Szeged

A NAV szerint nincs köze Botkának a Szeviép-ügyhöz

Még tavaly novemberben járta körbe azzal a propagandamédiát Szabó Bálint, hogy szerinte Botka László és az MSZP hagyta a Szeviépet bedőlni, a pénzt pedig kampánycélokra vonják ki a társaságból. Szabó feljelentését most, három hónap után a NAV elutasította.

Fizess elő az Átlátszóra!

Fizess elő az Átlátszóra: atlatszo.hu/tamogatom

“Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere és Ujhelyi István, a párt politikusa a Szeviép vezetőivel közösen 2008-ban úgy döntöttek, hogy a jelentős önkormányzati bevételekkel rendelkező céget hagyják bedőlni, a pénzt pedig kampánycélokra vonják ki a társaságból” – írta a  kormánypárti origo.hu Szabó Bálint alapján még tavaly decemberben a Szeviép-ügyben született elsőfokú ítélet után.

Szabó azzal haknizta végig a kormánypárti sajtót, hogy feljelentette ezért a szocialista polgármestert. Szabó Bálint bűnszervezetben elkövetett csődbűntett, pénzmosás, tiltott pártfinanszírozás, hivatali visszaélés, vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával fordult a Legfőbb Ügyészséghez.

Az ügyet két részre bontották Budapesten: az egyiket – a rendőrségi vezető, illetve más személyek általi, jogtalan előnyért történő befolyásolására vonatkozó állításokat – a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozás keretében még vizsgálja. A másikat, a tényleges vagyon különösen jelentős mértékű csökkenésével járó csődbűntettet a NAV-hoz delegálták.

Az Átlátszó megkeresésére a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága röviden annyit írt: “Igazgatóságunk a kérdésében szereplő feljelentés elutasításáról határozott.”

Hétfőn interjúban idéztük fel, hogy Szabó Botkát támadó kijelentései sokszor nem igazolhatóak, és a szegedi Fidesz „megtámadása” miatt a kormánypárti média pénteken Szabó ellen fordult.

Segesvári Csaba

Fotó: Szabó Bálint, a szerző felvétele

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42