“Ha nem tetszik, visszamehetsz” – szegregáció és megaláztatás sújtja a kárpátaljai roma menekülteket

A kárpátaljai romák az Ukrajnából menekülők egyik legkiszolgáltatottabb csoportját képezik: jelentős részük a külvilágtól szinte teljesen elszigetelt szegregátumokban nőtt fel, alapvető higiéniai eszközök és oktatás nélkül, jó páran még a saját nevüket sem tudják leírni. Ez a kiszolgáltatott csoport Magyarországon egy szinte teljesen leépített menekültügyi ellátórendszerbe és egy előítéletekkel teli társadalomba csöppent, elhelyezésük és integrációjuk jelentős részét a civil társadalom próbálja megoldani – több-kevesebb sikerrel. A magyar kormány ehhez lényegében semmilyen segítséget nem nyújt. A kárpátaljai romákat segítő civil szervezetek munkatársaival beszélgettünk.

A Máltai Szeretetszolgálat ukrán határ menti segítségpontján kora tavasszal még esett az eső, éjszaka akár mínusz 10 fok alá is esett a hőmérséklet. Így, amikor a szeretetszolgálat egyik segítője (akinek a nevét megváltoztattuk, mert a téma érzékenységére tekintettel anonim szeretett volna maradni) egy csapat menekült gyermekkel a játszótérre indult, rászólt egy 14 éves roma kislányra, hogy vegyen fel egy pulcsit. Kiderült, hogy a kislánynak nincsen melegebb holmija egy hosszú ujjú pólónál.

Anna megkért egy önkéntes civilt, hogy kísérje be a kislányt az adományokat szétosztó kedves nénikhez, és kérjen tőlük egy kabátot, vagy valami meleg holmit. Pár perc múlva az önkéntes riadtan, a kislány pedig sírva jött vissza. Kiderült, hogy a máskor oly kedves nénik keményen lehordták őket. Kijelentették, hogy nem adnak semmit a lánynak és az önkéntesnek (akit szintén menekültnek néztek), mert úgyis csak visszaviszik Ukrajnába. Ők nem hagyják magukat átverni. Anna csodálkozott: megszokta, hogy Máltai Szeretetszolgálatos kabátjában mindenhol nyitott ajtók és kedves emberek fogadják. A gyerekeket nem tudta magára hagyni, hogy ő menjen oda reklamálni, így inkább levette a sálját és odaadta a kislánynak, hogy legalább valami melegítse.

Az Ukrajna elleni orosz támadást követően emberek ezrei számára vált láthatóvá az a világ, amely korábban a magyar határ közvetlen közelében, a legtöbbek számára eddig szinte teljes homályban létezett: a társadalomtól szinte teljesen elszigetelt, folyóvíz, angol WC és oktatás nélkül felnövő kárpátaljai romák százai indultak el a háború elől Magyarország irányába.

Ezt a rendkívül kiszolgáltatott réteget egy düledező menekültügyi ellátórendszer, és az azt kétségbeesetten összetartani igyekvő, túlterhelt civil segítők lennének hivatottak segíteni és integrálni a társadalomba.

Az állam hathatós szerepvállalása nélkül azonban reménytelennek látszik a feladat, egyelőre többnyire csak kényszermegoldások születtek. A menekültszállók legtöbbjében látványos a szegregáció, a kárpátaljai romákkal sokszor képzetlen, előítéletes és túlterhelt önkéntes és civilszervezeti segélymunkások foglalkoznak. A kárpátaljai romák magyarországi helyzetére rálátó szociális munkásokkal, fiatal roma kutatókkal és civil szervezeti dolgozókkal beszélgettünk, hogy megpróbáljuk feltérképezni, pontosan milyen helyzetben van ez a sok szempontból végtelenül kiszolgáltatott réteg Magyarországon.

Aláírás helyett napocska

A roma fiatalok oktatási lemaradása ellen küzdő Romaversitas alapítvány a múlt héten mutatta be fiatal roma egyetemisták segítségével végzett három hónapos kutatásának eredményét. A kiterjedt kutatás a kárpátaljai romák magyarországi oktatásba való integrációjának nehézségeit vizsgálta. Keretei között az egyetemisták menekültszállókat, kempingeket és a roma menekültek számára felajánlott lakásokat jártak végig. Összesen több mint 160 interjút készítettek a roma menekültekkel az ideérkezésük körülményeivel és a jelenlegi nehézségeikkel kapcsolatban.

A Romaversitas által megkérdezett kárpátaljai romák jelentős része meglehetősen nehéz életkörülmények között lakott korábban: közel felük lakóhelyén nem volt bevezetve a folyóvíz, 38%-uknál nem volt elektromos áram. Habár ezzel kapcsolatban nem áll rendelkezésükre elegendő adat, a Romaversitas azt feltételezi, hogy nagy részük az úgynevezett “cigánytáborokból”, vagyis városok és falvak szélén található, olykor szinte teljesen elkerített szegregátumokból érkezett.

„Láttál már cigánysort? Na, ami Ukrajnában van, azt ne úgy képzeld el! Vannak, akik nem házban élnek, hanem botokon álló, rongydarabokból összeeszkábált sátrakban” – meséli nekünk egy roma szociális munkás, akinek az édesanyja egy ilyen kárpátaljai szegregátumból származik. Szerinte az ilyen körülmények közül érkező romáknak nagyon nehéz lesz beilleszkednie a magyar társadalomba, mivel nagyon sok dolgot nem tanultak meg, ami számunkra teljesen természetes. „Szerintem ők most nagyon nehezen élik meg, hogy keretek közé vannak zárva” – mondja.

A Romaversitas kutatásában résztvevő fiatal doktorandusz, Balogh Jenifer előtt is hasonló kép bontakozott ki a kárpátaljai roma menekültekkel folytatott interjúk során. Szerinte a „cigánytáborok” leginkább egy félig törvényen kívüli egységként írhatóak le. „Ez egy kontroll nélküli valami” – magyarázza a Debreceni Egyetem neveléstudományi doktori iskolájának másodéves hallgatója az Átlátszónak – „a legtöbb táborban van cigány iskola meg cigány óvoda, de nincs következménye annak, ha nem iratod be a gyermekedet”.

„Ez gyönyörűen meg is látszik” – tette hozzá. Elmesélte, hogy amikor ez első interjúit bonyolította le, már az adatvédelmi nyilatkozatnál nehézségei akadtak: a család tagjai, amikor eléjük rakták a papírt, elkezdtek visszakozni. Később rájött, hogy ez azért van mert nem tanultak meg írni-olvasni, és szégyellik bevallani, hogy nem tudják aláírni a papírt. Innentől kezdve amikor a nyilatkozat aláírására került sor, mindig megnyugtatta őket, hogy nem baj, ha nem tudják aláírni, egy iksz vagy egy napocska is megfelel.

„Ha te látnád a kérdőíveket! A húsz kérdőívből majdnem tízen iksz vagy napocska az aláírás”.

Az adatvédelmi nyilatkozat aláírásával kapcsolatban a Romaversitas egy másik kutatójának is hasonló tapasztalatai voltak. Oláh Orbán szociális munkás hallgatót nagyon aggasztja ez a jelenség. Attól fél, hogy az analfabetizmus nagyon kiszolgáltatottá teszi a menekült romákat.

„Bármit aláírathatnak velük” – mondta. „Nagyon ki vannak ennek a veszélynek téve. Eszméletlen szinten”.

Rendesnek, vagy cigánynak lesz az adomány?

A Kárpátaljáról menekült romák nehéz hátterét a menekülteket segítő önkéntesek és a civil szervezetek dolgozói sok esetben nehezen tudják kezelni. Anna tapasztalatai szerint több esetben akár kifejezetten ellenségesen viszonyulnak hozzájuk. A Máltai Szeretetszolgálat volt munkatársa egy olyan esetre is emlékszik, amikor az adományokat szétosztó dolgozók megkérdezték tőle: milyen gyereknek vinné a popsitörlő kendőt, rendesnek vagy cigánynak? Amikor Anna kérdőre vonta a dolgozókat, kiderült, hogy állítólag van egy család, amelyik oda-vissza jár Ukrajna és Magyarország között és mindig hazaviszi az adományokat.

Anna szerint a kárpátaljai romákkal kapcsolatban sok segítő fejében hamar kialakult az a kép, hogy ők valójában nem menekültek, csak kihasználják a rendszert. „Azt gondolják, hogy a romák csak azért jöttek át, mert itt jobb az élet, és valójában nem is a háború elől menekülnek, hiszen ahol ők élnek, ott nincs is háború” – meséli a Máltai Szeretetszolgálat volt munkatársa az Átlátszónak, aki a háború kitörését követően szinte rögtön a határra ment segíteni. „Odáig nem terjed a gondolkodás, hogy lehet, hogy ott nem bombáznak, viszont ott sincsen munka, meg étel. És éhezés van” – teszi hozzá.

A közel 30 különböző roma családdal interjút készítő Orbán sem érzi jogosnak ezt az előítéletet:

„Egyértelműen, egybehangzóan a háborút emelték ki, amikor arról kérdeztük őket, hogy mi volt az a pont, amikor eldöntötték, hogy elmenekülnek.

Azt mondták, hogy nem volt más választásuk mert a boltok kezdtek bezárni, nem volt élelemszerzési lehetőségük” – jelenti ki. „Attól függetlenül, hogy nem volt ott katona meg tank, mindenhol szóltak a szirénák. Azt mesélték, hogy ordítottak a gyerekek félelmükben a sziréna hangjától.” Az első generációs értelmiségi, aki egy mélyszegény családból küzdötte fel magát az egyetemig, maga is számos esetben találkozott előítéletekkel. Elmondása szerint például rendszeresen előfordul, hogy a boltból kimenet a biztonsági őrök megállítják egy „rutin ellenőrzésre”.

„Azt, hogy feszültek, személy szerint megértem” – teszi hozzá Orbán. „Rengeteg a munka, rengeteg az adminisztráció. Lehet, hogy nem evett még semmit aznap. Viszont azt, hogy valaki rasszista módon viselkedik, már nem magyarázza a feszült helyzet”.

Orbánnak szívügye a romaügy, a Romaversitas széles körű kutatásába is ezért jelentkezett. Most leginkább tehetetlennek érzi magát.

„Hogyan integrálják a roma menekült családokat, miközben a magyarországi cigányság integrálására sincs megfelelő stratégia?”

– teszi fel a kérdést.

Egy roma szociális munkás, akivel lehetőségünk volt beszélni, úgy érzi, az elmúlt évtizedekben nem sokat változott a romák megítélése Magyarországon: „Ezt úgy képzeld el, hogy amikor itthon vagy, akkor biztonságban vagy, de abban a pillanatban, hogy kilépsz az utcára, készenléti állapotba kerülsz, mert nem tudod, hogy honnan milyen sérelem érhet. Ebben élek 38 éve” – teszi hozzá keserűen.

A romák maradtak a menekültszállókon

Habár ezzel kapcsolatban nem állnak rendelkezésre pontos adatok, a menekültek elszállásolásánál segédkező civilek arról számoltak be, hogy a roma családok sokkal nagyobb arányban ragadtak rögtönzött menekültszállóvá alakított civil, egyházi és önkormányzati intézményekben, mint a többi menekült csoport. A Romaversitas kutatása arra jutott: ez elsősorban azért történhetett így, mert ezeknek a családoknak nincs se pénzük, se megfelelő kapcsolati hálójuk arra, hogy tovább utazzanak. A Romaversitas kutatói által megkérdezett 161 kárpátaljai roma család közül 110-en laktak ilyen szállókon.

Ez a jelenség már a háború elején is megfigyelhető volt. Anna, aki a háború kitörését követően a határ mentén segédkezett, arról számolt be: a Beregsurányban kialakított, menekülteket elszállásoló segítségponton leginkább roma családok laktak abban az épületben, ami a hosszútávú ottmaradók számára volt kialakítva. „Nehéz volt nekik helyet találni, mert sokan voltak” – meséli Anna. „Volt, hogy 20 fős családok is érkeztek. A 20 főből 16 volt gyerek. Ezeket a családokat a legtöbb szállást felajánló civil nem vállalta be”.

Míg az Ukrajnából menekültek nagy része mostanra külföldre ment, vagy el tudott helyezkedni a munkaerőpiacon és albérletet tudott találni magának, ez egy roma családnak nagyon nehéz. A Romaversitas egyik kutatója, Eredics Lilla szerint emögött főleg strukturális problémák állnak. „A szegények egyszerűen nem jutnak be a lakáspiacra, és főleg nem a mélyszegénységből jövő ukrajnai romák” – mondta el Lilla a kutatást bemutató rendezvényen. Ráadásul szerinte a lakáskeresés még akkor is rendkívül nehéz egy roma családnak, ha meglenne rá a megfelelő anyagi háttere, és kevés gyermeke van.

Anna szerint sokszor csak brutális feltételekkel hajlandóak roma menekülteknek lakást kiadni. Ő egy olyan esetről is tud, amikor 300 ezer forintért adtak ki egy garzonlakást Pesten egy kárpátaljai roma menekült családnak.

A Romaversitas általunk megkérdezett kutatói szerint a legtöbb menekültszállón hosszútávon nem élhetőek a körülmények. Van, hogy több család van egy szobában elszállásolva, a zuhanyzó és a WC általában egy egész emeletnek közös. Balogh Jennifert, a Debreceni Egyetem neveléstudományi doktori iskolájának másodéves hallgatóját néhány esetben kifejezetten mellbe vágták a szállókon tapasztalt körülmények.

„Volt olyan helyszín, ahonnan úgy jöttem ki, hogy azt hittem, elsírom magam”

– mesélte. „Negatívan ért, hogy milyen helyzetekbe kerülhetnek családok, gyermekek, hogy egy-egy helyen hogyan bánnak velük. Tényleg mint egy kivert kutyával”. Jennifert nagyon megérintette, hogy a családok még ebben a helyzetben is meg tudták tartani a jókedvüket. „Nekem jólesett köztük lenni, mert hasonló közegben nőttem fel. Olyan családcentrikus, szerető családban, mint az övék” – mesélte nekünk a fiatal roma doktorandusz.

Jennifer szintén sok esetben találkozott megkülönböztetéssel, az egyetemen rendszeresen nézték külföldinek a diákok és a tanárok. Egy esetben, még alapszakos hallgatóként egy tanár azt mondta neki: ezért utálja a cigányokat, mert mindenre tudnak válaszolni, de amúgy buták. A lány jelentette az esetet az egyetem vezetésének, akik elbeszélgettek a tanárral. Annak ellenére, hogy Jennifer tudta, hogy a tanár egyébként is eléggé furcsán viselkedik, nagyon élően megmaradt a fejében ez az eset.

Látványos a szegregáció

Az ukrán határ mellet önkénteskedő Anna már a háború kitörését követően nem sokkal azt tapasztalta, hogy látványosan elkülönítik a romákat. „A menekültek elszállásolására kijelölt tornateremben az ukránokat a terem egyik, a romákat pedig a másik oldalon helyezték el” – mesélte nekünk. Szerinte azt az ott dolgozók azért intézték így, mert így akarták elérni, hogy az ukránok biztonságban érezzék magukat és a roma gyerekek ne zavarják a többieket. De ő úgy érezte, hogy „ennek ott egy abszolút negatív felhangja volt”. „Ha roma voltál, szinte biztos volt, hogy a terem egyik végébe küldenek” – mesélte.

Ez a gyakorlat úgy tűnik, a későbbiekben sem változott sokat: habár a Romaversitas általunk megkérdezett kutatói számos különböző menekülteket elszállásoló intézménybe ellátogattak, csupán egyetlen egy olyan helyről tudnak, ahol nem különítették el teljesen a romákat.

„Egy személlyel találkoztam, aki a romákkal egy emeleten lakott, de őt, azt hiszem, csak azért tették oda, mert csak ukránul tudott”

– idézte fel Orbán hosszas gondolkozás után, amikor arról kérdeztük, hogy tapasztalt-e ilyet. Orbán tapasztalatai szerint a menekültek befogadására alkalmas intézményekben a roma menekülteket elkülönítik a többiektől. A legtöbb intézmény, amit meglátogatott, csak romákat fogadott be. Azokon a helyeken pedig, ahol nem csak romákat szállásoltak el, a romák külön szinten kaptak helyet. Orbán csupán egy olyan intézménnyel találkozott, ahol egy szinten belül vegyesen voltak roma és nem roma származásúak.

A Romaversitas igazgatója, Fedorkó Boglárka egyértelműen összegezte a kutatás tapasztalatait, amikor a rendezvényen a romák elkülönítésével kapcsolatban kérdeztük:

„Nyilvánvaló a látogatások tapasztalataiból, hogy hatalmas mértékű szegregáció van”

– jelentette ki az igazgató. „A kutatók is rákérdeztek, hogy miért csak a legszegényebb romák vannak Kárpátaljáról” – tette hozzá. „Többször azt a választ kaptuk, hogy azért, mert mindegyik egy járásból, egy faluból jön és nem akarták őket megbontani. Aztán persze kiderült, hogy egy család se jött ugyanabból a faluból.”

Boglárka azt tapasztalta, hogy a kormányzati menekült-elosztó központban, a BOK-csarnokban sokszor az etnikum alapján döntik el, hogy hova küldik a menekülteket (erről egyébként az Átlátszónak más, a menekültekkel foglalkozó források is beszámoltak). „Van három négy hely, ahol tudják, hogy sokan vannak és oda terelik őket” – mondta.

„A kormány őket nem akarja integrálni a társadalomba”

A kutatásában a Romaversitas úgy fogalmaz: a roma családokat civil, egyházi és önkormányzati intézményekben szállásolták el, amelyeket „helyenként a katasztrófavédelemmel együttműködve üzemeltettek a segítők”. A félmondat pontosan azt az állapotot írja le, amelyről a megkérdezett források beszámoltak nekünk, és amire mi is jutottunk ebben a cikkünkben: a menekültek ellátását az állam szinte teljes egészében áthárította a segélyszervezetek, a civilek és az önkormányzatok vállára, tevőlegesen csak „helyenként” vesz rész benne. Pedig a kormány segítsége nélkül szinte lehetetlennek látszik a kárpátaljai romák megfelelő mértékű integrációja.

Magyarország néhány tízezer ukrajnai menekültet sem képes rendesen ellátni, civilek végzik az állam segélymunkáját | atlatszo.hu

Még úgy is recseg-ropog a menekültügyi ellátórendszer, hogy a kormány által emlegetett százezrekhez (sőt, milliót meghaladó számhoz) képest a valóságban alig huszonvalahányezer háborús menekült tartózkodik Magyarországon. A réseket civilek, önkéntesek próbálják betömködni több-kevesebb sikerrel. A legnagyobb probléma az, hogy nincsenek rugalmas, hozzáférhető szálláshelyek a fővárosban, de a kormányzati sóherség és koncepciótlanság az egész folyamatra rányomja a bélyegét.

Anna szerint a kormányzat semmittevése egy dolgot jelent: „őket nem akarják integrálni a társadalomba, azt szeretnék, hogy visszamenjenek” – jelenti ki. „Rájuk csak úgy van szükség, ahogy eddig is, hogy ide jönnek dolgozni, aztán visszamennek”. Anna attól fél, hogy a semmittevés és a társadalom jelentős részének elutasítása fel fogja őrölni a kárpátaljai romákat. Ő azt tapasztalta, hogy ha valamiért panaszkodnak, nagyon sokszor azt kapják, hogy ha nem tetszik nekik az ellátás, akkor „vissza lehet menni Ukrajnába”. Ezt a mondatot nem csak civilek, de orvosok és szociális munkások szájából is hallotta már.

Rédl Boglárka

Címlapkép: Átlátszó montázs