Számos cikkben foglalkoztunk már a Városliget-projekttel, amelynek egyik emblematikus pontja volt július elején, hogy a Liget Budapest biztonsági őrei egyenruhások közreműködésével kirakták a több mint száz napja az Olof Palme sétányon lévő Hungexpo telep, a volt Kertem területén demonstráló ligetvédőket. Tudósítottunk a másnapi tüntetésről, amely békésen indult, ám kisebb botránnyal végződött, mert dulakodás tört ki a kormányzati kopaszok és a demonstrálók között:
Szerda este tüntetés volt a Városliget védelmében, miután napközben a Rendőrség és a Liget Budapest biztonsági őrei kiürítették a Ligetvédők táborát. A békésen induló tüntetésen kisebb dulakodások is történtek, a kormányzati kopaszok megint hamar elvesztették türelmüket. Több embert meg akartak ütni, egy békés tiltakozót arcon vertek. A Rendőrség több embert, köztük egy vak férfit emelt ki a tömegből.
A történet most, november elején a Közbeszerzési Értesítőben folytatódik, az ott közzétett tájékoztatás szerint ugyanis a Városliget Zrt. a tüntetőkre hivatkozva megemelte a volt Hungexpo bontási munkáinak első ütemére kötött szerződés keretösszegét, így a feladattal megbízott Bont-Tör Zrt. az eredeti 130 millió forint helyett 190 millió forintot számlázhat a munkálatokért.
A hivatalos indoklás szó szerint:
„Felek rögzítik, hogy a szerződéskötés időpontjában kellő gondossággal előre nem látható eseményt – nevezetesen nagy tömegű csoport (tüntetők) 2016. március 17. napján kezdődött és azóta folyamatosan fennálló jogellenes magatartása a bontási területen – a Felek az Alapszerződés 17.1.1 pontjában meghatározott „Vis Maior” eseménynek minősítették.
A „Vis Maior” esemény miatt a Szerződés tárgyát képező bontási munkák teljesítéséhez szükséges megerősített őrzés-védelmi és organizációs feladatok ellátásához kapcsolódó pótmunkák fedezetének biztosítására keretösszeget állapítottak meg az Alapszerződés 2016. július 25. napján aláírt 2. sz. módosításában.
Felek megállapítják, hogy a 2016. július 25. napján kelt szerződésmódosításra okot adó körülmények továbbra is fennállnak, ami a bontási munkák teljesítéséhez szükséges feladatok ellátásához kapcsolódó további pótmunkák (vagyonvédelem, organizáció, stb.) elvégzését teszi szükségessé.”
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!