Egyéb

Andy Vajna kedvenc cége forgalmazhatja az állami pénzből készült filmeket

Az InterCom mutatja be a Mancsot és a Swinget is, vagyis a pénzekről döntő kormánybiztos kedvenc cégéhez kerülnek a forgalmazási jogok, mialatt a magyar állam száz százalékos tulajdonában van forgalmazó vállalkozás: a Mokép.

andy 01.jpg

Az Origo  repítette világgá a hírt, miszerint a filmiparért felelős kormánybiztos, korábbi amerikai filmproducer (producerként amerikai filmben utoljára hét éve, az Elemi ösztön második részében kapott kreditet) és szerencsejáték-mogul Andy Vajna frissen oltár elé vezetett felesége is kapott egy szerepet egy olyan magyar filmalkotásban, melyet jelentős összeggel, 230 millió forinttal támogatott a magyar állam. A hír azért vert nagy hullámokat (rövid idő alatt az egyik legtöbb kommentet kapta a portálon), mivel Vajna a legfőbb filmes pénzosztó, nem csak kormánybiztosként, hanem a filmszakmai döntőbizottság tagjaként is.

Az atlatszo.hu ugyanakkor megtudta, hogy a Vajna által irányított filmtámogatási rendszer nemcsak a feleségét színészként alkalmazó produkcióval volt ilyen bőkezű, jelentős állami támogatást kapott két olyan film producere is, akik filmjeit a kormánybiztoshoz ezer szálon kötődő InterCom Zrt. fogja bemutatni közeljövőben a mozikban. A kormánybiztos hivatalba lépése óta ugyan még nem készült el olyan új magyar film, amely teljes egészében a Vajna által felállított új finanszírozási rendszer istállójából került volna ki, ám támogatást már jó pár filmnek kiosztottak. A két legígéretesebb, várhatóan legtöbb nézőt vonzó projekt egyike a nemzetközileg is ismert magyar mentőkutya, Mancs történetét meséli el, míg a másik a Made in Hungária meglepő 2009-es sikerét (300 ezer néző) meglovagoló zenés film, a „Swing”. A „Mancs” 250 millió forintos, míg a „Swing” 300 millió forintos gyártási támogatást kapott a Vajna által irányított Magyar Nemzeti Filmalaptól.

A birtokunkba jutott információk szerint mindkét film forgalmazására, mozikban történő bemutatására szándéknyilatkozatot írt alá a Vajnához ezer szállal kötődő (a jelenleg – mint korábban is – egy, a Curaçao-ban, a Holland Antillákra bejegyezett offshore cég tulajdonolta) InterCom Zrt. Magyarán a pénzekről döntő kormánybiztos kedvenc cégéhez kerülnek a forgalmazási jogok, mialatt a magyar állam száz százalékos tulajdonában van forgalmazó vállalkozás: a Mokép. Korábban Vajna is úgy látta, az állami cégnek kell forgalmaznia az állami pénzből készülő filmeket.

Megkerestünk több magyarországi forgalmazót, hogy nekik is felajánlották-e a filmek forgalmazásának lehetőségét, azaz kialakult-e valamilyen verseny a két legnagyobb forgalmazási bevétellel kecsegtető film kapcsán, ám az általunk megkérdezett (és kivétel nélkül névtelenséget kérő) forgalmazócégek mindegyike azt állítja, hogy meg sem keresték őket, „automatikusan” (versenyhelyzet kialakulása nélkül) az InterComhoz került ezen filmek forgalmazása.

Kommentár nélkül: Magyarország Alaptörvénye 39. cikk (1) A központi költségvetésből csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás, vagy teljesíthető szerződés alapján kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése, valamint a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható.

Andy Vajna kedvenc cége egymilliárd forintot tüntetett el adómentesen

 A filmipari kormánybiztos a parlamenti meghallgatásán és egy Népszabadság-interjúban  is nemes egyszerűséggel a legjobb magyarországi filmforgalmazónak minősítette a saját maga által alapított vállalkozást, amelynek vezetéséről saját állítása szerint a kormánybiztosi kinevezése előtt lemondott. Ennek ellenére olyan nagyra értékeli az Intercom tevékenységét, hogy ezzel az átláthatatlan tulajdonosi hátterű, offshore céggel forgalmaztatná a szakmában gúnyosan “Vajna Studios” néven emlegetett Filmalap által állami pénzből – értsd: az adóforintjainkból – finanszírozott magyar filmeket. Tovább a teljes cikkre.

 

Belvédère Tivadar

Fotó: innen

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2