rendőrség

Keveslik az 5 százalékos béremelést, közzéteszik a rendőrök, hogy milyen rosszul keresnek

Egymás után teszik fel a rendőrök a számukra átutalt fizetésük fotóit a Zsauellátó Facebook-oldalára, hogy így tudassák, mennyire elégedetlenek a fizetésükkel, és hogy alig jelent valamit az öt százalékos béremelés, amit ráadásul nem is mindenki kap meg. Az Átlátszó olvasóitól azt kérjük, hogy nekünk is küldjenek személyes történeteket, ha úgy érzik hogy rendőrként, büntetés-végrehajtási dolgozóként, katonaként vagy tűzoltóként nagyon keveset keresnek.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

„Öt év után meguntam és leszereltem” – tette közzé január 9-én az átutalt fizetésének a fotójával együtt egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr a Zsaruellátó nevű Facebook-oldalon. Oda az egyenruhások már napok óta folyamatosan küldik be a havi fizetésük átutalásáról szóló értesítésekről készült képernyőfotókat.

A bejegyzésáradatot – mint a Mérce is megírta –, az indította el, hogy Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára január 2-án bejelentette, hogy újabb öt százalékkal emelkedik az „arra jogosult” rendvédelmi dolgozók fizetése.

Ezzel kapcsolatban a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége, illetve a Független Rendőr Szakszervezet is elégedetlenségét fejezte ki. Az utóbbi pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy „az állomány 40 százaléka, mintegy 17 ezer rendőr idén egyetlen forint illetményemelés sem kap”.

Egy másik egyenruhás a Zsaruellátón a leszerelési szándékáról számolt be, kollégájához hasonlóan ugyancsak az alacsony bér miatt. 2010-ben szerelt fel a rendőrséghez, 2016-tól KMB-sként dolgozott. Túlórákkal együtt keresett az elmúlt két hónapban 214 ezer és 230 ezer forintot, míg a párja, aki benzinkúton 12 órázik, 14 nap alatt a borravalóval együtt nagyjából ugyanennyit kap kézhez.

Az öt százalékos emelés az 2015-ben bevezetett életpályamodell része. Akkor átlagosan 30 százalékkal nőtt az érintett rendvédelmisek fizetése. Azt követően pedig 2019-ig évenként öt-öt százalékkal tovább emelték a hivatásosok bérét.

A fizetések növelésére már akkor nagy szükség volt, mert előtte csak 2002-ben emelték meg a rendvédelmisek és a katonák illetményét, és folyamatos problémát jelentett az, hogy sokan elhagyták a testületet. 2014-ben a hvg.hu arról írt, hogy az azt megelőző évben a testülettől 211 főtiszt/tiszt és 730 tiszthelyettes vagy zászlós szerelt le végleg, és hogy a szakszervezetek szerint a rendőrség nem képes megtartani saját személyi állományát.

Úgy látszik, hogy a helyzet az eltelt évek alatt sem sokat változott. Ezt mutatja az a bejegyzés is, amelyben szintén a civil életbe való visszatérésről ír egy rendőr, aki a Készenléti Rendőrségnél 80-100 túlórával keresett meg 220 ezer forintot, ami a megélhetéséhez elég volt. Egy vezetőváltás miatt azonban az egyenruhás számára megszűnt a komolyabb túlórázási lehetőség. „Így aztán szeptember hónapban csak az alapot kaptam és bizony a havi megélhetésem is veszélybe került!” – írta a bejegyzésében.

Rendőr, tűzoltó, katona vagy bv-s olvasóinkat arra kérjük, küldjék el nekünk emailben a saját történetüket, ha úgy érzik hogy nagyon keveset keresnek. A személyes beszámolókat a [email protected] email címen várjuk, és anonimizálva közöljük.

Csikász Brigitta

Címlapkép: Facebook Zsaruellátó

Megosztás