Paks 2 atomerőmű

Jávor Benedek adatigényléses pert nyert a kormánnyal és a Roszatommal szemben – nyilvánosságra kell hozni az oroszokkal kötött szerződéseket

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője pert nyert a kormánnyal és a Roszatommal szemben, első fokon úgy döntött a bíróság, hogy nyilvánosságra kell hozni az oroszokkal kötött szerződéseket. 

A bővítésről kötött megvalósítási megállapodások egyes elemeit, például a fővállalkozói szerződést gyakorlatilag az aláírás pillanatában titkosnak nyilvánították, és bár a szerződések egy jelentős részének minősítését időközben feloldották, Jávor Benedek eddig hiába kérte a dokumentumokat, nem adták oda neki, így pert indított.

A kormány a perben arra hivatkozott, hogy azért nem adja ki a dokumentumokat, mert azok üzleti titkot képeznek, a bíróság viszont kimondta: nem lehet eltitkolni a szerződéseket a nyilvánosság elől.

„A per elsőfokú ítélete szerint 45 napon belül ki kell adni a szerződéseket bizonyos pontok kitakarásával” – közölte Facebook-oldalán a politikus. Hogy melyek ezek a „bizonyos pontok”, amelyeket ki kell takarni, még nem lehet tudni, Jávor Benedekék egyelőre értelmezik a részleteket, de ez is hamarosan kiderül.

A döntés első fokú, Jávor Benedek arra számít, hogy a kormány és Roszatom nem hagyja annyiban a dolgot, ugyanakkor biztos benne, hogy másodfokon vagy a Kúriánál is nyerni fognak.

Megosztás