cikkünk nyomán

Nyomoz az ügyészség a szirmabesenyői polgármester családjának céges megbízása miatt

Vesztegetés gyanújával nyomoz a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészég amiatt, hogy a szirmabesenyői polgármester családtagjainak cégét bízta meg egy magánberuházó kvázi alvállalkozói munkákkal. Korábbi cikkünk megjelenése után helyi képviselők egy csoportja jelentette be, hogy feljelentést tettek az ügyben.

„Szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy 2019.06.27.-én feljelentést tettünk hivatali visszaélés és vesztegetés alapos gyanúja miatt a Miskolci járási Ügyészségen, egy a Huszti Gábor által a 2019.06.19-i testületi ülésen beismert megbízási szerződés miatt. Az elmúlt időszakban polgármester úr befolyását felhasználva több mint 40 millió forint nyereséghez juttatta családi vállalkozását, miközben cégének szerződött partnere számára kedvező döntéseket szavaztatott meg a képviselő testülettel, a megbízási szerződés tényét felénk elhallgatva. Huszti Gábor cselekedete nem csak erkölcsileg, hanem jogilag is elfogadhatatlan, ezért képviselői eskünkhöz híven és törvényi kötelezettségünknek eleget téve feljelentést tettünk az ügyben.”

Az idézett szöveget Bodnár Krisztián képviselő posztolta a minap a Tiszta Közélet Szirmabesenyőért elnevezésű Facebook-csoportban, ahol egy másik bejegyzésben az is bejelentette, hogy elindul a polgármesterségért Huszti Gábor ellenében.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szirmabesenyő polgármestere és hat képviselője mind független, a testület fele, azaz hárman tettek feljelentést.

Nemrégiben írtuk: a szirmabesenyői polgármester volt cégét, a HG Regio Consulting Bt.-t (ami jelenleg a polgármester családtagjaié) bízta meg a Tiszaújváros Transz Kft. kvázi alvállalkozói munkákkal. A faluban tartanak tőle, hogy a tiszaújvárosi cég így hálálja meg az ingatlanfejlesztést segítő önkormányzati határozatokat, az érintettek szerint persze nincs így:

„Akkora pert akasztok a nyakába, amekkorát még nem látott!” – a polgármester családjának cégét bízta meg egy beruházó Szirmabesenyőn

A szirmabesenyői polgármester volt cégét (ami jelenleg a polgármester családtagjaié) bízta meg egy magánberuházó alvállalkozói munkákkal. A faluban ezt az erősen összeférhetetlennek látszó helyzetet azzal magyarázzák, hogy a tiszaújvárosi cég esetleg így hálálja meg az ingatlanfejlesztést segítő önkormányzati határozatokat. Az érintettek szerint erről szó sincs.

A Tiszaújváros Transz tulajdonos-ügyvezetője egyebek mellett ezt válaszolta korábbi kérdésünkre: „a bt. feladata, megbízása és az elvégzett teljesítmény teljesen elkülönül az egyik tag által ellátott polgármesteri feladatoktól”.

A Tiszaújváros Transz közreműködik a Cordys Capital Kft. Logisztikai Központ építési projektjében, s ehhez „ingatlanfejlesztési műszaki projektmenedzsmentben való közreműködéssel” bízta meg a HG-Regio Consultingot. A Cordys Capital – ami az érintett telek tulajdonosa is – ugyanabba az érdekeltségi körbe tartozik, mint a megbízó.

Miután Bodnár képviselő kiposztolta a feljelentés hírét, megkerestük a megyei főügyészséget, majd a Központi Nyomozó Főügyészséget, ahol ezt a választ kaptuk:

„Az ügyben – a Miskolci Járási Ügyészségre 2019. március 13-án érkezett névtelen feljelentés áttételét követően – a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt rendelt el nyomozást 2019. március 27-én, amely eljárás jelenleg is folyamatban van. Az ügyben adatszerzés és tanúkihallgatás történt, gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor. Ugyanezen tárgyban 2019. júliusában három szirmabesenyői önkormányzati képviselő újabb feljelentést tett a Miskolci Járási Ügyészségen, amely a tartalmi azonosság miatt a már folyamatban lévő ügy irataihoz került csatolásra.”

Rádi Antónia

Fotó: Huszti Gábor polgármester egy 2017-es nyugdíjasünnepen, Szirmabesenyő/Facebook

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás