Egyéb

eVoks: A többség nem korlátozná az idősek autóvezetését

Több, mint négyszáz állampolgár vett részt az evoks első szavazásán, amely arról szólt, hogy korlátozzák-e a 75 éven felüliek autóvezetését. A résztvevők 63%-a nem akarja a korlátozást, 29%-a szeretne valamilyen akadályokat az idősek autóvezetése elé állítani, míg 8%-uk a tartózkodást választotta. Száznál is többen érveltek a vitában. Érdekes módon az érvek között jóval nagyobb nagyobb arányban voltak a felvetést elutasítók, mint a szavazáson résztvevők között. Az elhangzott érvek közül válogatunk.

A legtöbb támogatót, szám szerint ötvenötöt, maga mögött tudó érvet Árpád Magosányi fogalmazta meg:

„Ez annak a tipikus példája, amikor van egy jó szabály, aminek a végrehajtásával van probléma, és ahelyett hogy a végrehajtást próbálnánk rendbe tenni, hozunk egy másik szabályt. Azért vannak az orvosi vizsgálatok, hogy kiszűrjék az autóvezetésre alkalmatlanokat. Ennyi erővel a péntek éjszakai vagy a vasárnapi autóvezetést is betilthatnánk. Az rendben lenne, hogy a veszélyeztetettebb csoportoknál legyen gyakoribb az orvosi ellenőrzés, és az orvos tartozzon felelősséggel az általa kiadott szakvélemény miatt.”

Az érvelésében azt az elemet, hogy az engedélyeket kiadó orvosok is felelősségre vonhatóak legyenek az általuk kiadott engedélyek miatt, többen is osztották. Például Anga László a mindennapi korrupciót látja a probléma alapvető okának:

„Szerintem is inkább az orvosi ellenőrzés nyomon követése, az orvosok felelősségvállalása a probléma. Nem újabb törvény kell, hanem visszakövetni azt, hogy melyik orvos adott ki engedélyt annak az embernek, aki a balestet figyelmetlenségből, lassú reakcióidőből okozta. Talán akkor lehetne csökkenteni azt, hogy adok egy üveg whiskey-t az orvosomnak meg 10e Ft-ot, hogy aztán mindent megcsináljon nekem egy éven keresztül. Én azt érzem, hogy ez a kérdés is a korrupció mikro szintű érvényesülésének a kérdéséhez tartozik. Ha már döntést hozunk, akkor ássunk le a probléma gyökeréig”

Gyurkócza Csaba is Magosányira hivatkozik. A Tacitusnak tulajdonított mondás („Korrupt államban sok törvényt hoznak”) mentén egészíti ki az érvelést:

„Magosányi Árpád tökéletesen megfogalmazta. A túlszabályozás csak a korrupciót növeli. Ha ismertté válnak rizikó-csoportok – ott megfelelő orvosi (és egyéb) kontroll kell. A kontrollt előíró törvényt (ami jelenleg is létezik) be kell tartani/tartatni. A törvényszegőket cselekményük súlyának megfelelően büntetni”

Kéri Eszter és Dr. Siklósi Zoltán is azt gondolja, hogy bármilyen demográfiai alapon történő megkülönböztetés diszkriminatív, és egyedi eseteket lehet csupán vizsgálni. Nagy Katalin ezt annyival egészíti ki, hogy:

„inkább szigorúbb alkalmassági vizsgára lenne szükség, hogy így ki lehessen szűrni az összes (nem csak idős) autóvezetésre alkalmatlan egyént.”

Többen hivatkoztak arra, hogy egy korlátozás kiszolgáltatottabbá tenné az időseket. A mozgás szabadsága melletti érvet hozza fel Vitrai Barbara is:

„Sok idős ember számára a vezetés jelenti az egyetlen biztosítékát a szabad mozgásnak, ezáltal az önálló életnek.”

Pelikán József az önbelátásra teszi a hangsúlyt, véleménye szerint az állampolgárok képesek felelős döntéseket hozni, ezért nem nézheti őket kiskorúnak az állam.

„Megfelelő tájékoztatással kellene az embereket megtanítani arra, hogy bizonyos esetekben akár önkorlátozással, önként mondjanak le bizonyos jogosultságaikról. A hatalom tekintse felnőtteknek a szavazópolgárokat!”

Tovább az eVoksra

Fotó: innen

Ezekről is szavazhatsz az eVokson

Legyen-e Korrupcióellenes Ügyészség Magyarországon?

Házasodhassanak és fogadhassanak-e örökbe a meleg párok Magyarországon?

Állami feladat-e a magyar futball infrastrukturális alapjainak javítása?

Tartsanak-e zárva a boltok vasárnap?

Rendezzen-e olimpiát Budapest?

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42