vidéki lapszemle

Többségi tulajdonos lesz az állam a debreceni repülőtéren, Makón nem épül a csarnok

Debreciner.hu: Többségi tulajdonos lesz az állam a debreceni repülőtéren

Határozatot hozott a kormány a Debrecen International Airport Kft. 51 százalékos tulajdoni részének megvásárlásról – számolt be a hírről a portál. A Debrecen International Airport Kft. masszívan veszteséges, és a kormány éppen a napokban döntött arról, hogy kétszer 365 millió forinttal támogatja a Debreceni Nemzetközi Repülőteret koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében. Akkor még – nyilvánosan – nem volt szó a működtető cég többségi tulajdonának megszerzéséről.

Atádhír.hu: Petíciót indítottak a pékség újranyitásáért

Aláírást is gyűjtöttek a nagyatádiak annak a pékségnek az érdekében, amit azután büntettek meg, hogy egy 65 évnél fiatalabb vásárlót szolgáltak ki az idősek védősávjában. A rendőrök a pékséget azonnali hatállyal két hónapra bezáratták, emellett félmillió forintos bírságot is kiszabtak az üzletre. A nagyatádiak közül sokan felháborodtak a történteken, többen aránytalan túlzásnak tartották az intézkedést, ezért indítottak petíciót – írta meg a portál. A pékség végül 9 nap után újra kinyithatott.

SzabadPécs: Volvo-gate: Péterffyék visszaszereznék a korrupciós százmilliókat

Több mint 600 millió forintot követel vissza a pécsi önkormányzat a Volvo-gate néven elhíresült 2015-ös hollandiai használt buszok beszerzése miatt – értesült a hírről a Szabad Pécs. A buszbeszerzési program az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb pécsi korrupciós ügye lehet, és nem kizárt, hogy többek között ez vezetett a Fidesz bukásához Pécsett. Az ügy már a bírósági szakaszban van.

 

Balatontipp.hu: Balatonfüred – Nádkivágás a néhai Hotel Uni telke mellett

Egy Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cég nádas kivágására, gyökérig menő kiszedésére készül Balatonfüred nyugati partszakaszának egyik legfrekventáltabb részén – írta meg a portál a hét elején. Később azonban frissítették a cikket, miutána társaság közölte, a kérelmet – amely szerintük nádtelepítésre vonatkozott – teljes terjedelmében visszavonták. A kormányhivatal dokumentumában mindenesetre a nádkivágás szó szerepel.

Makói Csípős: Daruval építik a földeáki tornacsarnokot – Makón egy zöld mező van a helyén

Még 2017-ben döntöttek arról, hogy Makón, az Újváros városrészben csarnok épül. Az építkezés nem indult el időben, a jogszabályok változtak, a projekt pedig a Beruházási Ügynökséghez került. Ők azonban az építkezés közbeszerzési kiírását 2020. február 25-én visszavonták azzal a tájékoztatással, hogy a kiviteli tervek módosítása szükséges. Ez azért érdekes magyarázat, mert ilyen sportcsarnokból több is épül országban, ugyanezekkel a tervekkel. Az elbontott épület és a pálya helyén két és fél éve egy üres terület található – mutat rá a portál.

 

Nyitókép: Debrecen International Airport Facebook oldala

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2