A korrupció elleni küzdelem helyett annak melegágya lehet az antikorrupciós tanúsítvány
ISO 37001 tanúsítványa csak 4 építőipari cégnek van Magyarországon, így annak előírása jelentősen korlátozza a versenyt a közbeszerzési eljárásokban.
Négy évvel Oroszország ukrajnai inváziójának kezdete után is több ezer kárpátaljai menekült tengődik Magyarországon napról napra. Miután 2024 augusztusában a kormány egy tollvonással megvonta a lakhatási támogatást azoktól, akik szerinte nem „közvetlen harci területről” érkeztek, családok százai – köztük főleg nők, gyerekek, romák, tartós betegséggel vagy fogyatékossággal élők, de szinte mind magyarok – kerültek utcára. Bár a bíróság később jogsértőnek minősítette a döntéseket, a kilakoltatások addigra megtörténtek. Az orosz-ukrán háború évfordulóján egy budafoki munkásszállón jártunk egy kárpátaljai családnál.
Budapest XXII. kerületének egyik csendes utcájában, egy munkásszálló konyhájában ülünk. Kopott linóleum, zsírfoltok a falon, a sparhelten két lábos rotyog. A lebetonozott udvaron gyerekek szaladgálnak, egy kislány billeg a konyhaajtóban, két kisfiú a sötét sarokba bújik, majd előjönnek, mintha bújócskáznának a bizonytalansággal. Három nő ül velem szemben, a negyedik az ebédet kavargatja; ők nem szeretnék, ha látszódna az arcuk.
Február 24-én negyedik éve annak, hogy hajnalban Oroszország „különleges katonai művelet” néven átfogó támadást indított Ukrajna ellen. Mária, Lea és Veronika (a neveiket megváltoztattuk) története nem egyedi: a közel négyezer kárpátaljai menekült közé tartoznak, akik a háború borzalmai elől menekültek ide, és akiket a magyar kormány egy tollvonással tett utcára 2024 augusztusában.
Kárpátalja Ukrajna Magyarországgal szomszédos régiója, ahol a legnagyobb magyar kisebbség él.
„Beregszász mellől jöttünk. Jók voltak a körülményeink, amíg nem tört ki a háború. De most, hogy háború van, nem térhetnek haza a férfiak” – kezdi Mária. 2022. február 24-én, a háború kitörésének napján indultak útnak, először Budapestre. Akkor még a kárpátaljai területekről érkezőknek is járt lakhatási támogatás a kormánytól. „Rengeteg élelmiszert is hoztak, támogattak bennünk mindennel, amivel csak tudtak” – meséli Veronika az akkori közhangulatról. Az első hónapok spontán segítségnyújtása után viszont az ellátás fokozatosan szűkült, a civil szervezetek forrásai sorra merülnek ki.
„Most viszont már nem kapunk semmit. Élünk, túlélünk, ahogy tudunk” – mondja.

Fotó: Átlátszó / Bodoky Bence
Történetük nem ezen a munkásszállón kezdődött: a tízfős család korábban két évig élt a Komárom-Esztergom megyei Kocson, egy menedékeseknek kialakított konténerszálláson. Egy sebtében meghozott kormányrendelet értelmében 2024 augusztusa óta azonban a Kárpátaljáról érkező menekülteknek már nem jár sem szállás, sem alapvető ellátás, mert a kormány indoklása szerint ők nem olyan területről jöttek, ahol „közvetlen harci cselekmények” zajlanak.
Az orosz hadsereg többször indított légitámadást a térség második legnagyobb városa, Munkács és a szintén kárpátaljai Várkulcsa felett; de a támadások mellett a régiót nem kímélik az áramszünetek, az infrastruktúra elleni akciók, az infláció, az élelmiszer- és gyógyszerhiány és a mozgósítás sem.
A jogosultak listáját az „orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős” kormánybiztos, Pál Norbert maga állította össze. A „legnehezebb sorsú magyar kisebbségbe” – merthogy a kárpátaljai magyarokat így is szokás emlegetni – tartozó, már Magyarországon élő menedékesek nyáron mindössze hatnapos határidővel nyújthattak be méltányossági kérelmet, hogy ne kerüljenek utcára. A kormánybiztos a kérelmek mintegy nyolcvan százalékát elutasította, sok esetben indoklás nélkül, az ellátásmegvonásról szóló rendeletről pedig a kormány sem előzetesen, sem akkor nem egyeztetett senkivel. Sőt, a 444 kérdésére korábban letagadták, hogy szó lenne ilyesmiről.
Erről a kocsi szállásról 2024. augusztus 21-én a sajtó szeme láttára több mint száz nőt és gyereket lakoltattak ki – köztük Máriáékat is.
A család ezután végül visszaköltözhetett a szállásra – ami esetünkben egy szobából, egy fürdőből és egy vécéből állt –, de már csak havi 200 ezer forint bérleti díj fejében. A tulajdonos ugyanis arra hivatkozott, hogy már ő sem kap támogatást az államtól.

Fotó: Átlátszó / Bodoky Bence
Máriáék ennek ellenére hálásak neki. „Fizetnie kellett utánunk a rezsit, a vizet, az áramot. Valamikor el is engedte, hogy nem fizettük, mert látta, hogy élünk. Nem ülhettünk tovább a nyakán” – mondja.
A Magyarországra menekülő kárpátaljaiak nagyrészt magyar nemzetiségűek, nők és gyerekek, ezen belül romák, némelyikük magyar-ukrán kettős állampolgár. A rendelettel a kormány menekült családok százait, megközelítőleg négyezer embert tett utcára, nagyrészt kiskorúakat, egyedülálló anyákat és gyerekeiket, köztük súlyos betegséggel vagy fogyatékossággal élőket.
A 444 Spenik Sándort, az ungvári egyetem Ukrán–Magyar Intézetének igazgatóját idézve akkor azt írta, Kárpátaljára hivatalosan 350 ezer belső menekült érkezhetett Ukrajna keleti részéről, de a valóságban ennél is többen lehetnek: sokan ugyanis nem regisztrálnak a hatóságoknál. Sok ukrán cég is Ungvárra, a régió legnagyobb városába települt át: a város népessége két év alatt minimum megduplázódott, már jóval 200 ezer felett lehet. A lap másik korábbi riportja szerint a kárpátaljaiak, azon belül is a kárpátaljai romák az ukrajnai háború elől menekülők legstigmatizáltabb csoportját alkotják, akik már odahaza is extrém szegregációban éltek.
Bár Magyarországon eleinte többen jobb körülmények között éltek, a többségi társadalommal itt is kevés kapcsolatuk van, célzott segítség nélkül nagyon nehezen boldogulnak.
A kárpátaljai magyarok számáról és a romák arányáról csak becslések érhetők el, így azt is nehéz megmondani, a kárpátaljai romák közül hánynak van magyar állampolgársága. A budapesti menekültszállókon élő kárpátaljai romákról készített kutatások szerint azonban a nagyobb részük valóban magyar anyanyelvű és identitású. Bár a gazdasági lehetőségeik, lakóhelyük és szociokulturális hátterük nagyon különböző, közös bennük, hogy nem, vagy kevésbé részei a kárpátaljai magyar-ukrán közösségnek, és a magyarországi romáknál is kevésbé vannak integrálva a társadalomba.

Fotó: Átlátszó / Bodoky Bence
A menekülteket képviselő Helsinki Bizottság 2024 augusztusában a bírósághoz fordult: először a Fővárosi Törvényszék, majd tavaly májusban a Kúria is kimondta, hogy egyedi, indokolt döntések hiányában nem lehet „csak úgy” utcára tenni embereket; a kormánybiztos döntései pedig nem feleltek meg a jogszabályi követelményeknek, indoklás nélkül ugyanis nem lehet elutasítani a kérelmeket sem.
A döntések ugyan megnyitották az utat, hogy a családok helyzetéről újra tárgyalni lehessen, de a kilakoltatások addigra már megtörténtek. A bizonytalanság pedig azóta is tart.
Mindeközben a kampányhajrában a kormányzati kommunikáció egészen más hangsúlyokat kap. Orbán Viktor a hatvani Digitális Polgári Kör gyűlésen január 31-én azt mondta:
„Most is harmincezer ukrán van Magyarországon, akik itt munkát kapnak. Itt is nagy vita volt, de végül is úgy döntöttünk, hogy ezt a harmincezer ideérkező ukránt mi segítjük. Egy fillérrel sem kaphatnak több segítséget, mint az itt élő magyarok, de amit a magyarok megkapnak, azt ők is megkapják.”
A budafoki munkásszálló konyhájában ülve nehéz eldönteni, mit is kapnak meg pontosan ezek a családok abból, „amit a magyarok megkapnak”. Máriáék most három apró szobában húzzák meg magukat. Az alapbér szobánként hetvenezer forint, erre jön a közös költség és a rezsi. A mosógép, a fürdőszoba, a konyha közös használatú, a berendezett szobákban egy-egy ágyon kívül semmi sincs.

Fotó: Átlátszó / Bodoky Bence
A család összesen negyvenezer forinttal érkezett ide. Jelenleg két férfi van velük: az egyik eredetileg szobafestő és bádogos, de az állandó költözködés miatt nincs munkahelye; a másik súlyos cukorbeteg. Mária szerint – aki maga is szívbeteg, ezért nagyon nehezen talál munkát – mivel Magyarországon nincs érvényes egészségbiztosításuk, már az inzulint sem tudják kiváltani. „A gyerekek nem járnak iskolába, mert nincsenek tanszereik. De itt legalább nem viszik el a fiúkat. A határtól elviszik őket” – meséli.
Bár a kormány a döntéssel kapcsolatban rendre arra hivatkozik, hogy Kárpátalja nem minősül közvetlen harci övezetnek, arra már ritkábban tér ki, hogy az Európai Unió ideiglenes védelmi irányelve alapján Magyarország minden Ukrajnából érkező menekültnek köteles lenne alapvető ellátást – lakhatást, egészségügyi ellátást, oktatást – biztosítani. Ez az ideiglenes védelem korábban a kettős állampolgárokra is kiterjedt. A magukra hagyott családok most legfeljebb az úgynevezett létfenntartási támogatásra számíthatnak, aminek összege felnőttek esetében havi 23 ezer, gyerekeknél 14 ezer forint körül alakul.
Egy Máriáékhoz hasonló tízfős családnak így összesen kétszázezer forintból kellene fenntartania magát havonta.
„Korábban is szegények voltunk” – mondja Mária. „De közösség volt, az megtartott bennünket.” A háború óta ez a közösség szétszéledt: aki tehette, nyugatabbra, például Ausztriába, Franciaországba vagy Németországba ment. „Mi nem akarunk oda menni, túl messze van. De nincs hova hazatérni sem. Teljesen újra kell majd építeni az egész életünket” – veszi át a szót Lea, miközben elcsuklik a hangja.
A konyhában közben elkészül az ebéd. Ezek a nők egyszerre vendéglátók és menekültek, anyák és felperesek, statisztikai adatok és hús-vér emberek. Négy évvel a háború kitörése után Magyarországon még mindig több tízezer ukrán állampolgár él napról napra. Közülük sokan dolgoznak, sokan továbbállnak; voltak, akik inkább hazatértek, és vannak, akik évek óta a jogi és politikai viták frontvonalában élnek az idegen, hideg falak között.

Fotó: Átlátszó / Bodoky Bence
A cikk megjelenése előtt kérdéseket küldtünk Pál Norbert kormánybiztosnak és a kormánynak is. A kormánybiztostól azt szerettük volna megtudni, milyen szempontok alapján minősítették Kárpátalját „nem közvetlen harci övezetnek”, és mi indokolta, hogy a kérelmek mintegy nyolcvan százalékát – sok esetben indoklás nélkül – elutasították. Megkérdeztük azt is, történt-e felülvizsgálat a korábbi döntésekben a Kúria ítélete után.
A kormánytól azt kérdeztük, jelenleg hány ukrán állampolgár él ideiglenes védelem alatt Magyarországon, hogyan egyeztethető össze a támogatásmegvonás az uniós szabályozással, tervezik-e a rendelet módosítását a bírósági döntések fényében, és hogyan biztosítják az érintett családok számára az egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz való hozzáférést. Ha választ kapunk, frissítjük a cikket.
Solti Hanna
Fotók: Átlátszó / Bodoky Bence
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
ISO 37001 tanúsítványa csak 4 építőipari cégnek van Magyarországon, így annak előírása jelentősen korlátozza a versenyt a közbeszerzési eljárásokban.
Fejek fognak hullani, ha 800 milliárd forint elköltése után nem bírja a 160-as tempót az új Budapest-Belgrád vasútvonal az átadáskor.
A 12 milliárd forint közpénzből bővített fürdőbe többen mentek tavaly, mint 2024-ben, de aludni kevesebben maradtak a településen.
Megkezdődött a hivatalos kampányidőszak: a mandátumkalkulátor, a választópolgári adatok és a jelöltböngésző már elérhetők, és választás-napi adatok is várhatók a választási oldalunkon.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!