miskolc

Adatvédelmi jogokat sértett az önkormányzati rendészet rejtett kamerás akciója Miskolcon

Egymilliárd forintnál is többe kerül évente, adatvédelmi jogokat sért, és még csak nem is hatékony a fideszes vezetésű Miskolc erőfeszítése a közbiztonság erősítésére. Visszaütött, hogy ez lett a fő kampánytéma, amikor a napokban a nyílt utcán fosztották ki a városi rendőrkapitány helyettesét.

A választási kampány legfontosabb témája Miskolcon a közbiztonság helyzete a városban. A fideszes városvezetés ugyan folyamatosan azt sugallja, hogy az elmúlt 9 évben sokat javult a bűnügyi statisztika. A nagy lelkesedésben csak az nem hangzott még el, hogy lassan megszűnik a bűnözés a városban.

Egyelőre szerényen az a cél, hogy Miskolc legyen a legbiztonságosabb magyar város 2030-ra. Némi ellentmondás, hogy a kedvezőnek mondott adatok ellenére a város horribilis összeget költ a biztonságra. A polgármester neve után „krizahuszároknak” nevezett Miskolci Önkormányzati Rendészet évi egymilliárdba kerül, és még csurran-cseppen a városi rendőrségnek is évi 65 millió, hogy segítse a város biztonságát.

A miskolci polgárok kapkodhatják a fejüket, mert a rendőrség egyenruhájára emlékeztető viseletet hordó krizahuszárok mellett vannak még operettjelmezbe bujtatott városi seriffek (úgynevezett körzetfelügyelők), és adott esetben polgárőrök is.

Az igazi miskolci sláger a kamera rendszer, amellyel kapcsolatban a választások közeledtével fantasztikusabbnál fantasztikusabb számok hangzanak el. Most a kampányban éppen 1000 kamera ígéreténél tartunk. Viszont  éppen az elmúlt napokban történt, hogy belvárosban a hajnali órákban suhancok kifosztották a városi kapitány helyettesét, akinek elvették a telefonját, és a támadás során súlyos sérüléseket szenvedett.

A városvezetésnek erről az jutott eszébe, hogy milyen gyorsan elkapták az elkövetőket. Az ellenzéknek pedig persze az, hogy összeomlott a közbiztonság, és a kamera nem sokat ér, ha este nincsenek rendőrök, rendészek az utcán.

Hogy mennyire hatékonyak a krizahuszárok, a kamerarendszer és a városban keveset látszó rendőrség működése, megoszlanak a vélemények.  Volt már olyan, hogy kiderült, egyes helyeken a kamerák nincsenek bekötve, illetve a belvárosban a kamerák szeme láttára rabolnak, vernek meg embereket, vagy a hajléktalanok nyugodtan fürdenek a szökőkútban fényes nappal. Az ellenzék szerint a kamera fontos dolog, de nem helyettesíti a posztos rendőrt, vagy az önkormányzati rendészt.

A miskolci kamera láznak persze vannak vadhajtásai is. Tavaly a Belügyminisztérium – a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácson keresztül – együttműködési megállapodást kötött Miskolc önkormányzatával a társasházi ingatlanok védelmét szolgáló Lépcsőház-őr programról.

Az ötlet, hogy lépcsőházakban kamera figyelje a lakók mozgását, már nyilvánvalóan annyira abszurd volt, hogy azóta már senki sem beszél róla.

Tavaly dobták be Miskolcon a köztudatba a kamerás megfigyelések kiterjesztését, ezúttal az illegális szemlétlerakók ellen. Az önkormányzati újság szerint a Zöldkommandó végezhet megfigyelést, rajtaütést, felderítést, az illegálisan lerakott hulladék alapján beazonosíthatja az elkövetőt. Sőt, a lap szerint a Zöldkommandó munkáját fedett megfigyeléssel, térfigyelő kamerák alkalmazásával, és más módokon is segíti az önkormányzati rendésze.

Tavaly az eszakhirnok.com egyik cikke szerint  a belváros egyik parkolójában egy látszólag elhagyott autóból egy kamera figyelte az ott elhelyezett szemetes konténert. A kis kamerát igyekeztek elrejteni, sikertelenül, mert még az is látszódott, hogy energiaellátását nem a miskolci rendészet autójának akkumulátorából biztosították, hanem egy független áramforrásból, ami az autó hátuljában volt elhelyezve. Az önkormányzati rendészet tagadta a történteket, de magyarázatot nem adott a szituációra. A megfigyelést megelőzően a helyi napilapban téma volt az, hogy ebbe a megfigyelt konténerbe tilos szemetet beletenni, de ezt sokan figyelmen kívül hagyják.

A konkrét eset kapcsán a lap megkereste az adatvédelmi biztost.

A NAIH állásfoglalása szerint, ha az önkormányzati rendészet az adatkezelésre vonatkozó jogszabályok betartása nélkül, figyelmeztető jelzés, tájékoztatás elhagyásával rögzíti az illegális hulladékot elhelyezők személyes adatait, képmását, ez esetben sajnos jogosulatlan adatkezelésről van szó.

kameraNAIH-2019-3234-2 by Kutya vacsorája on Scribd

A NAIH szerint a rejtett kamerás felvétel azért sem elfogadható, mert az akár magánlakások, vallási gyülekezetek rejtett megfigyelését is lehetővé tenné.

Pusztai Lászlóeszakhirnok.com

Fotó: a szerző felvétele

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2