összeadtátok

Idén több mint háromezren támogatták jövedelemadójuk 1 százalékával az Átlátszót

A NAV által a héten közzétett adatok szerint a 2019-es rendelkező évben több mint 27 ezer civil szervezetnek mintegy 8,77 milliárd forintot ajánlottak fel a Magyarországon adózók. A civil 1%-okról a jelenlegi állás szerint mintegy 1,69 millió adózó rendelkezett érvényes módon tavasszal, a felajánlott összeg meghaladta a tavalyi 8,25 milliárd forintot. Az Átlátszó a korábbi évekhez hasonlóan az 50 legnépszerűbb civil szervezet között végzett, a harmincadik legmagasabb felajánlást kaptuk: 3073 támogatónk összesen 24,2 millió forintot irányított hozzánk. Köszönjük!

Az évek óta zajló kormányzati civilellenes hecckampány, a „külföldről támogatott” társadalmi szervezetek listázása, és az adózás rendjében bevezetett változtatások sem vették el közönségünk kedvét az 1%-os felajánlásoktól. Ezzel a közvetlen anyagi segítségen túl a tevékenységünk társadalmi legitimációja ismét erősödött. Az Átlátszónak felajánlott szja 1 százalékok alakulása az elmúlt években:

Összehasonlításképpen, a kormánytól valóban függetlenül működő szervezeteket rendszeresen „álcivilező” kormánycivilek idén mindössze 1,6 millió forintnyi szja 1% felajánlásban részesültek, ami – ismét, a korábbi évekhez hasonlóan – egy nagyságrenddel kevesebb, mint az általuk támadott olyan nonprofit szervezeteké, mint a Társaság a Szabadságjogokért, vagy a Tilos Rádió.

A 3073 támogatónktól kapott összesen 24,2 millió forintnyi egyszázalékos felajánlás a kapott összeg nagysága szerint a civil kedvezményezettek között a 30. helyre teszi az Átlátszónet Alapítványt. A médiával kapcsolatos témájú civil szervezetek közül a tavalyi évhez hasonlóan ismét csak a Klub Rádiót támogató Szabad Sávért Alapítvány tudott nálunk előkelőbb, 28. helyezést elérni. Ezek az adatok a további feldolgozás során csekély mértékben még módosulhatnak.

A lakájmédiában minden lehetséges fórumon sulykolt, sorosozó kormányzati narratívával ellentétben évek óta a közönségünk fedezi az Átlátszó költségvetésének oroszlánrészét mikroadományok („előfizetések”) és szja 1%-os felajánlások formájában, csak a kisebb része érkezik olyan nemzetközi intézményi donoroktól, mint például a Nyílt Társadalom Alapítványok. Az Átlátszó 2018-as költségvetésének több mint 60 százalékát az olvasóink dobták össze:

Különösen örvendetes, hogy ezt az eredményt akkor sikerült elérnünk, amikor a nemzetközi intézményi donorok által támogatott nonprofit szervezetek ellen hosszú ideje intenzív és becstelen kormányzati lejáratókampány zajlik Magyarországon, közpénzből.

Ne feledjétek: az szja 1%-ok felajánlása nem csak azért fontos, mert így hozzájárulhatunk egy, a szívünkhöz közel álló nonprofit szervezet céljainak megvalósításához, hanem azért is, mert az 1 százalékokat felajánlók száma többé-kevésbé reálisan számszerűsíti egy-egy civil szervezet beágyazottságát és legitimitását, ami különösen fontos egy olyan időszakban, amikor a magyar kormányzat megpróbálja diszkreditálni és kiéheztetni a tőle valóban független civil szereplőket.

Köszönjük az egyszázalékos felajánlásokat! A további támogatási lehetőségekről itt tájékozódhatsz.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2