hártraarc

Most már nem akarja Szada a szafarit, a község képviselő-testületének elege lett a cirkuszból 

Nem csitulnak a kedélyek az augusztusban elpusztult elefántok ügyében, amelyekről a napokban az is kiderült, hogy agyaraikat vélhetően lefűrészelték, mielőtt elhantolták őket. Most úgy tűnik, Szada is megelégelte a helyzetet: a testület visszavonulót fújt szafari ügyben. Richter azonban nem adja fel.

Támogatási kampány

Nem örülnek a kistelepülés lakói, hogy kizárólag az elefántokkal kerülnek a hírekbe, mindenki azt találgatja, hol vannak elásva az állatok, és mi lesz a cirkusszal. Úgy tűnik, hogy ha a képviselő-testületen és a polgármesteren múlik, akkor leginkább semmi.

A szadai események 2020 tavaszára nyúlnak vissza. A Magyar Nemzeti Cirkusz, mely klasszikus utazó cirkuszként működik, sok éven át télire Szadára vonult vissza, hogy ott bekkeljék ki a hideg hónapokat. A cirkusz 2020-ban úgy döntött, nem indul turnéra, inkább menazséria engedélyt kér a hatóságoktól, és bemutatja az állatait a látogatóknak. Így jött létre Magyarország első autós szafarija, ahol autóból tekintették meg a látogatók az elefántokat, zebrákat, zsiráfokat és a többi állatot.

A közelben lakók számára nehézséget jelentett, hogy nem csak az állatokat kellett elviselniük, de megnőtt az autósforgalom, és a mini vidámpark sem tett jót a kényszerű szomszédságnak. A Richter családhoz csatlakozott a Caselly család is öt elefántjával. Közülük pusztult el kettő, ismeretlen körülmények közt, augusztusban. Erről ebben a cikkben írtunk:

Titokban földelték el a gyanús körülmények között kimúlt ormányosokat a sóher cirkuszosok Szadán

Kövess minket vagy lépj velünk kapcsolatba itt! Két cirkuszi elefánt, Mambo és Betty ismeretlen okból hirtelen elpusztult a szadai „Szafari Parkban” . A lapunk birtokába jutott állatorvosi igazolás: egy dátum nélküli papír szerint az állatok hirtelen, előzetes tünetek nélkül múltak ki, azokat „kegyeleti okokból” nem boncolták fel, hanem ismeretlen helyen elásták.

Az eset nagy hullámokat vetett. Értesülésünk szerint ugyanis egy informálist tárgyalás előtt néhány órával Pintér Lajos, Szada polgármestere úgy döntött, hogy nem támogatja se cirkuszi menazséria, sem állatkert formájában a Safari működését, pedig, mint ahogy az a határozatban olvasható: “tudomással bírva arról, hogy az állatkert létesítését természetvédelmi hatáskörben eljáró megyei kormányhivatal engedélyezi, úgy döntök (….), hogy elviekben nem támogatom.”

Hogy ez mennyire nehezíti meg a Richter család életét, az kérdéses, de az biztos, hogy rosszul érinti őket, hogy a korábbi támogatás helyett teljes hátraarc történt, és a korábban bérelni vagy megvásárolni szándékozott 2000 négyzetméteres területet az önkormányzat mégsem adja el, valamint egy másik telekkel kapcsolatban elrendelte az eredeti birtokállapot visszaállítását.

A Richter családnak azért volt fontos a látszólag kicsi, alig 2000 négyzetméteres terület – a család tulajdonában ma sok hektár van – mert ez köti össze a régi és az újonnan megvásárolt területüket. A telekcserével érintett terület pedig a látogatóknak tavasszal megnyitott útvonal lett volna.

“A jelzett ingatlan víziterület, melynek célja a lefolyó vizek elvezetése, illetve a folyamatban lévő egyéb jogsértések miatti hatósági eljárások során született döntések ismerete nélkül nem célszerű jelen helyzetben a telekcsere-szerződést megkötni” – írta a polgármester, aki ugyan a veszélyhelyzetre való tekintettel egy személyben dönthetett volna, kikérte a képviselők véleményét, így a testület szava döntött az ügyben.

Erre reagálva egy privát csoportban írt levelet ifj. Richter József, amelyben hosszan taglalja a történteket.

Richter posztjában többek között elismerte, hogy a park szomszédságában élő lakóközösségel voltak konfliktusok, de állítása szerint ezeket sikerült rendezni. “Az „alku” tárgya az volt, hogy ígéretet tettem arra, hogy a következő szezonban az állatokat a lakóövezettől távolabb helyezzük majd el (noha erre jogszabályi előírás nem volt), állatkerti engedélyt szerzünk, és a néhány hetes előkészítés után, „korából adódóan” kezdetleges állapotokat a 2021-es évre professzionálissá tesszük” – írta a Facebookon.

Erről az alkuról azonban nem beszéltek a szadai képviselők – már ha volt ilyen. A polgármester is csak az M1 egyik műsorából tudta meg szeptemberben, hogy bővíteni szeretne a Richter család, bár ott az hangzott el, hogy elindult az egyeztetés mind a hatóságokkal, mind az önkormányzattal.

Kitart a tervei mellett

Richter érvei közt szerepel az iparűzési adó, mint jelentős bevételi forrás Szada számára, ám a cégadatbázis szerint az ifj. Richter József tulajdonában álló Nemzetközi Cirkusz Művészeti, Szolgáltató Bt.-nek nincs szadai telep- vagy székhelye, csakúgy, mint a Casselly Entertainment Szolgáltató Kft.-nek (tulajdonos: Kaselowsky René) és a HORSE-EVOLUTION KFT-nek (tulajdonos: Richter Flórián) sem.

A Nemzetközi Cirkusz adózás előtti árbevétele 261.000 forint volt 2019-ben, így túl sok bevétellel nem számolhatott volna Szada, még akkor sem, ha ott fizetett (volna) a Kft. Annyi viszont biztos, hogy november 24-én Richter József bejegyzett egy céget, Safari Park Kft. néven, amelynek főtevékenysége a Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése.

Szavait az alábbiakkal zárta Richter:

“Természetesen nem fogom feladni. Fiatal korom ellenére már eddig is sok nehézséget leküzdöttem, és szigorúan jogszabályi keretek között továbbra is folytatom azt a vállalásomat, hogy az álmomat megvalósítom”

– írta Richter.

Nem folyik vizsgálat

Az Állatorvosi Kamara főtitkára arról tájékoztatta lapunkat, hogy továbbra sem indítanak vizsgálatot az ügyben, miután arról érdeklődtünk, dr. Sós Endrével szemben felmerült-e bármiféle etikai vétség gyanúja. Elmondása szerint jelenleg a testületnél tisztújítási folyamat zajlik, le vannak terhelve. “Ha valaki bejelentést tesz, akkor természetesen vizsgálatot kezdeményezünk az ügyben, de ilyen eddig nem történt.”

Korábban megírtuk, hogy lapunk birtokába jutott egy állatorvosi igazolás: egy dátum nélküli papír, amely szerint az állatok hirtelen, előzetes tünetek nélkül múltak ki, azokat “kegyeleti okokból” nem boncolták fel, hanem ismeretlen helyen elásták.

Már akkor meg akartuk szólaltatni az elefántot kezelő orvost, dr. Sós Endrét, ám akkor nem kívánt reagálni. A cikk megjelenése után viszont levelet kaptunk tőle, amelyben többek között arról írt, hogy „az Önök által befotózott és hamisan dátum nélkül nevezett igazolás első sorában olvasható a keltezés. Nem a végén vagy fejlécben, hanem az első sorában.”

Ez azonban nem jelenti, hogy az igazolást is aznap állították ki.

Az állatorvosi igazolás.

„A haladéktalanul kiállított okmány nem állategészségügyi igazolás, hanem pusztán azért íródott, mert az állattulajdonos kérése volt, hogy a CITES-hatóság felé, adminisztratív célokból elszámolhasson. Más célja nem is lehetett, mivel az én egyszeri felkérésem egy élő állat életmentésére szólt, ezt megtettem, őt megmentettem, az elpusztult egyedeket nem vizsgáltam, erre felhatalmazást nem kaptam” – mutatott rá Sós.

„A gyógykezelés mikéntje a gyorsan felmért klinikai tünetek alapján történt, nem pedig már két, sajnálatos módon elhullott elefánt meg nem történt vizsgálati eredményére támaszkodva. Mindenesetre, higgyék el, hogy tudom, hogy mit csinálok, nem habokra szoktam állatokat kezelgetni” – tette hozzá.

Mindeközben Töltéstaván

Információink szerint a Caselly család építkezése folyik, tán ezért is kérték meg korábban a menazséria engedélyt, ám kiderült, az nem lenne számukra megfelelő, így visszavonták a kérelmet.

Ám az építkezés a család önhibáján kívül egy időre leállt, így meg nem erősített információnk szerint a kérelmező, aki immár állatkertre kért engedélyt, kérte az eljárás felfüggesztését, mert vélhetően felmérte, hogy a helyszín jelen állapotára nem fogja megkapni az engedélyt. Ha pedig elutasításra kerül, akkor csak bírósági úton lehet megtámadni.

Azt, hogy megkapják-e az engedélyt, izgalmas kérdés, hisz Győrben pont most folyik az állatkert fejlesztése. Egy két milliárd forintos beruházás keretében, két ütemben fejlődik a kert. Az új főbejárat, orrszarvú és zsiráfház elkészülte után 2021-ig új emberszabású-majomház és egy 1129 négyzetméteres elefántkifutó létesül, valamint Közép-Ázsia bemutatótér, fóka- és pingvinbemutató, illetve elefánt-ház is épül.

Így kérdés, hogy szükség van-e egymástól 11 kilométerre, két hasonló létesítményre.

Az ügyben kerestük az eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalt, ám többszöri megkeresésünk után közölték, hogy az Átlátszónak nem fognak információt adni arról, hogy kért-e a Caselly család állatkertre vagy menazsériára engedélyt Töltéstavára.

Ha viszont nem lesz engedély, akkor nagy kérdés, hogy mi lesz az elefántokkal, amelyek jelenleg Szadán vannak. Különösen veszélyes állatot nem lehet engedély nélkül tartani, engedély pedig vagy menazsériára vagy állatkertre adható ki.

Zimre Zsuzsa

Fotó: A Caselly család elefántjai. Forrás: Várnai László/Facebook

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. 

Megosztás