A forgóajtó lovagjai: a multifaló NER és a nemzetközi sztárkönyvvizsgálók románca

big4_3

Sokmilliárd forint értékű elnyert közbeszerzés tavaly év eleje óta, 12 milliárd forintnyi, nagyrészt külföldre szavazott osztalék 2014-ben – ez a szakzsargonban „big fournak”, a nagy négyesnek nevezett könyvvizsgálók összesített eredménye. Mennyit köszönhet az adóoptimalizálás apostolainak a mindenkori magyar állam, különösen a falvédőszövegekben multiellenes NER? És fordítva? Ennek jártunk utána.

 

banner2_mozgo_2

 

Olimpiát rendezni nem kell félnetek jó lesz – vannak ugyan apróbetűs kockázatok, de alapvetően meg fog térülni a ráfordított csillagászati összeg. Pozitívak lehetnek a gazdasági hatásai a Városliget tervezett átszabásának is. Az pedig különösen remek ötlet, hogy a Magyar Nemzeti Bank vitatható árazással luxusirodaházat vásárol.

A csupa jó hírt a lehető legnevesebb cégek látták el pecsétjükkel: a kényes kérdésekben az úgynevezett Big4, vagyis a világ négy legjelentősebb nemzetközi könyvvizsgáló cégének valamelyike adott szakvéleményt. Amit a megbízó közszféra lobogtatott is.

A multifaló NER kifejezetten jó viszonyt ápol a Big4 cégeivel, igaz, így voltak ezzel az elődök is. Sőt, a négy sztár közül az Átlátszó kutatása szerint tavaly év eleje óta közbeszerzéseken legeredményesebben szerepelt KPMG-nél például jelenleg is vezető beosztásban van a sokat kárhoztatott elmúltnyolcév egyik minisztere, László Csaba.

Kapcsolódó cikkeink

Megszereztük és közzétesszük a teljes megvalósíthatósági tanulmányt a budapesti olimpiáról

Újabb 240 millió a PwC-nek a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányára

254 millióért ír tanulmányt az MNV-nek a recski bánya újranyitásáról a KPMG

Eiffel Palace: erősen vitatható a KPMG értékbecslése

Sávolyról mindent titkolhatnak

A politikatudomány forgóajtó-jelenségnek nevezi azt a történést, amikor a magánszektor nagyvállalati vezetői az ágazatot felügyelő állami intézményben folytatja karrierjét, illetve esetleg utóbb vissza is tér a magánszférába.

A jelenség kutatói – a Transparency International 2012-es például elemzése itt olvasható – rendre hangsúlyozzák: alapesetben kívánatos az átjárás a köz- és a magánszféra között, ugyanakkor táptalaja lehet a korrupciónak is. Akár úgy, hogy az állami vezető egykori kollégáinak kedvező szabályozás létrehozásában segédkezik, volt kollégái pedig esetleg nála lobbizhatnak. Előfordulhat az is, hogy a korrupt segítőkész tisztviselőt honorálja a magáncég zsíros állással, miután az állami-önkormányzati szférában kitelt az ideje.

A gyanús eseteket a K-Monitor szedte csokorba, s ide vágó erős példa lehet a kilencvenes évek közepi energiaszektor-privatizálását az ÁPV Rt.-ből vezénylő Kocsis István (utóbb Paks, MVM, majd BKV-vezér) is, aki az egyik vásárló RWE-nél kötött ki egy időre.

A kutatók, illetve az Átlátszót háttérben okosító közgazdászok kitérnek a „szabályozó foglyul ejtésére” is, amikor az érintettek nem eleve tilalmas cselekményre szövetkeznek, „csupán” a közös szocializáció, a privát jó kapcsolatok okán bizonyul megértőbbnek az állami vezető annak az ágazatnak a cégeivel, amelyet éppenséggel felügyelnie vagy szabályoznia kellene.

Csinos lista gyűjthető a Big4 magyar cégei és az államigazgatás átjárásáról is – bár ehhez a KPMG-nél annyit fűztek hozzá érdeklődésünkre, hogy az elmúlt 26 évben összesen ötezer munkatársat foglalkoztattak Magyarországon, így az átjárás minimális a tapasztalatuk szerint.

Kétségtelenül az egyetlen László Csabával a KPMG forgóajtó-listája a legrövidebb – már ha nem számoljuk az 1994-1995-ös felügyelőbizottsági tag Fekete Jánost, a rendszerváltás előtti idők nagyhatalmú jegybanki alelnökét –, éppen ezért sajnálatos, hogy a többi cégtől nem kaptunk érdemi feleleteket érdeklődésünkre.

A PricewaterhouseCooperstől (PWC) egyáltalán nem érkezett válasz, az Ernst&Young munkatársa azt felelte, hogy nem érzékelik a jelenséget, ezért nem tudnak érdemben segíteni, a Deloitte-nál pedig a honlapjukon elérhető átláthatósági és egyéb jelentéseket ajánlották a figyelmünkbe.

Forgóajtó a Big4-nál

Deloitte

Karácsony Imréné senior menedzser 2001-2004

PM 1991-2001,  2005-2009 főosztályvezető, adóügyi helyettes államtitkár, szakállamtitkár

Réczei Géza cégvezető, partner 2013-2015

PM 1996-1997 hatósági főosztály, APEH 1997 elnöki tanácsadó, PM 1998-2006 osztályvezető, főosztályvezető-helyettes, PWC (!) 2006-2012 menedzser

Oszkó Péter vezérigazgató 2007-2009

PM: 2009-2010 miniszter

Simor András vezérigazgató 2000-2007

MNB: 1973-1989 osztályvezető, főosztályvezető-helyettes, 2007-2013 elnök

KPMG

László Csaba igazgató 2005-től

PM: 1986-1999 különböző beosztásokban a közigazgatási államtitkári tisztségig, 2002-2004 miniszter

Ernst&Young

Vámosi Nagy Szabolcs igazgató, adószakértő ügyvéd 2006-tól

APEH: 1987-2006, 1997-2006 elnökhelyettes

Pankucsi Zoltán menedzser 2007-2010

PM: 1998-2007, osztályvezető, NGM: 2010-től főosztályvezető, 2013-tól adószabályozásért felelős helyettes államtitkár

PWC

Balog Ádám adómenedzser, 2003

NGM: 2010-2013 adóügyi helyettes államtitkár, MNB: 2013-2015 alelnök

Hornung Ágnes adótanácsadó menedzser 2004-2012

magyar EU-képviselet: 2012-204 adóügyi attasé, pénzügyi tanácsos, NGM: 2015-től pénzügyekért felelős államtitkár

Draskovics Tibor menedzser 2010-2011

Arthur Andersen igazgató, 1991-1992, PM: 1988-1991, 2004-2005 miniszter

A listából kitűnik, hogy elsősorban a könyvvizsgálók alaptevékenységéhez kötődő állami szakterületek irányából: az NGM (jogelőde, a PM), valamint a NAV (APEH) felől forog az ajtó.

Vagyis éppen abban a tevékenységben lehet átfedés az adott vezető munkatársaknál, ahol az ügyfelek között felülreprezentáltak a tipikus Big4-kliensek, a könyvvizsgálatot, adótanácsadást megrendelő nagyvállalatok, nagy arányban multik magyar leányai.

A KPMG-nél több mint félszáz oldal vastag etikai szabályzatukat mutatták munkatársunknak, amikor Robert Stöllinger vezérigazgató – a risk-menedzser társaságában – a prudens és feddhetetlen ügymenetet vázolta.

Csak a multik?

Tény, akiknek más benyomásuk volt (elsősorban egykori és jelenlegi NAV-osok) kizárólag nevük elhallgatását kérve emlegettek számukra aggályosnak tűnő gyakorlatot. Egy kivétel akadt, aki névvel, sőt az Átlátszó kamerájába is elmondta tapasztalatait: az immár korrupcióellenes aktivistaként tevékenykedő volt ellenőr, Horváth András.

Ő a lobbierőt látja abban is, hogy például a NAV mostani átalakításában „az egyik nagy könyvvizsgáló” szakvéleményét is kikérték. Vagyis nem a kkv-szektor, nem is az alkalmazottak, hanem a multik és csak a multik érdekei mennek foganatba – vélekedik a volt adóhatósági elemző.

 

 

Valamennyien – Horváth és névtelenséget kérő egykori kollégái – az úgynevezett feltételes adómegállapítást emlegették elsősorban, mint ahol tapasztalatuk szerint tetten érhető a multik, s adott esetben az őket képviselő irodák lobbija. A feltételes adómegállapítás lényege: a cég egy készülő tranzakcióhoz kéri a minisztérium (jelenleg az NGM, korábban a PM) állásfoglalását a várható adókötelezettségről, a minisztérium szakvéleménye köti az adóhatóságot, amennyiben a cég valóban a vállalt feltételek mellett köti meg az ügyletet.

Egy volt NAV-os középvezető konkrét példát is említett 2010 előttről: egy nemzetközi nagyvállalat 40 milliárdos ügyletének a PM kiszámolta az adóját. A cég – amelynek történetesen az egyik Big4 a könyvvizsgálója – ugyanakkor az adóhatóság gyanúja szerint utóbb eltért a vállalt feltételektől, a PM ugyanakkor „érzékelhetően blokkolta” a további eljárást.

A NAV „kétkezi revizorai” nem látják át teljesen a makrogazdasági folyamatokat, ehhez szükséges a minisztérium komplexebb szakértelme – ez pedig az adótanácsadókörökben elterjedt vélekedés a NAV-os aggályokra.

Az NGM-ben adótitokra hivatkozva nem árulták el, mely cégek – adott esetben milyen tanácsadók által képviselve – kértek feltételes adómegállapítást 2014-2015-ben, mindössze az eljárások számát tudhattuk meg: e szerint a két év alatt 150 ilyen ügyben hoztak határozatot.

Míg azonban Magyarországon, ha egyre nehezebben is, de még mindig eladható „a multik nem csalnak adót” mondás, 2014-ben oknyomozó újságírók mutatták be a multik – például az Ikea, a Starbrucks és a Disney – egyébiránt legális, kiskapukerülgető adóelkerülési trükkjeit, amelyekhez úgymond ipari méretekben asszisztált az egyik nagy könyvvizsgáló cég.

LuxLeaks az Átlátszón

Adóelkerülés? Még mindig érdemes Luxemburgba menni

„Varázslatos meseország” – így megy az adóoptimalizálás Luxemburgban

Dagobert bácsi luxemburgi páncélterme: így optimalizált adót a Disney

Így spórol az adófizetésen az Ikea, az Apple, a Coca-Cola és több száz multicég

Az Európai Uniónál is kiállunk az átláthatóság mellett

Még mindig a Postabank

A forgóajtó-effekt gyanújába került az állam a kilencvenes évek végén gyakorlatilag összeomlott Postabank könyvvizsgálói – a Deloitte, a Prudentia és az azóta nemzetközi pénzügyi botrány nyomán megszűnt Arthur Andersen – ellen az állam nevében a Pénzügyminisztérium által indított per miatt.

A kereset szerint a könyvvizsgálók gyaníthatóan valótlan mérlegeket hagytak jóvá 1994–1998-ban, és ezzel 170 milliárd forinttal károsították meg a tulajdonos államot.

A 2005-ben született elsőfokú ítélet az állam felelősségét is megállapította, méghozzá felesben a könyvvizsgálókkal, majd a fellebbvitel során elrendelt új eljárásban fordult a kocka. Annyira, hogy az állam a 2009-ben született másodfokú ítélet szerint a PM még félmilliárd forint perköltséget is ki kellett köhögjön az alpereseknek. Méghozzá mindezt a saját hanyagsága miatt: a bíróság ugyanis felszólította a PM-et, hogy csatoljon igazságügyi szakvéleményt igaza alátámasztására, a minisztérium azonban máig érthetetlen módon ezt elmulasztotta.

Az ítélet 2009 áprilisában született, alig pár nappal azután, hogy a felperes PM-ben elfoglalta a miniszteri bársonyszéket Oszkó Péter, az alperes Deloitte addigi vezérigazgatója. Az időpontok éppenséggel kizárják, hogy Oszkó lett volna, aki szándékosan szabotálta a bizonyíték csatolását, s ezzel nyerni hagyta volt munkahelyét – hiszen éppen csak hogy megérkezett a minisztériumba, amikor ítélethozatalra ültek össze a bírák –, a kettős szerep azonban ebben az esetben legalábbis kínos lehetett az érintettnek. Ráadásul ekkoriban az államnak dolgozott Oszkó Deloitte-os elődje, Simor András is – ő a jegybank élén állt ekkor.

Az ötödik Big bukása és a feddhetetlenség-mítosz

A Postabank-sztori – a haveroknak hitelezgető, obskúrus befektetésekbe pénzt toló állami mutyibank története – önmagában is alkalmas kikezdeni a nemzetközi könyvvizsgálók szakértelmének megdönthetetlen vélelmét is.

A nemzetközi porondon a legemlékezetesebb könyvvizsgáló-botrány minden idők legnagyobb vállalati csődjéhez kötődik: 60 millió dolláros kárt okozott a részvényeseknek a hustoni székhelyű energia-nagykereskedő Enron 2002-es csődje, a mérlegmanipulációkat az Arthur Andersen segítette.

A Big5-ből az eset nyomán, az AA bedőlésével lett Big4.

Annak ellenére nem úszta meg az AA, hogy a cég George W. Bush amerikai elnök 2001-es választási kampányának ötödik legnagyobb finanszírozója volt – a negyedik „egyébként” történetesen az E&Y, a nyolcadik a PWC, a tizennegyedik a KPMG, a tizenkilencedik az akkor még Deloitte&Touche néven futó Deloitte volt a kampányfinanszírozást monitorozó washingtoni szervezet, a Center for Responsive Politics kimutatása szerint.

A könyvvizsgálók, és nem csak a nagyok, előszeretettel hárítják a felelősséget azzal, hogy „hozott anyagból dolgoznak” – a megrendelő által nyújtott papírokból. A magyar cégek éves beszámolóinak a hitelesítése is tartalmaz erre utaló formulát. A könyvvizsgálói szférában hosszabb-rövidebb ideig megfordult forrásaink ugyanakkor – szintén név nélkül – arról számoltak be, hogy elveszítenék a megbízásokat, ha nem tartanák szem előtt a megbízóik érdekeit is. Úgy a könyvvizsgálatkor, mint a tanácsadói munka során.

„Végigcsináljuk, egyezkedünk, a vége pedig kompromisszum: ameddig még el lehet menni” – magyarázta egy ex-Big4-os középvezető. A kompromisszum határa cégenként máshol található a jelek szerint. Egyik informátorunk ugyanis éppen egy olyan Big4-nál dolgozott, ahol visszamondták a Postabank megbízását – mégpedig azért, mert annyira hiányosnak találták a Princz Gábor vezette pénzintézettől kapott dokumentumokat. Állítólag a könyvvizsgáló angol kockázatkezelője csapott az asztalra, miután többszöri kérésükre sem bocsájtott a bank a rendelkezésükre a munkához nélkülözhetetlen iratokat.

Az efféle mutyik és mutyikísérletek egyébként forrásaink szerint inkább a magyar tulajdonú cégekre jellemzőek, a nemzetközi tőzsdéken jegyzett multiknál megnyugtatóbb az ügymenet. Ráadásul igazságtalan álszentség lenne a gyanús, meghekkelt szakvélemények világát leszűkíteni a könyvvizsgáló-sztártanácsadó-szférára abban az országban, ahol Tasnádi Péter keresztapáról orvosprofesszorok állították bíróság előtt, hogy ügyfelüknek agysorvadása van, alighanem ezért maffiáskodhatott.

„Természetes, hogy az ügyfél az első, de a hírnevünket nem kockáztatjuk” – ez a KPMG hivatalos reagálása, hozzáfűzve: szigorú feltételei vannak az ügyféllé válásnak is, az újakat átvilágítják.

Szerencsére a magyar állam megfelel a szigorú elvárásoknak. Ezzel együtt a KPMG-nél hangsúlyozzák, bár a magyar gazdaság erősen államorientált, a közpénzes megbízásaik nem érik el az árbevétel 10 százalékát.

 

 

Bruttó 2,5 milliárdos szerződési értékű 2015-2016-os közmegbízásával a Big4-cégek közül az első a KPMG. A lista annyiban csalóka, hogy a Közbeszerzési Értesítő esetlegesen adja csak meg többes győzelem esetén az egyes nyertesekre eső összeget, táblázatunkban így a teljes összeget feltüntettük – jelezve, ahol több nyertes van.

Ilyen eset egyébként nem sok volt a vizsgált másfél évben – ráadásul nem egyszer ugyanannak a cégcsoportnak a különböző vállalatai –, az viszont föltűnő, hogy milyen magas a nem kifejezetten a szűkebb „szakmába” (könyvvizsgálat) vágó témák aránya (lásd táblázatunkat).

A 2014-es árbevétel-toplistát – a Big4 magyar cégek könyvvizsgáló és tanácsadó vállalkozásait összevetve – az E&Y vezeti: a tanácsadó kft-hez 10,4 milliárd forint folyt be. A többiek sem panaszkodhatnak: árbevételben és általában az eredményben is bőven a milliárdos tartományban vannak a főbb Big4-cégek.

„Adózott jövedelmünk után osztalékot fizetünk tulajdonosunknak” – hárítja a KPMG a „külföldre viszi a pénzt” vádját. Hogy a tulajdonos történetesen ciprusi, arra a válasz az ilyen esetben szokásos „Ciprus az EU tagállama” mondás.

A többi magyar Big4 sem sok pénzt hagy a magyar leányokban, a négy vállalat főbb cégei által 2014-ben megszavazott osztalék 12 milliárd forintra rúgott.

Alternatív forgóajtó

A kutatások ugyan nem említik, de ettől még nagyon úgy fest, létezik egy alternatív forgóajtó is – olyan, ami nem a vállalati és az állami szféra közötti átjárást biztosítja, legalábbis nem direktben. Az érintett cégek társadalmi beágyazottságát segíti, s a hagyományos forgóajtó-jelenséghez hasonlóan acélozhatja akár a lobbierőt is a cégek meghatározó személyiségeinek a társadalmi életben vállalt egyéb szerepe.

A PWC jogi partnere, Réti László például 2010 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke.

Ismerős tettesek? Ügyek, pénzek és szereplők a Budapesti Ügyvédi Kamara körüli botrányban

Kubatov Gáborral és Kocsis Mátéval, a Fidesz erős embereivel erősíti az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatóságát a PWC volt ügyvezetője, Bienerth Gusztáv, aki nemrégiben bekerült a fővárosi önkormányzat és a MOB új, olimpiai pályázat-előszítő cégének igazgatóságába is.

Bienerth vezette akkoriban a PWC-t, amikor az első Orbán-kormány idején először rendelt az állam olimpiatanulmányt a cégtől.

250 millió forintos olimpia-előkészítő cég Schmitt Pállal

Eperjesi Zoltán a KPMG szenior menedzsere – a KPMG-partner Eperjesi Ferenc fia – korábban az ukrán-orosz hátterű gázkereskedő EMFESZ pénzügyi igazgatója volt, majd egy bizonyos Sphaera Energy nevű szingapúri cégnél tanácsadóskodott. A vállalkozást a HVG korábbi cikke a 2009-ben az EMFESZ-ben is érdekelt volt Dimitrij Firtas ukrán üzletember céghálójához kötötte.

A gazdasági hetilap sem mulasztotta el közölni, hogy a Sphaera Energy honlapjának domainjét Heim Péter, a kormánybeszállító Századvég elnökének magyar cége, a Sphaera Investments jegyeztette be. Az ifjabb Eperjesi 2011-2012-ben a fideszes vezetésű Óbuda vagyonkezelőjének a vezérigazgatójaként is tevékenykedett.

Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

  • acsipak

    Jó cikk, pár meglehetősen éles kontraszttal a cégektől hivatalosan nyilatkozó topmenedzserek állításai és a melléjük tehető tények között.

    Akit érdekel még a téma, annak ajánlani tudom még a Big Four angol Wikipedia szócikkét ( https://en.wikipedia.org/wiki/Big_Four_%28audit_firms%29 ), amiből kiderül pl. hogy a Big Four eredetileg Big Eight volt, és már az a nyolc is nagy cégek egyesüléseiből jött létre. Meg az is, hogy a túl kevés és túl nagy piaci szereplő problémát a világ fejlettebb felén már kezdik felismerni ezen a téren.

  • H A Z U D N I . B Ű N
    A
    Z
    U
    D
    N
    I
    .
    B
    Ű
    N

  • csigasügér

    Nem értem a szerzőt, mi köze van ehhez Tasnádinak? Háromszor már felmentették, a szakértőt pedig jogerősen másfél éve. Ezek szerint a szerző kém? mert őt is megvádolták államtitoksértéssel. Vagy beleszeretett?

  • Judit J-Cs

    Vélhetően a forgóajtó révén a big, azért tud big lenni, mert az állami szektorból – pm, nav, egyéb minisztérium, stb – érkező és elsősorban kapcsolati tőkével rendelkező vezetőknek a felvevő helye. Köztudott, hogy ezek a vezetők sok esetben a kijáró emberek, akik a kapcsolataik révén vállalnak fel ügyeket, és viszik sikerre kapcsolataik révén. Egy országban, ahol nagy a latencia a korrupcióra, ott nyilván ügyeket, nem elsősorban a szakmaiság oldalán, hanem a kapcsolatok, az ismertség, a benfentesség oldalán lehet megnyerni. A piacon torz verseny van, a négy nagy teljesen elnyomja a többit, és gyakorlatilag egymás között felosztják a piacot.
    Nyilván azzal a kamarával óriási baj van, amelyik nem lép fel az ellen, hogy a szakmát teljesen ellehetetlenítse néhány nagy szakértő cég, amely aránytalan és tisztességtelen versenyhelyzetet teremt, holott a munka szinvonaláról már megoszlanak a vélemények, hisz annyira specializálódnak a munkatársak, hogy egy-egy témát csak öten tudnak egyberakni, egy kis cég esetében pedig maga a tanácsadó kell, hogy mindezzel a tudással egymaga rendelkezzen. Ennek ellenére még sem tudják a harcot felvenni a nagyokkal, mert a kapcsolati háló fontosabb intéző elv.

  • András Horváth

    Teljesen egyetértek Judit J-Cs-vel, s csak annyival egészíteném ki, hogy ennek a kapcsolati tőkén alapuló diszkriminatív rendszernek mindenki – beleértve a sajtó nagy részét is – falaz. S ha ténylegesen működne nálunk a versenyfelügyelet, már régen leszedte volna a magas lóról a kiváltságos adótanácsadókat. Akik mindenhol ott vannak, mindenhová elér a kezük, s egyúttal zsíros kormányzati megbízatásokkal rendelkeznek. S ha valami kiborul, azonnal beállnak a rendszer védelmezői közé. Kéz kezet mos. S arról is nagy a hallgatás, hogy ezeknek a cégeknek mekkora szerepük van az offshore-ozásban, meg a magyarországi adóparadicsomi állapotokban.