Princz Gábor mindenkit pénzelt, az állam állta a számlát – egy nagyhatalmú bankár halálhírére

Aki úgy érzi, hogy a magyarországi közéleti korrupció soha nem látott méreteket ölt, és előzmények nélkül való NER-sajátosság, frissítse föl emlékeit például a Postabankról. Szomorú apropót az egykori elnök-vezérigazgató, Princz Gábor múlt szombati halálhíre ad.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Princz Gábor bankár 1956-ban született Moszkvában, a Lomonoszov Egyetemen kezdett politikai gazdaságtant hallgatni, tanulmányait Pesten fejezte be. Évek óta Ausztriában élt, a múlt héten Bécsben hunyt el. A kilencvenes évek Magyarországán a politikai felvilág megkerülhetetlen figurája volt.

Akik szeretettel emlékeznek rá, a nevéhez fűződő bőkezű kulturális mecenatúrát emelik ki, illetve azt, hogy jelentékeny sajtóholding uraként sem álhírgyárat üzemeltetett. A banki sajtóportfolió állandó átalakulásban volt, hosszabb-rövidebb ideig és más-más tulajdoni arányban a bankhoz tartozott például a bulvár Kurír, a 168 Óra, a Magyar Narancs és a Magyar Nemzet is.

Csakhogy Princz elsősorban nem a sajátjából jótékonykodott, nem is azt kockáztatta például a már akkoriban is a politikának erősen kitett médiapiacon. A Postabankban változó arányban és közvetítéssel, de végig jelen volt az állam.

Másfél évvel az úgynevezett kétszintű bankrendszer bevezetése után, 1988 júniusában alakult, kezdésként az állam 22, az állami Magyar Posta 28 százalék részvényt jegyzett. Az új bank használhatta a posta infrastruktúráját, ráadásul gyűjthetett lakossági betéteket is – alighanem ez volt az első (a későbbiekhez hasonlóan elvetélt) próbálkozás az OTP hegemóniájának megtörésére. A bank élére az akkor az MNB-nél dolgozó fiatal, mindössze 32 éves menedzser, Princz Gábor került.

Princzet alapvetően balos bankárként tartották számon, miközben a politikai paletta minden árnyalatával bensőséges viszonyt ápolt. Az egyik legvitatottabb ügyletéről: a Teve utcai „rendőrpalota” felépítéséről 11 értékes rendőrségi ingatlanért cserébe például 1992-ben állapodott meg a bank a Belügyminisztériumot vezető Boross Péter akkori belügyminiszterrel.

Finanszírozta Simicska Lajos Mahir-csoportját is: 1997-1998-ban 800 milliót tolt a Postabank a hengerplakátos Cityposterbe. Hitelezte Lezsák Sándor Lakitelek Népfőiskoláját is – ez a kölcsön végül a rossz követelések között landolt.

Princz vezetése alatt helyezett ki a bank több mint félmilliárd forintnyi úgynevezett VIP-hitelt. Közszereplők – köztük politikusok, magas beosztású közszolgák, vezető újságírók, színészek, élsportolók – a közönséges halandóknál kedvezőbb feltételekkel jutottak kölcsönhöz vagy kamatoztathatták megtakarításaikat. A kedvezményezetti listán másoké mellett éppúgy szerepelt az MSZP-s Keleti György, mint a jobbos Bogár László neve.

Nem adott viszont Fenyő Jánosnak médiaportfolió-bővítésre, legalábbis ezt írta nemrégiben a Magyar Idők. Felmelegítve a régi konteót, miszerint nem csak a felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamásnak, de Princznek is voltak komoly nézetkülönbségei az 1998-ban kivégzett Fenyővel.

Princz a kilencvenes évek közepén a legfényesebb szalonok ünnepelt vendége volt, az akkor Fórumnak hívott Duna-parti szálloda Bécsi Kávézójában a politikai csúcsragadozók süteményeztek az asztalánál.

1997 eleje jelentette a fordulópontot. Máig tisztázatlan körülmények között – a hivatalos forgatókönyv szerint egy biztosító társaság vidéki munkatársának meggondolatlan körlevele alapján – elterjedt a bankcsőd híre, a betétesek megrohamozták a fiókokat.

A hisztéria – némi állami segítséggel – lecsengett, a Fidesz 1998-as első kormányra kerülésével azonban véget ért a Princz-korszak. A vezér távozása után pedig egymás után zuhantak ki a csontvázak a szekrényből, legtöbbet a pénzintézet kétes külföldi befektetéseit (cseh sörgyár és spanyol ingatlanok) szapulták. Princz és munkatársai ellen 2004-ben hűtlen kezelés miatt vádat is emeltek, az ügy vége pénzbüntetés lett 2009-ben.

A bankot mindenesetre több százmilliárd forintból kellett konszolidálni, mielőtt az Erste megvásárolta volna 101 milliárdért. A számok nyilván vitathatóak, vitatták is, hogy mennyire volt valóban szükség a ráncfelvarráshoz és mennyi volt az alkotmányos költség, de az biztos: az állam jókorát bukott az ügyleten.

Princzről az utóbbi években keveset lehetett hallani, jó híreket pedig még annyit sem. A szintén kegyvesztett fidesz-közeli bankár, Töröcskei István pénzintézete finanszírozta például az egyik becsődölt szálloda-próbálkozását. A projektre egyébként az állami MFB is adott pénzt a HVG szerint – ez a cikk felemlíti azt a piaci pletykát is, miszerint Princz (akárcsak Töröcskei) kézen-közön érdekelt volt a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezetben is.

Ha így volt, egy tétellel több a csődlistán: a szövetkezet három éve felszámolás alatt áll.

Rádi Antónia

MTI Fotó: Soós Lajos