Győr

A Készenléti Rendőrséghez került Borkai Zsolt visszatartott vagyonnyilatkozatának ügye

Feljelentés-kiegészítést rendelt el a rendőrség, miután büntetőeljárást kezdeményezett egy adatigénylő a volt győri polgármester vagyonnyilatkozati ügyében. A Kúria ugyanis helybenhagyta a korábbi ítéleteket, ám Győr önkormányzata ennek ellenére nem adja ki neki emailben a szexvideó-botrányba belebukott politikus 2018-as vagyonnyilatkozatát.

2019 végén számoltunk be arról, hogy Borkai Zsolt jogerősen elbukta a 2018-as vagyonnyilatkozatáért indított pert. A legfelsőbb bírói fórum, a Kúria 2021-ben felülvizsgálati eljárásban vizsgálta meg az ítélőtábla ítéletét, és azt maradéktalanul helybenhagyta.

A pereskedés központi kérdése az volt, hogy az önkormányzatnak elektronikus másolatban jelen esetben emailben kötelessége-e kiadni egy önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester) vagyonnyilatkozatát.

Borkai Zsolt jogerősen elbukta a vagyonnyilatkozatáért indított pert

A bíróságoknak példátlan megoldást kellett alkalmazniuk a nemrég lemondott győri polgármester vagyoni adatainak kiperlésekor: zárolták Borkai Zsolt vagyonnyilatkozatát, nehogy annak adatai eltűnjenek a nyilvánosság elől. A leadást követő év januárjának végén az önkormányzati vagyonnyilatkozatok visszajárnak a politikusnak – ha elhúzódik a per, ugrik a nyilatkozat is. Márpedig a város időhúzásra játszott a jelek szerint.

Az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályok ugyanis eltérnek az országgyűlési képviselőkétől. Noha közérdekből nyilvános adatnak minősül a helyi képviselő vagyoni helyzete is, a nyilatkozatot nem kell automatikusan nyilvánosságra hozni, mint a parlamenti képviselők esetében.

Különleges szabály az is, hogy a legújabb vagyonnyilatkozat leadásakor az előzőt az önkormányzati képviselő visszakapja, abból egyetlenegy példány sem marad az illetékes képviselőtestületi bizottság páncélszekrényében.

Győr nem akarja e-mailben elküldeni

Bár a bírósági és kúriai döntés értelmében ki kéne adnia e-mailben, a győri önkormányzat lényegében az önkormányzati törvényre és a saját működési szabályzatára hivatkozva mindössze betekintést akar engedélyezni Borkai vagyonnyilatkozatába.

Praktikusan ez azt jelenti, hogy az adatigénylő felhívja az önkormányzat illetékesét, megbeszélnek egy időpontot, majd az adatigénylő elmegy Győrbe, és az önkormányzat illetékesének felügyelete mellett betekinthet a vagyonnyilatkozatba. Ha az adatigénylő az ország másik csücskében, vagy például Új-Zélandon él, vélhetően nincs sok kedve elindulni Győrbe, hogy felkeresse a Városház tér 1. szám alatti épületet, és ott megnézhesse Borkai Zsolt vagyonnyilatkozatát.

Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen közérdekű adattal való visszaélés miatt, mert a győri önkormányzat a Kúria döntése ellenére sem adja ki neki e-mailben Borkai Zsolt 2018-as évről leadott vagyonnyilatkozatát.

A pert megindító adatigénylő arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alaptörvény átláthatósági rendelkezése (VI. cikk 3. bekezdés) és az információszabadságról szóló törvény alapján, ha valaki emailben kéri a közérdekből nyilvános adatot, például a vagyonnyilatkozatot, akkor azt e-mailben kell megküldeni neki.

A győri önkormányzat érvelése azért is meglepő és ellentmondásos, mert a bíróságok ítélkezési és az adatvédelmi hatóság jogértelmezési gyakorlata sok éve egységes és töretlen.

Egy 2012-ben befejeződött perben a Kúria kimondta, hogy e-mailben ki kell adni a vagyonnyilatkozatot. Akkor az érdi polgármesteri hivatalt perelték a fideszes T. Mészáros András vagyonnyilatkozatáért. 2018-ban az érdi polgármesteri hivatal zokszó nélkül e-mailben kiadta az ország egyik leggazdagabb polgármesterének vagyonnyilatkozatát.

Azóta más városvezetők, például a kecskeméti polgármester vagyonnyilatkozata miatt is hasonló eredménnyel zárult perek zajlottak. Az Átlátszó ebben a cikkben tesztelte a megyei jogú városok vagyonnyilatkozat-kiadási gyakorlatát.

A Készenléti Rendőrséghez került az ügy

A Kúria Borkai ügyében 2021 februárjában meghozott felülvizsgálati ítéletével helybenhagyta az ítélőtábla határozatát. Így érvényben maradt az önkormányzat jogerős kötelezése a vagyonnyilatkozat kiadására. Ám ennek a győri önkormányzat nem tett eleget.

Értesüléseink szerint az adatigénylő ezután tett feljelentést a győri rendőrségen, ahol elfogultság miatt kizárási okot jelentettek be. Ezért került a feljelentés az Országos Rendőr-főkapitányságra.

A rendőrség kommunikációs szolgálata az alábbi tájékoztatást küldte az Átlátszónak:

„A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2021. június 28-án feljelentés-kiegészítést rendelt el közérdekű adattal visszaélés vétség bűncselekmény gyanúja miatt, és kizárási indítványt terjesztett elő. Az Országos Rendőr-főkapitányság az eljárás lefolytatására a Készenléti Rendőrséget jelölte ki”.

A feljelentésben szereplő közérdekű adattal visszaélés bűncselekményét alapesetben a törvény két évi szabadságvesztéssel bünteti. A bűncselekménynek van egy sajátos elkövetési alakzata: az követi el ezt a vétséget, akit a bíróság jogerősen a közérdekű adat közlésére kötelezett, és tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget. Ez a rendelkezés szinte egy az egyben alkalmazható Borkai vagyonnyilatkozati ügyére.

Kérdeztük Lipovits Szilárd jegyzőt és a város polgármesterét, Dézsi Csabát, hogy miért nem tesznek eleget a bírósági döntésnek. A Borkait a Fidesz színeiben a polgármesteri székben követő Dézsit arról is meg akartuk szólaltatni, hogy az egységes bírói gyakorlat ismeretében teljesen hiábavalónak bizonyult pereskedés miatt eddig mennyi közpénzt fecséreltek el. A megadott időpontig egyikük sem válaszolt.

Az MTVA ellen már volt ilyen

A feljelentés kiegészítése egy ilyen ügyben majdnem példa nélküli. Az Átlátszó által megkeresett információszabadság-szakemberek nem emlékeznek olyan esetre, hogy valaha is büntetőeljárás indult volna közérdekű adat visszatartása miatt. Hasonló tartalommal nyilatkozott az Átlátszónak Majtényi László adatvédelmi biztos is. A Bírósági Határozatok Gyűjteményében a Btk. 220. §-ra rákeresve nulla találatot kapunk.

A feljelentés kiegészítése ugyanakkor még nem jelenti az eljárás elindulását. Azonban ha nem adják ki a vagyonnyilatkozatot, akkor minden bizonnyal elkerülhetetlenné válik a nyomozás elrendelése.

Az Átlátszónak már volt egy ilyen ügye: 2013-ban feljelentettük adateltitkolásért a közmédiát, mert a jogerős bírósági ítélet ellenére sem küldte meg az általunk kért közérdekű adatokat. Feljelentésünk nyomán a rendőrség büntetőeljárást indított, és végül ügyészi megrovást kapott az MTVA volt sajtófőnöke.

Ügyészi megrovást kapott az MTVA volt sajtófőnöke közadatok eltitkolásáért

Két és fél évbe telt, de jobb sztorit írt az élet és a magyar büntető igazságszolgáltatás a Marslakók-ügyből, mint amilyen maga a sorozat volt. Lefoglalás az MTVA Kunigunda utcai székházában, elfogatóparancs az adateltitkoló céges politikát végrehajtó munkavállaló ellen, és egy rejtélyes, aláíratlan munkaköri leírás.

A volt győri polgármester vagyonnyilatkozati ügyének ironikus mellékszála, hogy az Átlátszó megszerezte Borkai vagyonnyilatkozatát  igaz, a 2017-ről szólót, nem a per és a büntetőfeljelentés tárgyát képező 2018-ast. Erről itt olvashat további részleteket sok más polgármesteri vagyonnyilatkozat mellett.

A vagyonnyilatkozatot maga Borkai Zsolt küldte el 2018 decemberében az Átlátszó munkatársának egyebek mellett a következő sorok kíséretében: Tekintettel arra, hogy Önnek sürgőssé vált a vagyonnyilatkozatom cikke elkészítéséhez, mellékelve megküldöm azt, egyben kérem, hogy jövőben az arra illetékestől kérje azt, amennyiben szüksége van rá”.

Kis Zoltán

Címlapkép: Borkai Zsolt, Győr újraválasztott polgármestere a győri városházán tartott sajtótájékoztatóján 2019. október 15-én. A Fidesz helyi szervezetének elnöke bejelentette, hogy kilép a pártból. (fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42