Egyéb

Nem ült leukémiás kislány a szmogriadó miatt megbírságolt autóban

 

Egyedül volt az autóban és elfogadta a kiszabott bírságot az a középkorú férfi, akivel kapcsolatban napok óta semmi másról nem szólnak a hírek, minthogy leukémiás lányát vitte kezelésre régi autójával a szmogriadóban, ám a szívtelen rendőrt ez nem hatotta meg. Minderről az egyenruhás egyik hozzátartozója írt az Átlátszónak, pontosan felidézve a történteket. Olvasónk azt sérelmezi, hogy a budapesti főkapitány nem védte meg a saját emberét.

 

Hirdetés

800x600_Januar2

 

Megbírságolta a rendőr a fővárosba kemoterápiára vitt négy éves kislány apját január 23-án. A rendőr hozzátartozója azt sérelmezi, hogy a történet először úgy jött le, hogy az egész család ott volt az autóban gyerekestül. Majd a sztori két nap múlva annyit változott, hogy az úriember a kezelésen ott hagyta a gyermekét, illetve a feleségét és onnan volt úton hazafelé. Később még tovább finomodott a történet, mégpedig azzal, hogy a beteg gyerek nélkül tartott hazafelé, amikor a rendőr intézkedett.

A történetet nem a megbírságolt férfi, hanem feleségének a barátnője írta meg a lapoknak úgy, hogy ott sem volt a helyszínen. „A rokonom 26 éve teljesít szolgálatot a rendőrség hivatásos állományában közterületi feladatokat ellátva, a magyaron kívül két idegen nyelven beszél. Az ügyhöz pedig hozzátartozik, hogy van egy öt éves lánya és egy kilenc éves fia, tehát valószínűleg megesett volna a szíve a családapán.”

A rendőr rokona felidézte az ügyet az elejétől kezdve. „Budapest főpolgármestere a város légszennyezettség miatt szmogriadót rendelt el. Ez idején a 0-ás 01-es, 02-es, 03-as és 04-es besorolású járművek nem közlekedhetnek. A kiszúrt jármű egy huszonéves Opel Astra volt.”

Azzal folytatta, hogy tudomása szerint az autóst a Bocskai úton, január 23-án este 7 óra után szúrta ki az egyenruhás. „Egyedül volt az autójában, a kislány sehol. Semmi rendkívüli nem volt a szituációban, a hozzátartozóm elmondta, hogy szmogriadó van, illetve, hogy a járművével nem közlekedhet. Tudomásul vette, ahogyan a kiszabott 15 ezer forintos bírságot is. A rendőr tájékoztatta arról is, hogy nem köteles elfogadni a büntetést, és ha így tesz, akkor szabálysértési feljelentést tesz. Az illető nem kardoskodott, aláírta a csekket, vagyis ezzel elfogadta a szabálysértésért járó büntetést.”

Az apa nem hivatkozott leukémiás gyerekre, kórházi kezelésre és nem mutatott orvosi papírokat sem. Csak elfogadta a bírságot.

„Azt sérelmezem ebben az egészben, hogy a budapesti rendőrfőkapitány gyakorlatilag meglovagolta a sztorit, és Robin Hood szerepében tetszeleg, mint valami celeb. Lenyilatkozta, hogy képzeletbeli tockost nyom le a kollégáknak. Neki felelős rendőri vezetőként azt kellett volna nyilatkoznia, hogy a történtek kivizsgálása az érintettek meghallgatásával folyamatban van.”

Az intézkedő rendőr rokona elvárhatónak tartja egy rendőri vezetőtől, hogy kiálljon az állománya mellett, elsősorban az embereit képviselje. És ha hibáztak, akkor nyugodtan szankcionáljon. „Egyébként Bucsek Gábor a jogerősen kiszabott bírságot mi alapján fogja visszavonni vagy kifizetni? Ráadásul azt semmilyen fórumon nem vonták kétségbe, hogy jogszerű volt a büntetés, csak mindenki úgy gondolta, hogy a rendőr egy mekkora paraszt. Ezek mennek egy hete az interneten. És kilencven százalékban az egyenruhást érintően negatív kommentekkel.”

Bucsek Gábor fővárosi rendőrfőkapitány a megbírságolttal felvette a kapcsolatot, ugyanakkor a rendőrrel nem. „Ez milyen eljárás? Nem kérdezte meg, nem rendelte be magához. Pedig azt, hogy ki intézkedett, gyorsan kiderítették. Hozzáteszem a rendőr neje pánikbeteg, nagyjából egy éve van jobban, de a történtek miatt újra előjöttek a rohamai. Az egyik éjszaka épp hogy mentőt nem kellett hozzá hívni, olyan szinten kikészült ettől. Közben a családnak még a két zokogó gyereket kellett terelgetnie.”

A hozzátartozó hangsúlyozta, hogy a rendőr tisztában van azzal, hogy most mindenki pálcát tör felette, pedig neki is járna az ártatlanság vélelme. „A rokonomra vonatkozóan Bucsek Gábor még negatív nyilatkozatokat is tett. Olyasmiket említve benne, mint hogy napok óta vívódik az ügy miatt és nem ezt várja el a munkatársaitól.”

A rendőr egyébként onnan tudta meg, hogy ő szerepel a hírekben, hogy szóltak neki. „Neki erről fogalma sem volt, mert nem akadt problémás intézkedése. Furcsa még az is az ügyben, hogy az ember eddig sehol nem jelentkezett, pedig állítólag sérelem érte. A főkapitány pedig úgy mond ítéletet a beosztottja felett, hogy nem vette fel vele a kapcsolatot és nem érdekelte az ő álláspontja. Ellenben a megbírságolt férfival hétfőn – mint a hírekben szerepel – találkozni fog. Csakhogy tudomásom szerint a rendőr ezen a beszélgetésen sem lesz ott.”

Csikász Brigitta

Frissítés (2017. január 30.) A történetet elsőként robbantó 444-en megjelent „Kemoterápiás kezelésre hozták Budapestre a négyéves kislányt, a rendőrök megbüntették az autót a szmogriadó miatt” című cikkben még a valóságnak megfelelően szerepelt hogy a rendőrök akkor intették le az autót, amikor az apa hazafelé tartott vele, a család nélkül. De a sztori a későbbiekben különböző verziókban terjedt el a médiában és az interneten. Szily Lászlótól elnézést kérünk, nem akartunk megbántani Laci!

 

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42