Tát

Hét kilométer helyett valójában csak 700 méter „igazi” kerékpárút épül a 166 milliós projektben

Töredezett, kátyús úton felfestés: a Facebookon terjedő fotók szerint mindössze ennyiből áll az új Tát – Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt kerékpárút, amelyet 166 millió forintból építenek meg. Utánajártunk, valóban így van-e.

Támogatási kampány

 

„Tát Város és Mogyorósbánya Község Önkormányzata konzorciumot hozott létre kerékpárosbarát útvonal létrehozására illetve fejlesztésére. A tervezett kerékpárút kapcsolatot létesít a 117. számú közúttal párhuzamosan haladó EuroVelo 6 nyomvonal meglévő szakasza, Tát Város belterülete – központja, Mogyorósbánya Község belterülete – központja és a Bajót-Péliföldszentkereszt településrészen lévő zarándokhely és turisztikai központ között. A mintegy 157,466 millió forintos vissza nem térítendő uniós
támogatással megvalósuló beruházás eredményeként jelentősen javulnak a kerékpáros közlekedés feltételei a térségben” – ismertetik a projektet Tát város honlapján.

Ennek az útvonalnak, pontosabban a „Tát kerékpárút TOP”-nak a létrehozására írtak ki közbeszerzést még tavaly májusban. A meghívásos pályázatra öt céget hívtak meg (Silocem kft., BETONSPED Transzportbetongyártó és Szállítmányozó Kft, Kavics Trade kft, Mapex-Bau, Eszköz Partner Kft.) végül hárman adtak be ajánlatot. A nyertes a nyergesújfalui Mapex-Bau lett nettó 120 millió forint értékben.

Az összesen 166 millió forintos, nagy részben EU-s forrásból megvalósuló TOP-3.1.1-16-KO1-2017-00002 pályázat keretében összesen 7 kilométernyi utat alakítottak ki. Legalábbis így tűnik első pillantásra, de a DE-MA Projekt Kft. által jegyzet kiviteli tervben, melyet Tát város önkormányzata rendelt meg, egészen más szerepel.

Forrás: Tát – Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt kerékpárút kiviteli terv (6. oldal)

 

Ebben részletesen leírják, hogy pontosan mi és hogyan épül, míg a kissé hevenyészet közbeszerzési értesítő egyrészt említ “vegyes funkciójú kerékpáros barát út”-at, valamint “meglévő burkolaton kerül továbbvezetésre a kerékpáros” – vélhetően út, illetve szerepel a kiírásban “önálló kerékpárút “ is.

A „vegyes funkciójú kerékpáros barát út” olyan utat takar, melyen nem csak biciklisek haladhatnak, hanem például ebben az esetben traktorok is, illetve a meglévő burkolaton haladó kerékpáros (út) mindössze egy sárga felfestést kap.

Ez alapján összesen 1,7 kilométernyi út épült meg, a maradék 5,2 km szakaszon mindössze felfestés készült. A klasszikus, csak biciklisek számára használható szakasz 781 méter.

A kivitelezői szerződesen később több ok miatt is módosítani kellett. Az egyik az volt, hogy a kivitelező jelezte: néhány helyen a gépjárműforgalom számára kijelölt úton annyi burkolati hiba van, hogy a “jelenlegi állapot már olyan mértékben rossz, főleg a burkolatszéleken, hogy az oda felfestendő „kerékpáros nyom” burkolati jelek már nem helyezhetők el, a Szerződésben foglalt munkák teljes körű elvégzése így nem lehetséges. A szerződéses teljesítéshez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő út teljes felületű felújítása szükséges, ami nem tárgya a jelen eljárásnak” – írták a Közbeszerzési értesítőben. 

Vélhetően erről a szakaszról készültek a fotók, amelyek bejárták a közösségi oldalakat.

NER-közelben

A nyertes Mapex-Bau nem a közbeszerzések sztárja, bár a 25 munkavállalóval évi 1 milliárdos árbevételt generáló családi cég jól prosperál, 2019-ben pedig a Innovációs és Technológiai Minisztériumtól technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére 102 762 400 Ft-ot kaptak, míg alig fél évvel korábban  155 030 907 forintot ítélt meg a cég számára ugyanaz a minisztérium.

A Mapex gyakran kap meghívást tenderekre, ebben többször is versenytársa az Amalfi Hungária és a Real-Rent, amelyek általában nyernek is. Utóbbi egyik tulajdonosa az a Sebestyén Roland, akiről a Direkt36 korábban úgy írt, mint az „Orbán-rokonok üzlettársa”. A Mapex-Bau egyik tulajdonosa egy másik cégben is cégvezető, ahol korábban Sebestyén üzlettársa résztulajdonos volt. Sebestyén erről a Direkt36-nak azt mondta, hogy ez csak véletlen egybeesés.

 

Zimre Zsuzsa

Fotó: A táti kerékpárút egy szakasza. Fotó: Révész Tamás/Facebook

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2