Egyéb

Az amerikai igazságügyi minisztérium nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Magyar Nemzet értesülését a körözött pénzmosóról

 

Az Átlátszó érdeklődésére az amerikai igazságügyi minisztérium (Department of Justice, DOJ) szóvivője, Nicole Havas Oxman nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a magyar hatóságok által „nagy összegű pénzmosás” gyanújával az Interpol körözési listáján is kerestetett F. Péter András az Egyesült Államokban tartózkodna, és hogy erről a magyar hatóságokat is értesítették volna. A szóvivő úgy fogalmazott, hogy a DOJ nem kívánja kommentálni ezt az értesülést.

Előzmények

Csalással és pénzmosással vádolt bűnszervezet magyar tagjainak kiadatását kéri az Egyesült Államok

A Magyar Nemzet hétfői cikke szerint 1300 milliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott ki illegális csatornákon keresztül Magyarországról arab és ázsiai számlákra, és ez a pénz az uniós beruházások után visszaosztott jutalék lehetett. Az ügyben kulcsfigura lehet egy magyar állampolgár, aki a Magyar Nemzet értesülése szerint az Egyesült Államokban tartózkodik, és egy állami tanúvédelmi program védelmét élvezi.

Bár a Magyar Nemzet nem nevezte meg, az Index az Interpol körözési listája alapján F. Péter Andrásként azonosította a kérdéses személyt, aki ellen 2016 februárja óta nemzetközi elfogatóparancs van kiadva.

Az Átlátszó érdeklődésére az amerikai igazságügyi minisztérium (Department of Justice, DOJ) szóvivője, Nicole Havas Oxman nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a magyar hatóságok által „nagy összegű pénzmosás” gyanújával az Interpol körözési listáján is kerestetett F. Péter András az Egyesült Államokban tartózkodna, és hogy erről a magyar hatóságokat is értesítették volna.

A szóvivő az Átlátszó megkeresésére úgy fogalmazott, hogy a DOJ nem kívánja kommentálni ezt az értesülésünket.

F. Péter Andrásról tavalyi cikkünkben azt írtuk, hogy köze lehet egy olyan, 2010-13 között az Egyesült Államokban elkövetett, szövevényes csalási és pénzmosási ügyhöz, amelyet az amerikai hatóságok már felgöngyölítettek. Az amerikai vádiratban hat magyar állampolgár neve is szerepel, akiknek a kiadatását kérték az amerikai hatóságok Magyarországtól. Egyikük a vallomásában a banda egyik irányítójaként nevezte meg F. Péter Andrást.

F. Péter András céges kapcsolatrendszerét feltérképezve az Átlátszó tavaly azt találta, hogy csaknem kéttucat vállalkozásban vállalt szerepet és/vagy szerzett tulajdont a kétezres évektől fogva Magyarországon, jelenleg azonban csak pilisszántói családi vendéglátós cégük üzletrésze van a nevén.

A vállalkozások, amelyeket valaha vezetett, papíron nem értek el átütő gazdasági sikereket, több szűnt meg például kényszertörléssel, felszámolással. Kedvenc üzletfeleinek egy budapesti lakcímű izraeli testvérpár, Levi és Shabo Tom tűnnek, ők a cégek zömében szintén megfordultak F.-fel egy időben.

Azt is megírtuk, hogy F. Péter András egyik volt cége később Prőhle Gergely volt külügyi államtitkár és exnagykövet nevére került. Prőhle akkor azt nyilatkozta az Átlátszónak, hogy ügyvédje vagy könyvelője, már nem emlékezik pontosan, melyikük, ajánlotta neki az eladó céget, amikor számlaképes vállalkozásra volt szüksége a munkájához. A korábbi tulajdonosokat nem ismeri.

A körözés alatt álló F. a jelek szerint különös fantáziát látott a nemesfém és ékszerbizniszben, és nem csak Magyarországon: egy időben Romániában is futtatott üzletet ebben az ágazatban.

Kényszertörléssel múlt ki például tavaly a Diamond On Call Kft., amelynek utolsó tulajdonosa egy főállású fantom volt – a cégvezetéstől eltiltott dunakeszi férfi kezén vállalkozások tucatjainak veszett nyoma. F. és üzlettársai 2008-ig voltak érdekeltek az „egyéb termék ügynöki nagykereskedelme” fő tevékenységre létrejött kft-ben.

F. Péter András üzlettársai közül érdemes még megemlíteni az izraeli Haifában és Budapesten is lakcímmel rendelkező Itamar Segalt. Róla az a hír járja szakmai körökben, hogy egy jó nevű izraeli ékszerészdinasztia fekete báránya, akinek a vámhatósággal is meggyűlt a baja egy időben.

Itamar Segalt, csakúgy, mint F.-et, a volt Szovjetunió, elsősorban Grúzia területéről Izraelbe vándorolt zsidó körökhöz kötik forrásaink. Ez a mondás részben visszaköszön a magyar cégjegyzékben. Az óra- és ékszer kiskereskedő T-Gold Kft. – amelyben F. Péter András 2009-ben volt érdekelt – számos tagja és vezetője származik az egykori Szovjetunió területéről, Zaza Tzikashvili és Hagai Michaeli például grúz kötődésű izraeliek.

A T-Gold egyébként 2013-ig működött, majd hivatalból törölte a cégbíróság, az ekkori román tulajdonos-ügyvezető ugyanis nem bizonyult elérhetőnek.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42