Amikor eltűnt a város: így mentették meg az ápolók egy ukrán gondozóotthon lakóit

2022 márciusában az ukrajnai Luhanszk megyében fekvő Popasznát gyakorlatilag elnyelte a föld. A város frontvonallá vált: a lakónegyedekbe orosz tankok és katonák nyomultak be, a központot sorra érték a rakétatámadások, az utak szélén halomban feküdtek a holttestek. Aki tudott, az otthonát hátrahagyva nyugat felé menekült – de az orosz hadsereg a városba vezető utakat is bevette.

Mindössze egy kilométerre az orosz állásoktól, a város szélén 127 fogyatékossággal élő ember él egy gondozóotthonban – többségük idős, sokuknak nincsenek hozzátartozói sem. Nekik nem volt hová menekülniük: az intézmény igazgatója a szűnni nem akaró lövések közben saját erőből szervezte meg az evakuálásukat.

Az otthon az egyetlen hasonló speciális intézmény Luhanszk megyében. Eredetileg 180 fő befogadására tervezték, és szinte mindig teljes kapacitással üzemelt. Olekszandr Kolesznyikov igazgató felidézi, hogy a kelet-ukrajnai háború 2015-ös eszkalációjakor a kormány szervezetten menekítette ki a lakókat, akiket más gondozóotthonok között osztottak szét. Az evakuálás közben egy ápoló és egy lakó is meghalt, az épület súlyosan megrongálódott a harcokban.

„Akkor mindent újjáépítettük. Sok mindent kellett megjavítani” – mondja az igazgató. Popaszna és környéke – beleértve Pervomajszk városát is – gyakorlatilag azóta is folyamatos megszállás alatt áll. A lakók hozzászoktak az állandó feszültséghez: a robbanások hangjához, a tankok látványához. A félelem a mindennapok részévé vált – de az élet nem állt meg. A városnak működnie, az embereknek dolgoznia kellett, és a gondozóotthonra is szükség volt.

Az orosz hadsereg 2022-es teljes körű inváziója során a katonák teljesen kifosztották az intézményt – még a fém tartószerkezeteket és az ablakokat is elvitték. A teljes kárt harmincmillió hrivnyára (nagyjából 210 millió forintra) becsüli az otthon vezetése.

Az otthon lerombolt épülete 2015-ben, az igazgatóság fotóján.

Egy hónappal a háború kitörése után az intézmény a két katonai állás – az orosz és az ukrán – közé ékelődött, a lövedékek folyamatosan eltalálták az épületet. Az a körülbelül száz dolgozó, akik nap mint nap gondozták a magatehetetlen lakókat, gyakorlatilag a családjaikkal együtt beköltözött az intézménybe.

„Az otthonhoz vezető út folyamatosan tűz alatt állt, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenki az épületben marad. Sokkal jobb volt bent, mint odakint” – mondja Kolesznyikov.

Az orosz erők gyors nyugati előrenyomulása miatt a Luhanszk megyei szociális ellátórendszer kilenc intézményéből csak kettőt sikerült evakuálni. A többiek a megszállt területen maradtak – sok lakó állapota azóta is bizonytalan. A másik ilyen intézmény egy idősotthon volt Kreminnában, Popasznától mintegy negyven kilométerre. Az épületet 2022 márciusában érte orosz találat, hivatalos adatok szerint legalább ötvenhat lakó halálát okozva. A túlélőket az orosz katonák a megszállt területek belsejébe hurcolták.

Olekszandr Kolesznyikov igazgató. Fotó: Viktoria Novikova

Kolesznyikov igazgató lánya ekkor a megyei katasztrófavédelemnél dolgozott: munkatársaival együtt részt vett a kremminai otthon evakuálásában is, ahol emberek tucatjait próbálták kimenteni a lángokban álló épületből. „Amikor megérkeztek Kreminnába, hogy eloltsák a tüzet és kimentsék az embereket, az orosz katonák nem engedték be őket. Olyan sok ember meghalt” – mondja.

A popasznai lakók többsége azokról a területekről származott, amiket Oroszország már 2014-ben megszállt – köztük Antracit, Starobilszk, Martivka és Luhanszk környékéről. „A háború eszkalációja után sokáig nem tudtuk, mi lesz: volt, hogy mindent összepakoltunk a lakóknak, dobozokba szedtük a holmijaikat, dokumentumokat, orvosi papírokat, útleveleket. Aztán úgy döntöttünk, hogy nem megyünk sehová, minden rendben lesz, úgyhogy újra kipakoltunk mindent” – emlékszik vissza Kolesznyikov.

2022 márciusára azonban minden megváltozott: a lakók rettegtek az egyre közelebb hallatszó robbanásoktól, sürgették a személyzetet, hogy minél gyorsabban hagyják el a várost.

A Reckoning Project egy nemzetközi összefogás az ukrajnai háborús bűnök dokumentálása és az elkövetők felelősségre vonása érdekében. A projektet 2022 márciusában alapította Janine di Giovanni haditudósító és Peter Pomerantsev, a  London School of Economics kutatója. A projekt a háborús bűnöket a nemzetközi jogi sztenderdek szerinti dokumentálja, hogy az összegyűjtött bizonyítékok akár bíróságok (például a Nemzetközi Büntetőbíróság) előtt is megállják a helyüket az elkövetők felelősségre vonására. A Reckoning Projekt 30 fős csapatában jogászok, emberi jogi kutatók, nyomozók és adatelemzők is dolgoznak, együttműködve az ukrán ügyészséggel. A projekt kuratóriumának tagjai között van Kenneth Roth, a Human Rights Watch volt igazgatója, és Andrew Gilmour, az ENSZ emberi jogi főtitkárhelyettese, tanácsadó testületében pedig szerepet vállal többek között Olekszandra Matvijcsuk Nobel-díjas jogvédő és Timothy Snyder történész. A szervezet számos tanúvallomást gyűjtött össze Ukrajna megszállt régióiból, amelyeket az ENSZ-ben is bemutattak.

Az evakuálás március 19-én kezdődött. Addigra már városszerte akadoztak a szolgáltatások, a közlekedési infrastruktúra pedig megszűnt létezni: a lakók elszállítását végül csak egy olyan buszsofőr vállalta, aki egy másik régióban élt. „A sofőr azt mondta, többször fordul majd. Nem siettünk, nyugodtan összeszedtük az első csoport holmijait, és több tucat embert felszállítottunk a buszra” – idézik fel a dolgozók. Az első út után azonban a sofőr nem volt hajlandó visszajönni a többiekért. Azt mondta, túl veszélyes a folyamatos tűz alatt vezetni.

Csodával határos módon végül találtak még két buszt, amikre már szó szerint golyózáporban rakták fel az embereket Kramatorszk vasútállomás felé.

Az intézmény evakuálása 2015-ben. Az igazgatóság fotója.

„Bementünk a szobákba, és akit csak találtunk, felkaptunk és felraktunk a buszra, abban a ruhában, amiben éppen volt. Köntösben, pizsamában, kerekesszékben. Többen egy ülésen, mert nem volt elég hely. Személyes tárgyak, orvosi eszközök, papírok, minden ott maradt” – idézi fel Dmitro Olekszandrovics igazgatóhelyettes.

Ő így emlékszik vissza az állomáson töltött percekre: „Mindenki összegyűlt a peronon. Rettegtünk. Négy vagont kaptunk, amiket mindkét végén lezártak. Így egész kényelmes volt az utazás az ismeretlenbe, de távolabb a robbanásoktól”. Az utasok csak később tudták meg, hogy a román határhoz közeli Csernyivcibe tartanak. Három héttel később ugyanezt az állomást egy kazettás robbanófejjel felszerelt rakéta találta el: aznap a peronon civilek szintén evakuálásra vártak. A támadás következtében ötvenketten haltak meg, köztük gyerekek is.

Popasznából mára szinte semmi sem maradt: a megszállt várost kifosztották és lerombolták, a gondozóotthon épülete is megsemmisült.

Szerző: Viktoria Novikova, a Reckoning Project vezető kutatója, fordítás: Solti Hanna. Címlapkép: Az otthon lakói az ukrán kultúra és identitás ünnepét, a Visivánka-napot ünneplik Csernyivciben, 2025-ben. Fotó: Viktoria Novikova. A cikk a Reckoning Projecttel együttműködésben készült. A Reckoning Project háborús bűncselekmények feltárásával és dokumentálásával foglalkozó újságírók és jogászok nemzetközi hálózata.