A kaposvári közgyűlésben két listás hely egyelőre betöltetlen az ellenzéki pártok vitái miatt
Kaposváron az ellenzéki fellépésre a résztvevők szerinti „teljes összefogás” korántsem volt egyértelműen igaz, és a pártok közti együttműködés sem volt...
Az oktatási épület kivitelezésének eredetileg becsült értéke nettó 6,7 milliárd forint volt.
Az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számából derült ki, hogy a leggazdagabb magyarnak sorolt Mészáros Lőrinc gyerekeinek a cége újabb iskolát húz fel, ezúttal a Pest megyei Biatorbágyon. A BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. által kiírt tenderben az áll, hogy a három szintes (földszint plusz két emelet) általános iskola kialakításának magyar organikus építészeti stílusúnak kell lennie.
Az épületben 33 tanterem és egy tornaterem kap helyet. Emellett lesz egy kültéri, multifunkciós sportpálya a labdajátékoknak, de az rendelkezik majd futókörrel és futó-távolugró pályával is.
A BMSK a nyertes ajánlattevővel, a FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt.-vel néhány héttel ezelőtt, október 14-én írta alá a nettó 5,99 milliárd forint értékű szerződést. A kivitelezés összegét egyébként eredetileg nettó 6,7 milliárd forintra becsülték.
A felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc gyerekeinek a cége korábban a Bács-Kiskun megyei Izsákon és a Pest megyei Dunakeszin vágott bele oktatási intézmény felhúzásába. Mindkét munka 3 milliárd forintos volt és a Fejér-B.Á.L. Zrt. a West Hungária Bau Kft.-vel közösen végezte azt el.
A zrt. Érden is elnyerte több oktatási intézmény kivitelezését, így a Fenyves-Parkvárosi Köznevelési Centrumot 6 milliárd forintért építik, az Érdi Szakképzési Centrumot 6 milliárdért ők bővítik ki és a Batthyány Sportiskola rekonstrukcióját 5,4 milliárd forintért végzik el. Ezek mellett a Fejér-B.Á.L. a Magyar Építő Zrt.-vel közösen újítja fel a Zichy-kastély iskolaépületét Zsámbékon 344,3 millió forintból.
A 2015 júniusában létrehozott Fejér-BÁ.L. Zrt. már az alapítás évében nettó 1,1 milliárd forint árbevételt ért el, majd ezt egy év alatt meg is háromszorozta. A zrt. árbevétele 2016-ban nettó 3,2 milliárd forintra, 2017-ben 10 milliárdra, majd 2018-ban 22 milliárdra emelkedett.
Tavaly azt is kiszámoltuk, hogy a cég napi egymillió forintnál is több nyereséget termel:
Napi egymillió forintnál is több nyereséget termel Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége
Az egykori felcsúti polgármester három gyerekének cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt egyszerűen képtelen veszíteni. Beatrix, Ágnes és ifjabb Lőrinc saját vállalkozásukkal – egyedül vagy több cégből álló konzorcium tagjaként – az elmúlt 3 évben 17 pályázatra adtak be érvényes ajánlatot, a tenderek összértéke 70,8 milliárd forint volt.
Idén pedig Mészáros Lőrinc is betársult a vállalkozásba a gyerekei mellé, és bár csak 600 ezer forintnyi részesedése van, mégis övé lett a 2018. évi osztalék fele, mintegy 2,8 milliárd forint.
Csikász Brigitta
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásKaposváron az ellenzéki fellépésre a résztvevők szerinti „teljes összefogás” korántsem volt egyértelműen igaz, és a pártok közti együttműködés sem volt...
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Az OMSZ az uniós helyreállítási és ellenállóképességi alapból remélt 2,5 milliárd forintos támogatást, de a pályázatukat elutasította a kormány.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!