paksi riot

Elindult az atomlétesítmények körüli ügyeket feltáró csapatunk Facebook-oldala

Magyarországon több atomlétesítmény is működik. A Paksi Atomerőműről mindenki tud, de például a püspökszilágyi nukleáris hulladéktároló már kevésbé közismert. Emellett több atomprojekt is tervben van, és itt nem csak a Paks II atomerőműre gondolunk, hanem a tervek szerint a Mecsekben tervezik megépíteni a nagy radioaktivitású atomhulladékok végleges tárolóját is. Tényfeltáró csapatunk azért alakult meg, hogy az atomlobbi propagandáját ellensúlyozva, teljeskörűen tájékoztasson a nukleáris beruházások részleteiről, a környezetvédelmi vagy korrupciós szempontból problémás ügyekről, mindezekről a hivatalos forrásokból ugyanis alig derül ki valami. 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Paksi Riot. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk, így kereszteljük el új tényfeltáró csoportunkat, amelynek célja, hogy bemutassa az olvasóknak a magyarországi atomlétesítményeket, és a körülöttük lévő, környezetvédelmi vagy korrupciós szempontból problémás ügyeket, ezekről ugyanis tapasztalataink szerint Magyarország lakosainak igen kevés információja van.

Csapatunk négy tagból áll, két szakemberből és két újságíróból. A tagok: Dohi Gabriella, újságíró, operatőr; Fülöp Orsolya, szakmai igazgató, Energiaklub; Mátyás Eszter, projektvezető, Energiaklub; Oroszi Babett, újságíró. A részletes bemutatkozásunk itt olvasható:

Tényfeltáró csapat alakult a nukleáris erőművek és hulladék-tárolók körüli ügyek felderítésére

Magyarországon több atomlétesítmény is működik. A Paksi Atomerőműről mindenki tud, de például a püspökszilágyi nukleáris hulladéktároló már kevésbé közismert. Emellett több atomprojekt is tervben van, és itt nem csak a Paks II atomerőműre gondolunk, hanem a tervek szerint a Mecsekben tervezik megépíteni a nagy radioaktivitású atomhulladékok végleges tárolóját is.

Csapatunk első eredménye tavaly az volt, hogy felhívtuk a figyelmet arra, hogy kánikulában akár 30 fok fölé is emelkedhet a Paksi Atomerőmű hűtővizétől a Duna hőmérséklete – ennél a határértéknél már le kellene állítani az erőművet a folyó élővilágának érdekében.

A nyári melegben egy egyszerű hőmérővel mértük meg a Dunát, amely nem hivatalos méréseink szerint meghaladta a megengedett 30 fokot. Cikkünk megjelenése előtt az atomerőmű nem volt hajlandó megküldeni a hivatalos mérési adatokat, utána viszont megosztotta a nyilvánossággal, így derült ki, hogy a nyáron volt olyan nap is, amikor a kérdéses területen 29,88 fokos volt a folyó. Ez éppen hogy nem haladja meg a határértéket, egészen pontosan 0,12 fokkal alacsonyabb.

30 fok feletti vízhőmérsékleteket mértünk a Dunában Paksnál – a hivatalos hőmérő „elromlott”

Miután az Energiaklub hiába kérte a hivatalos mérési adatokat, több ponton is 30 fok feletti vízhőmérsékleteket mértünk az utolsó kánikulai napon, pénteken a Paksi Atomerőmű hűtővizének kifolyócsatornája alatt a Dunában. Az atomerőműtől feljebb északra néhány kilométerrel 25-26 fokos volt a folyó vize ugyanebben az időpontban.

Azóta az is kiderült, hogy Pakson trükközhettek a hivatalos méréssel, aminek a módszertanát nem hozták nyilvánosságra. Az Energiaklub a környezetvédelmi hatósághoz fordult, Jávor Benedek EP-képviselő pedig rendőrségi feljelentést tett az ügyben. A rendőrség nyomozást indított, amely még ma is tart.

Csapatunk azóta is dolgozik, hamarosan jelentkezünk következő témánkkal, ám addig is, hogy könnyen elérhessétek őket – és megoszthassatok velük akár új, eddig nem ismert információkat, témákat -, létrehoztunk egy Facebook-oldalt, ahová minden olyan hír, esemény is felkerül, amely a projekttel kapcsolatos. 

Facebook-oldalunkat itt tudjátok követni:

Címlapfotó: Szakál Szebáld / Átlátszó

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2