választás 2022

Így állnak a jelöltek egy hét ajánlásgyűjtés után

Múlt szombaton indult hivatalosan a 2022-es országgyűlési választási kampány. Azóta gyűjthetik az ajánlásokat a képviselőjelölt-jelöltek. Megnéztük, hogy miként haladnak ezzel a pártok aspiránsai.

A két nagy tömbnek nem okozott gondot, hogy gyorsan összegyűjtse a megfelelő számú ajánlásmennyiséget, a hét elejére már mindenhol leadták az íveket. Az ellenzéki szövetségnél az jelentett problémát, hogy egy roppant kellemetlen botrányba keveredő Pest megyei jelöltjüket vissza kellett léptetni. Az ő helyén a Párbeszéd állított új jelöltet, Szabó Rebeka, zuglói alpolgármester személyében, neki most gyűjtik az ajánlásokat.

Az is várható volt, hogy a kisebb szervezetek lassabban fognak haladni. Az Átlátszó megkereste az érintetteket, hogy miként állnak a gyűjtési küzdelemben. A Mi Hazánknál, amelyik a kisebbek közül a legerősebbnek tűnik, nem aggódnak, náluk is egy jelöltcsere az, ami gondot okozott. Úgy számolnak, hogy a jövő hét elejére már meglesz a listaállításhoz szükséges jelöltjük, bár területileg eléggé egyenlőtlenül megy nekik a gyűjtés. Hasonló a helyzet a Kutya Pártnál: ők reményeik szerint a hétvégére Budapesttel már sikeresen végeznek, és onnantól a vidékre koncentrálnak.

Meglepetést okozhat ugyanakkor Gödény György fémjelezte Normális Élet Pártja, amely az időarányos leadásokat tekintve, akár még össze is gyűjtheti a szükséges számú ajánlást, ahogy a 71 jelölt csatasorba állítása a Gattyán-féle Megoldás Mozgalomnak is sikerülhet.

Nyilvántartásba vett egyéni választókerületi jelöltek száma

Nyilvántartásba vett jelöltek száma pártonként

Képviselő-jelöltek megoszlása a nyilvántartásba vétel napja és típusa szerint 

Az Átlátszó választási aloldala itt érhető el:

Újra itt az Átlátszó Nagy Jelöltböngészője – kövesd velünk a választási hajrát! | atlatszo.hu

A választási térkép elkészítésekor is az egyéni körzeti elemzésünkből indultunk ki. A térképen egyből látható, hogy mely körzetek számítanak biztos fideszesnek, melyek ellenzékinek, és lilával jelöltük a csatatér körzeteket. Fontos megjegyezni, hogy a 26 kétesélyes körzetet kiegészítettük Hódmezővásárhellyel, amely a számok alapján ugyan egyértelműen fideszes, ám ott indul az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, és a Márki-Zay-Lázár-összecsapás akár még meglepetést is tartogathat.

Szabó Krisztián—Hont András

Frissítés: a Vox Populi Facebook-bejegyzése alapján újra elkészítettük a diagramokat kiszolgáló adatbázist, figyelembe véve, hogy egyes jelölteket nem jogerősen vették még nyilvántartásba, vagy csak bejelentették indulásukat.

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2