szolgálati közlemény

15 éves az Átlátszó – hosszú utat tettünk meg a lendületes elindulás óta

Egy ügyvéd, egy informatikus, egy hardveresen titkosított merevlemez, egy nagy teljesítményű wifi-lopó antenna és némi bátorság kellett ahhoz, hogy 15 éve megnyomjam az élesítés gombot az első poszton. A Wikileaks-korszak csúcsán jártunk, miután pedig bejelentettem a „magyar Wikileaksre” (Magyarleaks) vonatkozó tervemet, a sokáig a kiadó székhelyéül is szolgáló lakásomban két hétre elment az internet, és több nyugati követség is pánikszerű érdeklődésbe kezdett, hogy pontosan mi is fog megjelenni.

Személyesen kellett megnyugtatnom őket, hogy nincsenek geopolitikai ambícióink, nem vagyunk orosz proxyszervezet, tényleg „csak” a magyar közéletre vonatkozó információkat fogunk gyűjteni és publikálni. A kiszivárogtatások biztonságos tárolására rendszeresített titkosított merevlemezt így is lefoglalta a Nemzeti Nyomozó Iroda nagyjából két héttel az indulás után, de abból is jól jöttünk ki, és azóta is folyamatosan harcban állunk, legutóbb az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen védekeztünk eredményesen.

Az Átlátszó az amerikai függetlenség napján indult, és a dátumválasztás nem volt véletlen: az Index többszörös díjnyertes, mégis méltatlan körülmények között távozott újságírójaként meggyőződésemmé vált, hogy bevállalós, amerikai típusú tényfeltáró újságírás csak egy valóban független kiadó és szerkesztőség keretei között képzelhető el, és mivel akkor még nem volt ilyen Magyarországon, úgy gondoltam, hogy ezzel kell kezdeni.

Ezt az ötletemet akkor kevesen tartották életképesnek, ezért indulótőke nélkül, néhány önkéntes segítővel vágtunk bele a kalandba, amiből az első nonprofit oknyomozó portál jött létre.

A dolog szakmai része már az elején alaposan át volt gondolva: újságírói kutatómunkára és közadatigénylésekre támaszkodó tényalapú újságírás politikai szponzor és a magyar sajtóra olyannyira jellemző ideológiai sallangok nélkül, erős jogi fókusz adatigényléses perekkel, az információszabadság társadalmasítása, népszerűsítése nyilvános közadatigénylő rendszerrel.

A másik oldalról pedig a forrásvédelem, a bejelentővédelem és a kiszivárogtatások elősegítése a már emlegetett Magyarleaks postaládával – ha esetleg elnehezülne a közadatigénylés, megnő a motiváció a kiszivárogtatásokra, ez a része aztán szépen be is jött az egyre szigorodó Orbán-rendszerben.

599085146 10242934501045040 3735638436050957430 n (1)

Freedom nevű titkosított merevlemezünket a Nemzeti Nyomozó Iroda is elvitte, de nem tudták megtörni

A projekt finanszírozási része kevésbé volt kidolgozott, és ezzel azóta is bajlódunk. Azt pontosan tudtuk, hogy honnan nem szeretnénk finanszírozódni: pártközpontokból, állami hirdetésből, az állammal üzletelő oligarcháktól. Csak a közösségi finanszírozás volt a kezdeti forrásunk, az idő előreheladásával pedig a minőségi sajtót támogató és a demokráciaféltő nemzetközi intézményi donorok pályázatain is egyre jobban szerepeltünk, szereplünk.

Nem volt és azóta sincs viszont hirdetési, vagy bármilyen üzleti lábunk, és a fizetőfal-trendbe sem álltunk be, mert azt gondoljuk, hogy az általunk kikutatott információkhoz mindenkinek hozzá kell férni, nem csak azoknak, akik meg tudják fizetni. A közösségi finanszírozás úttörőiből a szabad hozzáférés utolsó mohikánjaivá váltunk az eltelt idő alatt.

Az Átlátszó indulása óta eltelt másfél évtized. Magyarország sokat változott, a sajtó még többet: a független szerkesztőségek a hatalom célkeresztjébe kerültek, és sok mindent átvettek abból, amivel mi próbálkoztunk először: a közösségi finanszírozásra és a civil szja 1 százalékos felajánlásokra támaszkodó üzleti modell például később indult szereplőknél még sokkal sikeresebb lett.

Ezzel párhuzamosan a közpénzből finanszírozott kománypropaganda olyan méretűre nőtt, amit 2011-ben még elképzelni is nehéz lett volna, és nemhogy a tényfeltáró, de a szimpla közszolgálati, közérdekű újságírás is „nemzetbiztonsági kockázattá” vált, ahogyan azt az Átlátszó esetében nyíltan ki is mondták, sőt állami hivatalt gründoltak erre a célra.

37294493 10217887146916841 3018916393346138112 n

Törvénytisztelő médiatulajdonosok, magas etikai standardok

Mindezzel együtt az Átlátszó története számomra nem elsősorban intézménytörténet, hanem emberek története. Újságíróké, akik sokszor hónapokig dolgoztak egy-egy ügyön, miközben nem volt biztos, hogy a végén cikk lesz belőle. Jogászoké, akik közérdekű adatigénylések és perek sokaságán keresztül segítettek kikényszeríteni, hogy az állam ne magánügyként kezelje a közpénz elköltését. Videósoké, akik akkor is felküldték a drónt, amikor ezt már börtönnel fenyegette a hatalom.

Olvasóké, akik adományokkal, információkkal, vagy egyszerűen csak a figyelmükkel tartották életben ezt a munkát. És azoké a forrásoké is, akik kockázatot vállaltak azért, hogy fontos ügyek ne maradjanak rejtve.

Az „elmúlt 16 évben” sokszor mondták, hogy a független sajtónak vége. Hogy nincs esélye. Hogy a propaganda túlsúlya mellett a tényfeltáró újságírás már csak szűk rétegek hobbija. Hogy úgysem lesz következménye semminek. Ezeket a mondatokat értem, de nem fogadom el, és végül az élet sem igazolta: ha az új kormánypártnak mindent ki kellene fizetnie, amit az Átlátszóról – gyakran hivatkozás nélkül – emelt át Facebook-posztokba, egy darabig biztos nem lenne gondunk a fenntarthatósággal.

Képernyőkép 2026 07 03

Impresszív bencsmarkok

Az Átlátszó tizenötödik születésnapján nem ünnepi önelégültséget érzek, hanem hálát és felelősséget. Hálát azoknak, akik ezt a munkát lehetővé tették. És felelősséget azért, hogy folytassuk. A következő években is szükség lesz kitartó, adatvezérelt, jogilag megalapozott és politikai elvárásokhoz nem igazodó újságírásra. Szükség lesz helyi ügyek feltárására, környezeti károk dokumentálására, közpénzek követésére, állami és önkormányzati döntések ellenőrzésére.

Ehhez kérjük olvasóink további kitartó támogatását!

Bodoky Tamás, alapító főszerkesztő

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • PayPal
  • Bankkártya
  • Átutalás
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42