átszervezés

Megszűnik a tököli börtönkórház, feladatait a több száz kilométerre épülő új központ veszi át

Október végén bezár a tököli rabkórház, helyét a Berettyóújfaluban épülő új egészségügyi központ veszi át. A tököli dolgozók úgy látják, a továbbfoglalkoztatásuk még nem megoldott, a BvOP viszont állítja, mindenkinek találnak helyet. De sok más nyitott kérdés is maradt az új létesítménnyel kapcsolatban.

Támogatási kampány

 

A Facebookon bukkant fel, majd tűnt el szinte azonnal egy írás, amely szerint október végén megszűnik – az amúgy rossz hírű – tököli börtönkórház, és jogutódja a több száz kilométerre lévő, Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfaluban épülő Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ lesz. A tököli létesítmény nagyjából 200 dolgozója hónapok óta bizonytalanságban él, nem tudják, mi lesz velük, hova kerülnek – írták az azóta törölt posztban.

Felkerestük ezért a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát (BvOP), hogy megtudjuk, valóban bezár-e tököli rabkórház, ha igen, mi lesz az ott dolgozók sorsa, és hány főt érinthet az elbocsátás.

Kérdésünkre BvOP Kommunikációs Főosztályán megerősítették a hírt. Mint írták: „Tájékoztatjuk, hogy 2020. november 1-jétől Berettyóújfaluban megkezdi működését a Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ, amely új egészségügyi intézményünk a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházának állami alapfeladatait átveszi, így

a tököli börtön területén működő kórház 2020. október 31-én megszűnik.”

Ugyanakkor hozzátették, hogy a „közösségi médiában megjelent híresztelésekkel ellentétben” nem bocsátanak el senkit. A „Büntetés-végrehajtás Központi Kórházában szolgálatot teljesítő valamennyi kollégánk értékes munkájára számítunk a jövőben is. A kórház munkatársainak foglalkoztatása folytatódik a büntetés-végrehajtás egészségügyi ellátást is biztosító intézményeiben, valamint a bv. intézetekben” – fogalmaztak.

„A szervezet igény szerint mindenki számára biztosítja a helyi – tököli – szolgálatellátás lehetőségét, de amennyiben a munkavégzés új helye a lakóhelytől távolabb esik, a büntetés-végrehajtás minden rendelkezésére álló munkáltatói intézkedéssel támogatni fogja a munkába járás könnyebbé tételét” – tették hozzá.

Közel húszezer fogvatartott ellátását biztosítják

A Büntetés-végrehajtás Központi Kórház állami alapfeladata a büntetés-végrehajtási intézetekből beutalt fogvatartottak, illetve a Budapest és Pest megye területén rendőrségi fogdán elhelyezett előzetes letartóztatottak egészségügyi ellátása. A tököli létesítményben 51 kórterem és 297 ágy van, belgyógyászat, sebészet, nőgyógyászat, tüdőgyógyászat, krónikus részleg és fertőző részleg egyaránt működik az intézményben.

Emellett rendelkezik egy 36 ágyas, úgynevezett Betegség Megállapító Osztállyal (BMO) is – áll a BvOP honlapján. „Erre a részlegre az ország minden részéből nagy számban érkeznek hozzánk fogvatartottak. A fogvatartottak megérkezését követően orvosaink a fogvatartottakat egészségi állapotuknak megfelelően helyezik el, vagy az ambulanciára (BMO) vagy az adott osztályra, illetve azonnali kezelés után vissza az anyaintézetbe. (…)

A betegforgalom megfelel egy közepes méretű megyei kórház betegforgalmának, kb. 17000 fogvatartott ellátását biztosítja jelenleg a kórház.

Ambuláns betegek száma éves szinten 11000 feletti, fekvőbetegeink száma meghaladja az 1300-at” – olvasható a honlapon.

Arról, hogy hogyan fogja mindezt egyik napról a másikra átvenni az új létesítmény Berettyóújfaluban, nem sok infomáció látott napvilágot.

Nem beszéltek bezárásról

Amit eddig az új börtönkórház kapcsán tudni lehetett:

  • a létesítményben 194 ágy és közel 200 új munkahely létrehozását tervezik.
  • A büntetés-végrehajtási intézet új kórházát speciálisan alakítják majd ki, ami Pintér Sándor szerint teljesen más lesz, mint a tököli: „egy kiválóan felszerelt városi kórházban az ellátásra szoruló fogvatartottakat egy új szárnyban helyezik majd el.”
  • Az egészségügyi központban lesznek önálló szakrendelők, de például a műtéteket a kibővített Gróf Tisza István Kórházban végzik majd.
  • Már tavaly nyáron megkezdték a dolgozók toborzását, Berettyóújfalu központjában munkaerő toborzó irodát is nyitott a BvOP.
  • 2016-ban már felmerült a tököli börtönkórház költözése/bővítése, miután „szakemberek erősítették meg, hogy a férőhelybővítés a rabok egészségügyi ellátását is érinti, és kézenfekvő lenne a tököli rabkórházon kívül az ország keleti felé is egy hasonló intézményt létrehozni”. Akkor Miskolc lett volna az új helyszín, de a BvOP cáfolta a híreket.

„Nem lesz új rabkórház Miskolcon, a fogvatartottakat hosszú távon Tökölön fogják ellátni”

– írta akkor a kormányközeli Magyar Időkre hivatkozva a 24.hu.

  • 2017-ben Berettyóújfaluban a képviselő-testület döntött arról, hogy egy börtönkórház építéséhez szükséges telket ingyen átad az államnak. Ezt a helyiek népszavazással akarták megakadályozni, azonban a szavazás érvénytelen lett. A zoom.hu akkor azt írta, „ezzel gyakorlatilag biztossá vált, hogy a tököli mellett lesz egy másik börtönkórház is Magyarországon.”
  • A baon.hu szerint idén májusban az operatív törzs sajtótájékoztatóján már az hangzott el, hogy a Belügyminisztérium döntése értelmében a kiskunhalasi mobil járványkórház a tervek szerint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) kezelésében egészségügyi intézményként fog működni. A Bács-Kiskun megyei portál azt írta, hogy „Euró­pa legmodernebb, legkorszerűbb orvostechnikai eszközökkel felszerelt mobil járványkórháza a büntetés-végrehajtás tököli központi kórházát tehermentesítheti majd.”

Vagyis korábban szó sem volt arról, hogy a tököli börtönkórház teljesen megszűnik.

Érdeklődtünk a BvOP-nél, hogy pontosan ki, mikor és mi okból döntött arról, hogy bezár a tököli rabkórház, és a feladatait a Berettyóújfaluban épülő Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ veszi át?

Válaszában a Parancsnokság egy 2018-as Kormányhatározatra hivatkozott, amely a büntetés-végrehajtási intézetek férőhely-bővítési programjáról szól. A megjelölt 1457/2018. (IX. 25.) határozatban azonban mindössze annyi szerepel, hogy a „Kormány egyetért azzal, hogy a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központja Berettyóújfalu (335/6 hrsz., 335/9 hrsz., 335/10 hrsz., 335/11 hrsz.) területén kerüljön kialakításra”. A tököli kórház bezárásáról nem tesznek említést.

Megválaszolatlan kérdések

Arra a kérdésre, hogy végül miért vetették el a lehetőséget, hogy Miskolcon és/vagy Kiskunhalason legyen a tököli rabkórház tehermentesítője, a BvOP nem válaszolt. Azt sem kívánták részletezni, hogy mikor és hogyan költöztetik át a tököli kórházban ápolt betegeket az új létesítménybe (vagy máshova), arra hivatkozva, hogy a fogvatartottak szállításáról biztonsági okok miatt nem adnak ki információt.

Érdeklődtünk arról is, hogy az új létesítményben hogyan fogják megoldani az említett nagyjából 17000 fogvatartott ellátását, amikor a tököli létesítményben 51 kórterem és 297 ágy van, míg az újban csak 194 ágy lesz. A BvOP szerint, tekintettel arra, hogy a gyógykezelést igénylő fogvatartotti átlaglétszám nem haladja meg a 160-180 főt, a közel 200 fő befogadó képességű Egészségügyi Központ biztonságosan el fogja tudni látni a fogvatartottak kezelését, gyógyítását.

Hozzátették, emellett valamennyi büntetés-végrehajtási intézetben működik egészségügyi szolgálat orvossal, egészségügyi szakszemélyzettel. Vagyis összességében „a fogvatartottak egészségügyi ellátása a jövőben is maximálisan biztosított lesz” – írták.

Igaz, a teljes dolgozói létszám még nincs meg az intézményben.

A Berettyóújfaluban meghirdetett álláshelyeknek ugyanis eddig mintegy 80 százalékát sikerült betöltenie a büntetés-végrehajtási szervezetnek

– árulták el kérdésünkre.

Nem reagált viszont a BvOP arra, hogy vannak-e olyan tököli dolgozók, akik vállalták, hogy napi 5-6 órát utazva munkába állnak az új létesítményben Berettyóújfaluban.

A Google maps számításai szerint napi szinten 5-6 órát kellene utazniuk a volt tököli rabkórház dolgozóinak.

Azt sem taglalták, hogy azokat a rabokat, akiket eddig a tököli kórházba vittek az ország különböző pontjairól, most Berettyóújfaluba viszik-e majd vagy sem. Sopronkőhidáról például legalább öt óra lenne az autóút, keresztül az országon, míg Tökölre fele ennyi idő alatt át lehetett szállítani a fogvatartottakat. Az sem derült ki, hogy a Budapest és Pest megye területén rendőrségi fogdán elhelyezett előzetes letartóztatottak egészségügyi ellátása hol fog zajlani a jövőben.

Sőt, a BvOP azt sem tudta megmondani, hogy a tervek szerint mennyi lesz a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központjának éves fenntartási költsége. „Tekintettel arra, hogy működését még meg sem kezdte – információval nem tudunk szolgálni” – írták.

NER-közelben

A projekt érdekessége, hogy a beruházást bruttó 9,2 milliárd forintért a NER-kedvenc West Hungária Bau végzi a keleti határnál. A WHB többségi tulajdonosa Paár Attila, aki korábban az Eliosban  megvásárolta Tiborcz István tulajdonrészét. A Forbes 2019-es összeállítása szerint Paár Attila a 45. leggazdagabb magyar 32,9 milliárd forintos vagyonával.

A West Hungária Bau Kft.-nek 2017-ben 41 milliárd forint, 2018-ban pedig 50 milliárdos nettó árbevétele volt, amelyből 5 és 7,3 milliárd forint adózott eredménye lett. Ehhez a számos állami megbízás is jelentősen hozzájárulhatott.

 

Katus Eszter

Fotó: Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ Berettyóújfaluban – engedélyezési terv. Forrás: Berettyó Televízió/Youtube

Megosztás