Az Átlátszó közönsége valamivel fiatalabb lett, több videós tartalmat követ, és szívesen olvasna többet tudományos és külpolitikai témákról – egyebek mellett ezek derültek ki idei olvasói felmérésünkből. Közönségkutatásunkban arra is kaptunk tippeket, hogyan tehetjük átláthatóbbá az oknyomozásainkat.
A tavalyi évhez hasonlóan idén év elején ismét megkértük az Átlátszó olvasóit, hogy mondjanak véleményt a portál működéséről, és mondják el, milyen változásokat látnának szívesen. Ahogy a múlt évben, most is rengeteg hasznos tanácsot, észrevételt kaptunk, amelyeket el is kezdtünk beépíteni a mindennapi munkánkba. Arra is kíváncsiak voltunk, kik követték az elmúlt évben az Átlátszó tartalmait, és változott-e a közönségünk összetétele.
Tavaly arról írtunk, az Átlátszó a magyar lakosság egy nagyon széles spektrumát fedi le, olvasóink megtalálhatók minden korcsoportban, sokféle alkalmazotti státuszban, a legkisebb és legnagyobb településeken is. Ez idén sincs másképp: a felmérésünkön válaszolók nagy többsége (66%) Budapesten kívüli nagyvárosban vagy kisebb településen él, köztük 15%-nyian 5000 lakosúnál kisebb faluban élnek. Az elmúlt évben kissé nőtt az Átlátszót külföldről olvasók aránya, 7,2%-ra.
Nem változott érdemben a nemi arányok és az iskolai végzettség szerinti eloszlás: továbbra is felülreprezentáltak olvasóink között a férfiak és a főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkezők.
Az olvasók átlagéletkora továbbra is viszonylag magas, azonban tavalyhoz képest kissé fiatalodott az Átlátszó közönsége: idén a 45 év alatti olvasók aránya 24,7%, tavaly 20,7% volt. A legnagyobb korosztály továbbra is a 45-54 éves korcsoport, míg a 65 évnél idősebb közönség aránya 21,5%. A közönség összetételének változását jelzi, hogy a válaszadók 9,2%-a kevesebb, mint 1 éve követi az Átlátszó tartalmait.
Jelentős változás látszik tavalyhoz képest abban is, hogy hogyan jutnak el az olvasóinkhoz az Átlátszó tartalmai, illetve, hogy milyen tartalmakat fogyasztanak legszívesebben. Ahogy tavaly, a legtöbben idén is a közösségi médiából érik el az Átlátszó tartalmait.
A második legnagyobb csoportot alkotják azok, akik elsősorban a YouTube-csatornánkat követik
– ők többen vannak (37,7%), mint azok, akik a weboldalon olvassák (31,9%).
A számok beleillenek a globális trendbe: az internethasználat egyre inkább néhány, aggregátorként működő közösségi oldalra koncentrálódik, az emberek ezekről érik el más oldalak, köztük az Átlátszó tartalmait. Az Átlátszó közönsége a nagy közösségi oldalak közül elsősorban a Facebookot használja (72% naponta), az Instagramot és a TikTokot kevesebben (22% és 9,5% napi szintű felhasználó).
Érdekesség, hogy azoknál, akik közvetlenül az Átlátszó főoldalát keresik fel, kicsit többen vannak azok is, akik más oldalak hivatkozásai alapján jutnak el a cikkeinkhez (32,5%) – ez azt mutatja, hogy
oknyomozásainknak jelentős visszhangja van a magyar médiában, és olyan olvasókhoz is eljutnak, akik nem tartoznak a törzsközönségünkhöz.
Ezt egyébként az olvasói vélemények is alátámasztják, a felmérésen részt vevők többsége szerint az Átlátszóra igaz, hogy „a fontos helyi ügyeket az országos nyilvánosság elé tárja”, „elsőként számol be később országos jelentőségűvé vált ügyekről”, és „az oknyomozásának sokszor kézzel fogható következménye van”.
A tavalyi felmérésünkhöz képest jelentősen nőtt azoknak az aránya, akik elsősorban audiovizuális tartalmainkat követik – ez egybecseng a saját tapasztalatainkkal is. A YouTube-csatornánk a közelmúltban érte el a 60 ezer feliratkozót, és a szerkesztőségben nap mint nap tapasztaljuk, hogy a videókat sokszor többen tekintik meg, mint a hozzájuk tartozó cikkeket.
Persze ez még nem jelenti azt, hogy a videós tartalmak kiszorítják az írott cikkeket: a válaszadók nagy többsége (79,8%) mondta azt, hogy naponta olvas online cikket, míg online videókat csak 55,6% néz napi rendszerességgel. A podcastok valamivel kevésbé népszerűek, de a válaszadók többsége (62,9%) így is legalább heti rendszerességgel hallgat ilyen tartalmat.
Nem meglepő módon a nyomtatott sajtót olvasók vannak a legkevesebben: csak 5,1% olvas naponta nyomtatott lapot, hetente pedig 18,7%, míg a többség évente, vagy annál is ritkábban (57,5%).
Miről olvasnak és olvasnának szívesen az Átlátszón?
A felmérésen számos tippet kaptunk arra, milyen témákat látnának olvasóink szívesebben az Átlátszón. Arra a kérdésre, hogy az eddig feldolgozott témák közül melyeket tartják a legfontosabbnak, a két legnépszerűbb válasz az Átlátszó fő fókuszát jelentő két téma volt:
korrupció, visszaélések és politikai kapcsolatok (85,1%), illetve a magyar belpolitika és közélet (72,8%).
Kevésbé tartoznak a fő profilunkba, de az olvasói visszajelzések alapján szerint nagy érdeklődésre tartanak számot a társadalmi problémákról, egyenlőtlenségek szóló, illetve EU-s ügyekről, nemzetközi konfliktusokról és biztonságpolitikáról szóló cikkek. A kül- és biztonságpolitika nem tartoznak a leggyakoribb témáink közé, de a válaszok alapján a közönségünk jelentős része szeretne gyakrabban hallani ezekről a területekről is.
Az „egyéb, kifejtem” opciót választó, vagy a szerkesztőségnek közvetlenül üzenő válaszadók közül többen javasolták azt is, hogy gyakrabban írjunk technológiával és mezőgazdasággal kapcsolatos témákról.
Az olvasói javaslatok között néhány kevésbé komoly válasz („legyen nagyobb költségvetésetek”, „tűnjön el az Átlátszó”, „legyen Orbán Viktor börtönriport”) mellett számos tippet kaptunk arra, milyen technikai és tartalmi változásokkal lehetne átláthatóbb és könnyebben fogyasztható az Átlátszó.
Új mobilapp, több videó, egyszerűbb támogatás
Több felhasználó is javasolta, hogy több legyen az olyan tartalom, amit menet közben lehet hallgatni (főleg beszédből álló videók, podcastok), mások rövidebb összefoglaló videókat látnának szívesen, vagy szeretnék, ha a legfontosabb cikkeink elkészülnének valamilyen videós formátumban is. Többen kérték azt is, hogy legyen lehetőség több interakcióra a szerkesztőséggel: lehessen például kérdéseket feltenni az újságíróknak, vagy legyenek élő események.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy mennyire lenne hasznos az oldalon egy olvasói fiók: a válaszadók 20,7% azt válaszolta, nem tartaná fontosnak, a többség azonban használna valamilyen regisztrált fiókhoz kapcsolódó funkciót, például megjelölt ügyek követését (59,8%), saját olvasói előzmények gyűjtését (34%) vagy mobilos értesítéseket (31,4%).
Többen hiányolták a mobilbarátabb felületet, vagy egy új mobilapp fejlesztését – utóbbi már fejlesztés alatt áll, és hamarosan elérhető lesz a Google Play-en és az App Store-ban.
A tartalmi és tematikus javaslatokat szintén igyekszünk teljesíteni – azt bizonyára olvasóink is észrevették már, hogy YouTube-csatornánkon a korábbinál rendszeresebben jelentkezünk videókkal. A videók (helyszíni riportok, interjúk, vagy akár dokumentumfilmek) a jövőben is kiemelt szerepet kapnak majd az Átlátszó felületein.
Olvasóink nagy többsége (mintegy 80%) idén azt jelezte, hogy kész pénzt áldozni azért, hogy támogassa az általa fontosnak vélt médiát. Tavaly, szintén olvasói visszajelzések nyomán, bevezettük a bankkártyás fizetési módot, amivel könnyebben tudják támogatni a munkánkat.
Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a független média munkájára a választások után is ugyanakkora szükség van, mint az „elmúlt 16 évben”. A helyi ügyek feltárását, a környezetpusztítás leleplezését, a közérdekű adatigényléseket és a mindenkori hatalom ellenőrzését a jövőben is folytatni fogjuk. Bízunk benne, hogy olvasóink támogatásával aktív alakítói is lehetünk a most zajló átalakulásnak, továbbra is hozzájárulhatunk egy tisztább és átláthatóbb közélet kialakításához.
Szöveg: Zubor Zalán — Adatvizualizáció: Szabó Krisztián
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10. Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Egy ügyvéd, egy informatikus, egy hardveresen titkosított merevlemez, egy nagy teljesítményű wifi-lopó antenna és némi bátorság kellett ahhoz, hogy 15 éve megnyomjam az élesítés gombot az első poszton.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!