büntetőeljárás

Hivatali vesztegetés gyanúja miatt a munkahelyén fogtak el egy NAV-os vezetőt

Bilincsben vitte el az ügyészség csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) óbudai, Huszti úti épületéből a szervezet egyik osztályvezetőjét – tudta meg az Átlátszó. Az illető tudomásunk szerint a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságán dolgozott.

A Központi Nyomozó Főügyészség érdeklődésünkre azt közölte, hogy vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt indult nyomozásban a KNYF ügyészei nyomozási cselekményeket hajtanak végre.

Az ügyészség részéről hozzátették az ilyenkor szokásos fordulatot is, hogy nyomozási érdekből nem tudnak ennél bővebb tájékoztatás adni, illetve, hogy később sajtóközlemény kibocsátásra kerül sor.

A büntetőeljárás alá került osztályvezető tudomásunk szerint korábban adónyomozóként, majd a Nemzeti Nyomozó Irodánál is dolgozott.

Fotó: MTI

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2