontján mostanra jelentősen megcsappant a forgalom. Néha akár 50-en is érkeznek egy nap, de ez egyre ritkább. Vannak olyan napok, amikor nincsenek többen 5 főnél.

A Máltai Szeretetszolgálat dolgozói szinte nosztalgiával gondolnak vissza az első hónapokra, amikor akár 600-an is érkeztek hozzájuk egy nap.

A határnál szinte mindenki meg van győződve róla, hogy az ORFK által közölt napi közel 10 ezres határátlépés jelentős részét az ingázók teszik ki.

Sokan csak vásárolni járnak át a határon. A beregsurányi gyalogos átkelőnél leginkább üres bőröndökkel érkezőket látni. 

Hétvégenként családok jönnek át Magyarországra meglátogatni az apát vagy fiútestvért, aki a háború kitörését követő napokban még át tudott jutni a határon. Ha most hazamenne, nem tudná még egyszer elhagyni az országot, mert katonakorú.

Talán a gyerek miatt nem viszik be A határra tartó vonaton egy fiatal édesanyával beszélgettünk. Kiderült, hogy a férjéhez megy vissza Kárpátaljára. Ott akarja hagyni nála kisfiát. Abban reménykedik, hogy akkor nem hívják be katonának a férfit. „Az uramra hagyom a gyereket, akkor nem fogják elvinni. Megmondja majd, hogy a feleségem kint dolgozik, mi lesz akkor a gyerekkel, ha engem visztek?” – mutat hét év körüli szőke kisfiára az édesanya. 

„Valójában fogalmunk sincs, hogy hogy pontosan hány menekült érkezik naponta Magyarországra” – magyarázza az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) magyarországi sajtóreferense. A határátlépési adatok szerinte egyáltalán nem adnak jó támpontot a Magyarországra belépő menekültek számának becslésére.

A záhonyi vonatállomáson az UNHCR helyi koordinátora, Andrés magyarázza nekünk a tendenciákat (forrás: Átlátszó)

A Nemzeti Őrsereg egykori kapitánya most Kárpátalján segít

A nemzetpolitikai kapcsolatok előmozdítása céljából alapított Magyar Házak hálózat kisvárdai házának kapuján már több hónapja egy kiírás olvasható:

A kiírás már hónapok óta függ a Kárpátalja Ház kapuján (forrás: Átlátszó)

A határtól nem messze található közösségi házban, ahol korábban könyvbemutatókat vagy kávé- és boresteket szerveztek, most halomban állnak az adományok. A ház kertjében egy kenu és egy kupac feltornyozott rekesz között egy kisbusz parkol. Ezzel viszik az adományokat napi rendszerességgel Kárpátaljára.

„A háború kitörése teljesen felülírta a működésünket” – meséli Bodrog László önkormányzati képviselő. A volt általános iskolai tanító, aki a kétezres évek végén a Nemzeti Őrsereg jobboldali félkatonai szervezet tagjaként még a Felvidéken masírozott a nyilasokéra emlékeztető egyenruhában, most a Kárpátalja Házat vezeti.

„Teljesen adta magát a helyzet” – magyarázza. „A szervezet eredeti tevékenysége miatt sok határon túli szervezettel voltunk kapcsolatban. Láttuk, hogy segítségre van szükségük.”

A Kárpátalja Ház udvarán felállított katonai sátor tele van pakolva adományokkal; a szervezet ezenkívül egy 500 négyzetméteres raktárat is bérel (forrás: Átlátszó)

A szervezet tevékenysége a háború kitörésének másnapján éles fordulatot vett: a Kárpátalja Ház termeit irodává és raktárrá alakították át, rövid és hosszú távú lakhatást közvetítettek a menekülteknek, adományokat fogadtak és juttattak a környező települések kórházainak és Kárpátaljára.

„Az első időszakban még úgy zajlott a szállítás, hogy a sofőrök a munkából hazaérve beszálltak a kocsikba és mentek Kárpátaljára. Akkor még volt három kisteherautónk. Volt, hogy akár kétszer is fordultunk egy éjszaka alatt” – részletezi Bodrog.

„Mióta május elején Kárpátaljára is becsapódott egy rakéta, megmondtam, hogy sötétedés után már senki se menjen”

– teszi hozzá.

Az első hónapban összesen közel 500 tonna élelmiszert juttattak el a határon túlra, jellemzően kisebb településekre. Bodrog értesülései szerint jelenleg közel félmillió menekült tartózkodik Kárpátalján. „Az ő eltartásukról kell gondoskodniuk az amúgy sem túl gazdag önkormányzatoknak” – jegyzi meg. „Sok olyan település van, ahová közel annyi belső menekült érkezett, mint ahányan lakják.”

A kisbusz akkor is elindul, ha csak páran ülnek rajta

A Máltai Szeretetszolgálat segítségpontjáról délután kettőkor indul a kisbusz. A vezető türelmesen várja, hogy bepakolják a bőröndöket. A rakodásban a dolgozók is segítenek. Aznap nem ülnek sokan a buszon. Kevesebben lehetnek egy tucatnál.

A busz kifordul az önkormányzat épülete melletti úton és Záhony felé veszi az irányt. Az ottani állomáson sincsenek sokan. Néhány család várakozik a padoknál. Abban a pillanatban úgy tűnik, több a segítő, mint a menekült. Az UNHCR kékmellényesei a peronoknál várakoznak. Egy taxis lép hozzánk és megkérdezi, Budapestre megyünk-e. Ha igen, 300 euróért elvinne minket.

Ukrajnába tartó vonatra szállnak fel a záhonyi vasútállomáson (forrás: Átlátszó)

Befut egy vonat. Sokan szállnak le róla. Csapra mennek, Kárpátaljára. Itt kell átszállniuk. Hirtelen megtelik az állomás, de amikor a csapi vonat elmegy, alig maradnak a pályaudvaron. Fél óra múlva indul a vonat Budapestre. Állítólag régen ezen utazott a legtöbb menekült. Most alig száll fel két tucat ember.

Rédl Boglárka

Címlapkép: Utasok a záhonyi vasútállomáson (forrás: Átlátszó)